Eurosport
Már nem Tuchel a Dortmund edzője
Publikálva 30/05/2017 - 17:41 GMT+2
Távozik posztjáról a Német Kupa-győztes Borussia mestere.
Fotó: Eurosport
Három nappal a Német Kupa-győzelem után Thomas Tuchel vezetőedző bejelentette, hogy távozik a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától.
A 43 éves tréner Twitter-oldalán írta meg, hogy két év után elhagyja Dortmundot, hozzátéve, sajnálja, hogy nem folytatódik a közös munka. Ezt azóta a Borussia is megerősítette.
Tuchel 2015-ben a Mainztól érkezett a BVB-hez, amellyel első idényében kupadöntős volt, s negyeddöntőig jutott az Európa-ligában. A mostani bajnokságban a harmadik helyen végzett a csapat, megnyerte a Német Kupát, s negyeddöntős volt a Bajnokok Ligájában, azaz sikeres idényt zárt.
A német lapok már korábban írtak arról - bár ezt most a klub közleményében cáfolta -, hogy Tuchel és a vezetőség között vita alakult ki, ennek folyománya, hogy a tréner nem tölti ki eredetileg 2018-ig tervezett szerződését. A vezetőedző ugyanis erősen sérelmezte, hogy a Dortmundnak pályára kellett lépnie a Monaco ellen a Bajnokok Ligájában egy nappal a német csapat buszát ért támadás után. A klubvezetés viszont diplomatikusabb viselkedést várt volna el Tucheltől.
A BVB a hazai meccsen 3-2-re kapott ki a francia együttestől, idegenben pedig 3-1-re, s kiesett.
Mi egy érdekes statisztikával búcsúzunk tőle, Tuchel sosem (!) veszített Bundesliga-meccset a Dortmunddal hazai pályán.
(MTI + Hosszabbítás)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés