Aranylabda - Real-bojkott: a Real Madrid nem megy oda, ahol nem tisztelik
Értetlenül fogadták a Real Madridnál, hogy a spanyol válogatottat Európa-bajnoki címig vezető Rodrigo Hernández Cascante, sportági nevén Rodri nyerte az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát, miközben a királyi gárda mostani és egykori játékosai szerint a szavazáson második helyen záró Vinícius Júniort illette volna az elismerés.
Strahlender Gewinner des Ballon d'Or: Europameister Rodri von Manchester City
Fotó: Getty Images
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madridot senki nem képviselte a kedd esti, párizsi gálán, miután kiszivárgott, hogy nem a brazil támadóé lesz a díj. Maga a játékos az X-en azt írta: "Tízszer megcsinálom, ha kell. Még nem állnak készen."
A spanyol El País című lap idézte a Real közleményét, amely szerint "Egyértelmű, hogy az UEFA Aranylabda nem tiszteli a Real Madridot. És a Real Madrid nem megy oda, ahol nem tisztelik."
A voksolás egyik szervezője, a France Football című lap főszerkesztője, Vincent Garcia ugyanakkor azt mondta, egyik klubot sem értesítették előre arról, hogy ki lesz a győztes.
"Senki nem tudott róla, sem a Real, sem a City - idézte Garciát a L'Équipe. - Óriási volt a nyomás a Real Madrid részéről, de minden klub számára világossá tettük, hogy idén nem közöljük előre a győztesek nevét. Azt gondoltam, ezzel mindenki egyetért."
A sportújságírók szavazásán - amelyet idén először a France Football és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közösen szervezett - a Manchester Cityt erősítő Rodri mögött három Real-játékos, Vinícius Júnior, Jude Bellingham és Dani Carvajal végzett a második, harmadik és negyedik helyen.
A madridiak középpályása, Eduardo Camavinga a közösségi médiában "futballpolitikának" nevezte a végeredményt, a nyáron a Realból visszavonult Toni Kroos pedig az Instagramon kommentált egy Vinícius Júnior-képet azzal, hogy "A legjobb".
Az Aranylabdát 1956 óta ítélik oda.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)