Auf Wiedersehen: Újabb blama után lejárt a Fradi edzőjének ideje?

Ha pedig ez a csapat ráadásul rossz szériában is van és az elvárások alatt teljesít, akkor az sem különösebben meglepő, hogy a szurkolók a 90 perc végére elég hangosan fejezik ki a nemtetszésüket…

Nem mostanában fordult elő utoljára, hogy egy héten belül kétszer is élőben láttam focizni a Fradit. Remekül elmondja, hogy milyen rossz időszakban hozta így újra az élet, hogy a hétvégi gyirmóti gyötrelem után nem hogy nem hozott különösebben lázba a Celtic elleni Európa Liga csoportmeccs, de még a kifizetett borsos jegyár ellenére is azon gondolkoztam, hány fokos hőmérséklet alatt lehet az időjárás valid kifogás otthon maradni.

Már a mérkőzés előtt a lelátón érződik, hogy többen gondolkodnak így. Persze az egyszerű szurkoló védelmében szólva, nehéz is lelkesedni, ha az ember azt látja, a hétvégén alig nyer a csapata, majd öt nappal később egy jóval erősebb ellenféllel szemben kifut majdnem ugyanaz a kezdő tizenegy.

Az igazán frusztráló a dologban, hogy a Ferencvárosnak bőven lenne lehetősége variálni. A Fradi kerete legalább 25 felnőtt játékosból áll, akiknek a többsége jó pénzért szerződtetett légiós, többnyire mégis mindig ugyanaz a 12-13 ember kerül pályára. Vajon mi teszi alkalmatlanná a 2 millió euróért igazolt Stjepan Loncart, hogy a kezdőbe kerüljön, pláne a 3 milliónál is többért megszerzett „szerb szupertehetség” Zeljko Gavricot, hogy egyáltalán a padra odaférjen?

A hangulatot nem dobja fel az sem, hogy alig telik el két perc a meccsből és már vezet is a Celtic. Eldar Civic eladott labdája azokat az időket idézi, amikor a Fradi rendre magát verte meg a nemzetközi porondon. Ezek a buta hibák nem tűnte el soha a csapat játékából, csak egyrészt lecsökkentek, másrészt az FTC lett olyan stabil, hogy egyet-egyet még korrigálni is tudott később a mérkőzésen. Most hamar érződik, hogy nem ez a helyzet.

Annak ellenére sem, hogy Zubkov (egy újabb milliós epizódszereplő) lövését követően egy szerencsés megpattanóval egyenlít a csapat. Talán 5-10 perc telik el (nagyon) óvatos optimizmussal, mire ismét kopogtat a realitás, és egy újabb megpattanó (a szembe lelátóról látszólag kapushiba, de utólag Bogdánt megkövetem) után ismét előnyben vannak a skótok.

Ezen a ponton kezdenek szórványosan elégedetlenkedő hangok felhangzani a nézőtéren, majd a félidőre szinte érdektelen apátiába fullad a közönség. Gyirmóttal ellentétben ezúttal 45 perc után még nem hangzik még fel a „nagyon erőtlen” rigmus kevésbé kulturált változata, de lehet érezni, hogy a szünetet követően ez sem várat sokat magára.

Ennek oka nem is feltétlenül az, hogy a játék a nemzetközi szintéren gyengébb, mint a szurkolók megszokták. Szergej Rebrov vezetésével is kapott ki a Fradi a Ludogoredtstől kilátástalan focival hazai pályán, ahogy az NB1-ben sem játszott gyakran szemkápráztató focit. Viszont nyert. Stabilan és folyamatosan. Ez az, amire Peter Stöger edző a minden korábbinál szélesebb lehetőségek ellenére sem képes, és ezért van nagyon a nézők többségének begyében.

Hatvan perc után meg is kezdődik a masszív szidalmazása, a lelátón felhangzik a Thomas Doll regnálása alatt már rendkívül szellemesen kitalált „Auf Wiedersehen” kántálás, amit a Celtic újabb gólját követően egyszerű füttyszó vált.

A többség hangulata alapján Stögert kirúgni már tegnap is késő lenne, de vannak azért, akik óvatosabbak. Fel-felhangzanak olyan hangok, hogy „nem mindig minden az edző hibája”, amivel lássuk be, általánosságban egyet lehet érteni. A kérdés csak, hogy akkor jelen helyzetben kié?

A mérkőzés végére már mindenkié. A korábbi közönségkedvenc Tokmac Nguen a lecserélésekor szintén megkapja a füttyszót, a Fradi szépítését követően a hajrában pedig a játékvezető és az UEFA lesz az elsőszámú közellenség.

Persze csak a lefújásig, utána a közönség haragja egyből újra a csapatra és az edzőre zúdul. Nyoma sincs a korábban általam színházinak nevezett kötelező tapsnak és szép volt fiúknak, a lelátó felé induló játékosok csak füttyöt és sértéseket kapnak.

Van, aki ezt már meg sem várja, hanem hozzám hasonlóan gyorsan elindul hazafelé. Nem mostanában láttam legutóbb kétszer egy héten a Fradit és azt hiszem, nem is egyhamar fogom legközelebb. Egyszer is elég lesz egy hónap múlva a Leverkusen elleni utolsó csoportmeccsen a lelátón fagyoskodni. A nagy kérdés, hogy addigra Stöger csapatát látom majd újra, vagy már másvalaki vezeti majd az FTC-t…