Eurosport
A Premier League-ben folytatja az Eb-n szívmegállás után újraélesztett dán focista
Publikálva 31/01/2022 - 10:06 GMT+1
Az angol Premier League-ben szereplő Brentfordban folytatja pályafutását Christian Eriksen dán válogatott labdarúgó, akit júniusban szívmegállás miatt újra kellett éleszteni. A klub hétfői közleménye szerint a 29 éves középpályással az idény végéig szóló szerződést kötöttek.
Christian Eriksen
Fotó: Getty Images
Eriksen számára korántsem ismeretlen a Premier League, hiszen hét évig erősítette a Tottenham Hotspurt, melynek színeiben 226 bajnoki mérkőzésen 51 gólt szerzett és 67 gólpasszt adott.
Eriksen a részben budapesti rendezésű tavaly nyári Európa-bajnokságon, a június 12-én, Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén esett össze a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét. A dán játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/01/06/3281269-67142648-2560-1440.jpg)
Christian Eriksen
Fotó: Getty Images
Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmusszabályozót ültettek be a szervezetébe.
A 109-szeres dán válogatott játékos egy hónapja kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert a Katarban sorra kerülő idei világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni.
A játékmester az Ajaxnál kezdte profi pályafutását, miután végigjárta a klub ifjúsági csapatait, 2010-ben mutatkozott be a felnőttek között. Három holland bajnoki cím után, 2013-ban a Tottenham Hotspurhöz szerződött, majd 2020-ban lett az Inter futballistája.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés