A csőd széléről a váratlan bajnoki címig: így állt talpra három év alatt az AC Milan

Frissítve 26/05/2022 - 22:07 GMT+2

Ha elfogadjuk a tételt, miszerint a kis pénz egyenlő a nagy focival, akkor bizony a Milan vezetősége lehetetlen feladatot kapott az újonnan színre lépő, amerikai tulajdonostól. Az anyagi gondokkal küszködő klubnál azonban jó érzékkel láttak hozzá a nagytakarításhoz: rendbe tették a költségvetést, sportszakmailag is sínre került a projekt, és pár év leforgása alatt megfordult a klub szerencséje.

AC Milan - 2021/22

Fotó: Eurosport

2019-ben még kénytelen volt visszalépni az európai kupaindulástól a pénzügyi szabálytalanságok miatt, de a kitartó munka meghozta a gyümölcsét.

2017. április 13. – Silvio Berlusconi 31 év után eladja az AC Milant egy ismeretlen kínai konzorciumnak.
2018. július 11. – Az Elliott nevű pénzügyi alap bejelenti, hogy átveszi az AC Milan üzemeltetését, miután a klubot felvásárló kínai konzorcium nem törlesztette a határidőig a hedge fund által folyósított 300 millió dolláros kölcsönt.
2022. május 22. – Az AC Milan 11 év elteltével megnyeri az olasz bajnokságot.

Öt évvel ezelőtt lezárult a Milan történetének legsikeresebb időszaka, miután Silvio Berlusconi úgy döntött, megszabadul attól a klubtól, amellyel szinte minden fontosabb trófeát megnyert. Hivatalosan 740 millió eurót kért és kapott a Yonghong Li vezette kínai befektetői csoporttól, amely a szándék komolyságát alátámasztandó, durván 250 millió eurót költött az átigazolási piacon, és 11 játékost szerződtetett egyetlen nyár leforgása alatt.

Serie A TIM

Lehet-e sikeres egy edző, ha már a kinevezése előtt utálják a szurkolók?

30/04/2024 - 20:36

A realitás végül gyorsvonatként gázolt át az európai színtérre való visszatérésről álmodozó klubon. A futballmenedzseres játékokat megidéző kísérlet pocsékul sült el, a friss igazolások többsége csúnyán felsült, az eredmények pedig messze elmaradtak a várakozásoktól. Ami egy meglehetősen kellemetlen helyzetbe sodorta a klubvezetést: a koncepció (már ha ezt nevezhetjük annak) az volt, hogy az elköltött pénzt a növekvő bevételekkel ellensúlyozzák majd, amihez a BL-indulás volt a kulcs.

Csőd széléről a fenntartható működés felé

A háttérben azonban jóval nagyobb problémája is volt a titokzatos befektetői körnek: szép lassan lejárt annak a kölcsönnek a határideje, amit az adásvétel finanszírozására vettek fel az Elliott nevű amerikai befektetői csoporttól. A hírek arról szóltak, hogy a kínai állam, a külföldre irányuló tőkemozgásokat korlátozó intézkedései hozták lehetetlen helyzetbe az ázsiai tulajdonosokat, az olasz klub pedig egy év leforgása alatt másodszor is gazdát cserélt.

Az UEFA Pénzügyi Fair Playre vonatkozó előírásai miatt manapság jóval nehezebb dolguk van azoknak a befektetőknek, akik az európai (top)fociba szeretnék beleölni a pénzüket. A zsebből kifizetett transzferek kora lejárt, ma már a kluboknak átláthatóan kell működniük, és csak az általuk (legalább papíron) megtermelt bevételeket fordíthatják a kiadásaikra. A rendszernek természetesen vannak kiskapui, amit sokan ki is használnak, ám a Milannál az első tulajdonosváltásnál nem így történt.

David Han, Yonghong Li, Milan, Getty Images

Fotó: Getty Images

Az Elliott egy kritikus helyzetben lévő klubot vett át, amely súlyosan megszegte a pénzügyi előírásokat, és jóval többet költött a megengedettnél. 2018 júliusában az UEFA el is tiltotta egy évre a milánóiakat az európai kupaindulástól, de a sikeres fellebbezést követően végül részt vehettek az Európa-ligában. Rá egy évre viszont – az UEFA-val kötött megállapodás értelmében – az olasz bajnokságot 5. helyen zéró Milan letöltötte az egyéves büntetését, és visszalépett az EL-től.

Innentől kvázi tiszta lappal indulhatott a Milan, az új tulajdonosok pedig ténylegesen hozzáláthattak a klub átalakításához. A következő célokat tűzték ki:

csökkenteni a klub kiadásait;
növelni a bevételeit;
kifizetni az adósságait;
magas potenciállal rendelkező, újraértékesíthető, fiatal játékosokra való építkezés;
stabil európai, lehetőleg BL-szereplés;
saját stadion.

Megtalálni a piac rejtett értékeit

Kicsit másképp fogalmazva: kevesebb pénzből várt jobb eredményeket az Elliott, amely – lévén, hogy nem értenek a futball szakmai részéhez – kiszervezte ezeket a feladatokat. Vezérigazgatóként Ivan Gazidis felelt a gazdasági háttérért, a szponzorációért, míg az igazolásokért analitikai guruként Hendrik Almstadt, vezető megfigyelőként Geoffrey Moncada, a technikai igazgató szerepben Paolo Maldini, sportigazgatóként Federic Massara felelt az elmúlt években.

„Amikor le akarunk igazolni egy játékost, Paolo sokat beszél velük. Könnyen eljut hozzájuk, beszél a családdal is. Amikor egy fiatal srác a Milanhoz jön, és meglátja Paolo Maldinit, egyből arra gondol, hogy ez elég meggyőző. Hogy Maldini munkája segíti-e a fiatal srácokat, hogy megértsék, milyen közegbe csöppentek, mi az új realitás. Igen, teljes mértékben. Megérteti velük, hogy a munka java része csak azt követően kezdődik, hogy megérkeztek a Milanhoz” – mondta a munka részleteiről Moncada.

A megfigyelő azt is elárulta, nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy fejlesszék a scouting részleg hatékonyságát. A tápláléklánc csúcsán töltött években a Milan nem szorult rá arra, hogy a piac rejtett értékeit keresse, egyszerűen megvásárolta a legnagyobb potenciállal rendelkező játékosokat, vagy a már kész sztárokat. A klubnak azonban alkalmazkodnia kellett a megváltozott helyzethez, és a scout elmondása szerint két területre kellett összpontosítani.

„Az Elliott arra kért bennünket, hogy fejlesszük a scouting és az adat részleget. Eldöntöttük, hogy létrehozzuk a megfigyeléssel és az adatelemzéssel foglalkozó csapatot. Ezek napi szinten együtt dolgoznak. Amikor az adatelemzők azt mondják, találtak egy játékost erős számokkal, kiküldjük a megfigyelőket, hogy nézzenek utána. Szeretem vegyíteni az élőben látottakat a statisztikákkal. Az Elliott számára pedig fontosak a statisztikai és a videós elemzések, nem csak a megfigyelők megállapításai.”

Zvonimir Boban, Paolo Maldini, Ricky Massara, LaPresse

Fotó: LaPresse

Bár a munka kezdetben nem volt feszültségektől mentes (ami a vezetőségben eredetileg szintén helyet kapó Zvonimir Boban távozását eredményezte), idővel sikerült összecsiszolódni, amit a Milan átigazolásai is bizonyítanak. 2019 óta nagyítóval kell keresni a rossz igazolásokat (Léo Duartéra meg ki emlékszik, amúgy is), ellenben pár év leforgása alatt szinte teljesen átalakították a csapat profilját, fiatal, de nagy potenciállal rendelkező játékosokat szerződtettek.

És akkor az edző színre lép

Egy nagy mellényúlása azért volt az újonnan felálló szakmai stábnak: Marco Giampaolo kinevezése. A svájci születésű edző alacsonyabb szinten már bizonyított, előbb az Empolinál őrizte meg a csapatra jellemző, kreatív játékot (Maurizio Sarritól elég jó alapot örökölt, majd a Sampdoriából faragott sziklaszilárd középcsapatot. Az, hogy a Milanhoz került, élete nagy lehetősége volt, de nem tudott felnőni a feladathoz, és már októberben, mindössze hét mérkőzés után menesztették.

Menet közben sosem egyszerű minőségi edzőt találni, a sajtóban rengeteg név felmerült, köztük az Internél két évig dolgozó Luciano Spalletti, ám végül egy másik ex-Inter-edző, Stefano Pioli lett a befutó. Pioli munkássága természetesen a legkevésbé sem az Internél eltöltött fél év miatt maradt emlékezetes, sokkal inkább a Bolognánál és a Laziónál eltöltött évek miatt. Egy darabig a Fiorentinánál is ígéretesen épült a zömmel fiatalokra épülő projekt, Davide Astori halálát követően azonban szétcsúszott a csapat.

Piolira a korábbi munkái miatt rá is égett, hogy ő egy olyan edző, akit tűzoltásra kell hívni, mert a munkájának gyorsan látható eredményei vannak, viszont hosszú távon nem lehet rá építeni.

A rutinos edző kinevezése nem is aratott osztatlan sikert a Milan-drukkerek körében, olyannyira, hogy már a hivatalos bejelentést követő percekben terjedni kezdett Twitteren a PioliOut hashtag. Pioli munkájának a Milannál is hamar látszódott az eredménye, az általa összeállított csapat mindenben jobban teljesített a rövidke Giampaolo-érához képest, 2019 decemberében azonban a realitás egy 5-0-s Atalanta elleni pofon formájában érkezett.

Stefano Pioli

Fotó: Getty Images

Pioli utólag azt mondta, ez volt az a pillanat, amely megfordította a Milan szerencséjét, innentől ugyanis tisztábban látták, mit kell csinálniuk a jobb eredmények érdekében. Ami biztos, hogy öt nappal a sokkoló vereséget követően hivatalossá vált Zlatan Ibrahimović visszatérése, illetve még azon a télen leigazolták az Atalantában csak epizódszerephez jutó Simon Kjært. Bár a két rutinosabb játékos kilógott a kijelölt átigazolási politikából, Maldiniék úgy tartották, a fiatal játékosoknak szükségük van vezérekre is.

Az új igazolásokkal együtt Pioli átválthatott a kerethez jobban passzoló 4-2-3-1-es felállásra, az olasz bajnokság nyári újraindítását követően pedig (a covidjárvány első évében járunk) 10 meccsen át veretlen maradt a csapata. Ez talán csekélységnek tűnik, de ez szilárdította meg Pioli helyét a kispadon, Gazidis lemondott a teljes megújulást ígérő Ralf Rangnick-projektről, bízva abban, hogy a nyáron látottak valami kezdetét jelentik, és nem csak kifutott eredmények.

Vissza a BL-be, és még tovább

Dacára a tízmeccses sorozatnak és a szemre is mutatós játéknak, Pioli alkalmasságában továbbra is sokan kételkedtek, ami a múltját figyelembe véve érthető – a legtöbb helyen ugyanis ezeket a csúcspontokat megtorpanás, majd lassú hanyatlás követte. A Milannal viszont a bajnokságban egészen 27 meccsig kitartott a veretlen sorozat, míg nem a Juventus (és a sérülések) véget vetettek neki. Egy komoly hullámvölgy után a szezon végére formába lendült a Milan, és végül a 2. helyen zárt a bajnokságban.

Ezzel a kitűzött célok többségét sikerült teljesíteni. A költségeket jelentősen lefaragták (2019-ben még 150 millió volt a bérkeret, ezt 100-ra csökkentették), a fiatal játékosok is szépen fejlődtek, a járvány ellenére a bevételeket is sikerült növelni valamelyest, és ami ebből a szempontból kulcsfontosságú: a BL-indulást is teljesítette a csapat. Az idény előtt ez volt a fő cél: megőrizni a hosszú idő után megszerzett helyet az első számú európai kupasorozatban.

A fogadóirodák egyébként az ötödik helyre várták a Milant, a FiveThirtyEight nevű oldal pedig 10% esélyt adott a csapatnak a bajnoki cím megszerzésére (a címvédő Internek 22-t). Elnézve a nyári és a téli igazolásokat, a Milannál sem úgy futottak neki ennek a szezonnak, hogy bajnoknak kell lenni, mivel csupán egy játékost igazoltak kimondottan a kezdőbe: a PSG-hez szerződő Gianluigi Donnarummát váltó Mike Maignant.

Hogy a Milan végül bajnok lehetett, javarészt ezeknek a tényezőknek köszönhető:

nem volt domináns csapat a bajnokságban (az Inter gyengült valamelyest, a Juventust lekötötte az identitáskeresés);
a Derby della Madonninán négy pontot csent el a párharcokat egyébként uraló Intertől;
a Milan hozta ki a legtöbbet a rendelkezésére álló erőforrásokból;
a Milan fiataljai közül többen most robbantak be.

Utóbbit érdemes külön is kiemelni, ugyanis Sandro Tonali a teljesen feleslegesen ráerőltetett pirlós hasonlatokat hátrahagyva a középpálya kulcsa és motorja lett, Rafael Leão egész szezonban a támadósor fénypontja volt, végül 11 góllal és 8 gólpasszal zárt, hátul pedig Pierre Kalulu szorította ki a csapatkapitány Alessio Romagnolit a kezdőből. Mindhárom játékos a Milan kiváló átigazolási politikáját dicséri, különösen Kalulu, akit 1,19 millió euróért igazoltak a Lyontól.

Sandro Tonali

Fotó: Getty Images

Szó sincs arról, hogy a Milannak egész évben dobott volna a gép, a télen megint egy komoly sérüléshullám sújtotta a csapatot, Kjær például a bajnokság harmadánál az egész szezonra kidőlt, de az ihletett formában védő Maignannak is volt hosszabb kihagyása. Visszatérése óta ez volt az első olyan szezon, amikor Ibrahimović sem tudott hatással lenni a Milan játékára: bár rúgott 8 gólt a bajnokságban, csak 11-szer lépett pályára kezdőként a különböző sérülések miatt.

Ezen a téren ismét Pioli munkáját kell kiemelni: amíg a Napolit és az Intert is megviselték a sérülések, a Milan többé-kevésbé képes volt menedzselni azt az időszakot, amikor épp nem számíthatott a kulcsembereire. Hogy ez miért alakult így, arra Ibrahimović győzelmi beszéde adhatott választ: ez a társaság – annak minden hiányosságával együtt – pokoli jó csapattá érett, és mostanra a kezdeti nehézségekből is előnyt kovácsolt.

Aki egy Atalanta elleni 5-0-ból képes volt ilyen szinten talpra állni, annak ugyan mitől kellene tartania?

Premier League