A Barcelonától a PSG-ig: a nyár nagy vesztesei és nyertesei

Kezdjük a sort a nyertesekkel!

Messi, Ramos, Donnarumma, Wijnaldum és Hakimi papíron 60 millió euróért? Ez azért még annak fényében is elég ütős nyár volt a PSG-nél, hogy jól tudjuk: a valós kiadás ennél jóval nagyobb volt, hiszen az aláírási pénzek, illetve az ügynöki jutalékok egyaránt (számunkra) rejtett költségként jelentkeznek, nem is beszélve a fizetésekről. Akárhogy is nézzük, a PSG nevekben feltétlenül erősödött, a marketingeseknek pedig még csak meg sem kell izzadniuk, hogy ez az év nagyot szóljon.

Bónuszként azt is felvéshetjük, hogy a Real Madrid érdeklődése és ajánlatai ellenére Kylian Mbappét sikerült megtartani, vagyis összeállhat minden idők valószínűleg legtehetségesebb támadóhármasa Messivel és Neymarral kiegészülve. Itt persze a pohár lehet, hogy csak félig van teli, hiszen most elég jó az esélye annak, hogy a világbajnok támadó jövő nyáron ingyen szerződik kiszemelt klubjához, a PSG pedig nem csak egy világklasszis játékostól, de 180 millió eurótól is érzékeny búcsút vesz ezzel.

Ebben a helyzetben nem sokan döntöttek volna hasonlóképpen, legyen bármekkora ász is Mbappé, a PSG-nél azonban a klubfocin (és úgy általában a focin) jócskán túlmutató célok ismeretében még egy ennyire brutális veszteség is beleférhet. A rohamosan közelgő katari világbajnokság előtt minden extra figyelmet igyekeznek megragadni a tulajdonosok, az pedig, hogy Mbappé az Európába kihelyezett PR-gépezetet erősíti, olyan lehetőség, amiről egyszerűen nem voltak hajlandóak lemondani.

Talán nem is volt realitása annak, hogy Mbappé ezen a nyáron klubot váltson, legfeljebb akkora összegért cserébe, amit már őrültség lett volna kifizetni egy olyan futballistáért, akivel pár hónap múlva már előszerződést lehetne kötni. (Nem mintha a Real Madrid ajánlatait racionálisan igazolni lehetett volna.) Úgy hírlik, a PSG még arról sem tett le, hogy meggyőzzék a maradásról Mbappét, amire leginkább akkor lehet esély, ha kellően harmonikusan működik a támadótrió.

Ezzel kapcsolatosan azonban lehetnek jogos félelmek, és nem feltétlenül a három világklasszis közötti összhang lehet problémás, hanem a védekezés. Mauricio Pochettino rendszerének legnagyobb erőssége a letámadás, ám ezt még Messi nélkül is csak mímelni tudta legfeljebb a PSG, az argentinnal pedig talán még arra sem futja majd. Hiába mondta azt José Mourinho, hogy Pochettino lehet az egyetlen edző, aki maximálisan elégedett a keretével, valójában az ő helyzete sem irigylésre méltó.

Egészen brutális, ami a Chelsea-nél történt ez a nyáron. A londoniaknál Thomas Tuchel érkezése óta eleve nagyon kevés hiányosságot lehetett felfedezni a csapatban, konkrét probléma egyedül a gólszerzéssel volt, és ott sem feltétlenül a minőség hiánya vetette vissza a teljesítményt. Azzal viszont, hogy visszacsábították a Chelsea-hez Romelu Lukakut, megtalálták a kirakós utolsó darabkáját is, hogy aztán a hajrában még a középpályát is megacélozzák Saúl Níguezzel.

Tuchel csapatán már az előző idényben nehezen találtak fogást az ellenfelek, azóta pedig csak erősebb lett a keret, és ami a legfontosabb: olyan játékosokat igazoltak, akik passzolnak az edző elképzeléseihez, és nagyszerűen kiegészíthetik a már meglévő alapanyagot. Ha Lukaku érkezésének csak annyi haszna lenne, hogy azzal feljavul Timo Werner játéka, esetleg újabb szintet lép Kai Havertz, már akkor megérte, és akkor a góljairól még nem is beszéltünk.

Hazard távozása után elég sötétnek tűnt a jövőkép a Chelsea-nél, de pár év leforgása alatt Európa egyik legjobb csapatává váltak, most pedig az lehet a cél, hogy a Real Madridéhoz hasonló dominanciát építsenek ki nemzetközi szinten is. Kevés klub van most a világon, amelyik felveheti a versenyt Tuchelékkel, akár a keret erősségét, összehangoltságát és az edző koncepcióját nézzük – lehet, hogy csak a Bayern München?

Bizonyára sokan látták azt a mémet, amelyen a Bayern München vezetősége halálos nyugalommal dolgozik Marcel Sabitzer leigazolásán, miközben a többi sztárklub egymással marakodik. Az átigazolási időszak hajrájában ezt sikerült is nyélbe ütni, az osztrák válogatott játékos a maga 15 millió eurós vételárával önmagában megtestesíti azt, amiért a müncheniekre a tudatos építkezés mintaklubjaként tekinthetünk.

Ez a nyár kis túlzással a Leipzig tudáskészletének elszipkázásáról szólt, hiszen hárman is a közvetlen riválistól érkeztek: Sabitzer és Dayot Upamecano mellett az a Julian Nagelsmann, aki mind közül a legnagyobb erősítésnek bizonyulhat. Nagelsmann a fiatal edzőgeneráció egyik legelismertebb alakja, munkájára már a hoffenheimi évei óta kiemelten figyelnek, nem véletlenül importálta a saját edzőiskolát felépítő Leipzig is a rendszerébe.

Nagelsmann taktikai felkészültségével és alkalmasságával kapcsolatosan nemigen merülhetnek fel kérdések, a sikereknek legfeljebb az öltözői összetűzések állhatnak az útjába. Ha viszont az öltözőnek sikerül elfogadnia a még mindig csak 34 éves edzőt, akkor a határ tényleg a csillagos ég, mert akárhol is járt, mindenhol tudott emelni a játék színvonalán. Ami a Bayern esetében már alapból sem rossz, vagyis ha minden az elképzelések szerint alakul, a bajorok harcban lehetnek a BL-győzelemért.

Miközben a PSG esetében minden idők egyik legjobban sikerült nyaráról beszéltünk, Barcelonában épp ellentétes utat jártak be, hiszen távozott a klub történetének talán legfontosabb játékosa. Hogy mekkora űrt hagy maga mögött Messi, ma leginkább csak találgatni tudjuk, vele ugyanis nem csak az az évi 50 gól sétált ki az ajtón, amit még 30 fölött is üzembiztosan hozott, de a marketingértéke is, aminek a hatásait épp a PSG szándékozik lefölözni.

Mindig érdemes fenntartásokkal kezelni, amikor hirtelen gazdagodást vizionálnak egy átigazolást követően, például azt állítva: mezeladásokkal visszahozzák a befektetett összeget. Közvetlenül ez nem így működik, hiszen a szponzorok, sportszergyártók előre meghatározott formában támogatják a klubokat, ami többé-kevésbé független az igazolásoktól. Közvetett hatása ugyanakkor ezeknek a transzfereknek is van a bevételekre, és ennek most Barcelonában örülnek kevésbé.

Az argentin távozása elkerülhetetlen volt, hiszen a járvány alatti folyamatok felerősítették a felelőtlen gazdálkodás következményeit, és mostanra teljesen kiürült a klubkassza, muszáj volt faragni a költségeken. Márpedig az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Messi nem olcsó, még akkor sem, ha a korábbi bérének a feléért is aláírna, ezért aztán mennie kellett, annak ellenére, hogy igazából egyik fél sem akarta a változást.

Szabadon igazolható játékosok közül viszonylag hatékonyan válogatott a Barca, Eric Garcia hosszú távon megoldást jelenthet belső védő poszton, Memphis Depaynak pedig itt a lehetősége, hogy megmutassa: képes vezérré válni egy Barca-szintű klubnál is. Erre szüksége is lesz a csapatnak, az átigazolási ablak utolsó napján ugyanis Antoine Griezmann az Atlético Madridhoz került kölcsönben, és a fővárosiak az idény végén akár meg is vehetik – töredékéért annak, amennyiért eladták.

Szinte az egész nyarat végigkísérte a Harry Kane-Manchester City-Tottenham szerelmi háromszög, ám hiába kérte az angol válogatott középcsatár Daniel Levytől, hogy engedje el a klubtól, a klubvezető hallani sem akart erről. Sok minden nem volt Kane kezében, ami segíthetett volna az átigazolásban, hiszen még három év köti az észak-londoniakhoz, a szóbeli megállapodás felemlegetése pedig nemigen hatotta meg Levyt.

Az az ember érzése, hogy ebből a helyzetből mindenki rosszul jött ki, ilyenkor ugyanis mindig fennáll a teljesítményromlás veszélye. Előállhat egy olyan helyzet, hogy Kane a történtek után nem tud igazán jól teljesíteni, ami nyilvánvalóan rossz neki és a csapatának is, főleg, ha a következő nyáron kevesebb pénzt kaphatnak érte. A Citynek pedig nagy szüksége lett volna egy Kane típusú játékosra, Sergio Agüero távozásával ugyanis nem maradt klasszikus középcsatár a keretben.

Ez a nyár bizony nem az olasz klubokról szólt – vagyis nem a jó értelemben. Idén nyáron több húzónév is távozott a bajnokságból, köztük Cristiano Ronaldo vagy épp Romelu Lukaku, és mellettük még olyan tehetségek, mint Gianluigi Donnarumma, Acraf Hakimi, Cristian Romero, illetve Rodrigo de Paul. Érkezőkből korántsem volt ennyire bő a lista, CR helyére például Moise Keant hozta vissza a Juventus, aki bármennyire is tehetséges, azért semmilyen szinten nem említhető egy lapon vele.

Eleinte az egyik nagy vesztesnek az Inter tűnt, amely két sztárját is kénytelen volt elengedni a bajnokcsapatból (hármat, ha Antonio Contét is hozzávesszük), de igazából Beppe Marrotta ezúttal is nagyot alkotott a piacon, sikerült okos igazolásokkal ellensúlyozni a veszteségeket. Természetesen így is gyengültek, ez elkerülhetetlen volt ilyen anyagi helyzet mellett, viszont a mostani kerettel ugyanúgy célba lehet venni a Scudettót, pláne a riválisok erejét látva.

Igazán nagyon ugyanis senki sem lépett előre. A Milan leginkább a veszteségek minimalizálására és a keret bővítéséra helyezte a hangsúlyt, a Juventus pedig két fiatal olasszal (Kean mellett Manuel Locatellivel) folytatta a generációváltást. Talán a legtöbbet még a Romának sikerült javulnia az előző idényhez képest, már amennyiben José Mourinho sokadig nekifutásra újra megtalálja a közös hangot a játékosaival.

Mivel a klubok próbáltak okosan, hosszú távban gondolkozva igazolni, egyértelmű kudarcként sem foghatjuk fel a nyarat, rövid távon azonban egyértelműen gyengült a bajnokság.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.