Súlyos pofonokat kapott a magyar válogatott, mégis megérkezett a világ legjobbjai közé
Frissítve 18/09/2026 - 20:55 GMT+2
Fantasztikus eredményt ért el a világbajnokságon a magyar női kosárlabda-válogatott, hiszen bejutott a legjobb nyolc közé. A későbbi győztes amerikaiak nagy falatot jelentettek a negyeddöntőben, de a korábbi évek nehezebb pillanatai után kijelenthető: a csapat megérkezett a világelitbe és joggal lehetnek merészebb álmai. Török Ágnessel, a válogatott játékosával beszélgettünk.
Basketball - Paris 2024 - Top 5 - Best Dunks
Videó forrása: Eurosport
A teljes beszélgetés meghallgatható a Hosszabbítás podcastben:
Szeretettel gratulálunk a szereplésetekhez! Hogy vagy, hol tartasz az élményfeldolgozásban egy héttel a világbajnokság vége után?
Nagyon szépen köszönjük! Boldogan és fáradtan, ez a két szó, ami a legjobban jellemez. Nagy élmény volt ez az egész világbajnokság, közben nyilván sűrű versenysorozat volt, szóval még mindig heverjük a fáradalmakat, de a boldogság túlszárnyalja a fáradtságot.
A hét nap alatt lejátszott öt meccs fizikailag sokat vesz ki belőletek. A felkészülés során erre a részére, a fizikai alapozásra mennyire fektettetek hangsúlyt? Hiszen nem feltétlenül mindig a válogatott feladata a fizikai alapok megadása a játékosoknak.
Így van, abszolút, a válogatott edzőtáborban nem ezen volt a hangsúly, hiszen a felkészülést, a lényegi részét augusztus 3-án kezdtük, egy hónappal a vb előtt. Itt már viszonylag rövid idő volt arra, hogy felkészüljünk, összesen négy hét arra, hogy összeszedjük a brigádot taktikailag és mindenhogyan. Viszont előtte mindenki nagyon keményen beletette a munkát, és ugye május elején fújták le a bajnokságot még azoknak is, aki a döntőig meneteltek, úgyhogy bőven volt idő arra, hogy mindenki dolgozzon. Azt láttam a lányokon, hogy fizikailag is nagyon felkészülten érkeztek, emellett természetesen mentálisan is.
Amikor tavasszal beszélgettünk, azt mondtad, egyénileg is sokat fogsz edzeni a nyáron, hogy benne legyél az utazókeretben. Hogy sikerült ez, milyen állapotba lendültél a vb-re?
Amit márciusban beszéltünk, azt abszolút sikerült megvalósítani. Júniusban még visszajöttem Pécsre a klubcsapatomhoz, nyomtunk egy háromhetes edzést, ami nagyon sok kondiedzésből állt, sok egyéni képzésből, és utána még nagyjából másfél hónapom volt arra, hogy egyénileg otthon felkészüljek. A bázisom Budapest volt és az UBT, ami egy egyéni képzésekkel foglalkozó kosárlabda-terem, kiváló edzőkkel. Ott heti több edzést is csináltam, emellett nyilván a kondirészt is a maximumra kitoltam. Egyáltalán nem volt megterhelő, nagyon motivált az, hogy a világbajnokságra készülünk és egy világbajnokságra készülő keretnek a tagja lehetek. Jó hangulatban telt a nyári munka, és hála Istennek meglett a gyümölcse is.
Beszéljünk akkor erről a gyümölcsről. Ha az ember végignézi a válogatott vb-eredményeit, akkor azt látja, hogy az elején és a végén van két durva különbségű vereség a franciák és az amerikaiak ellen, közben pedig három fontos győzelem. Az első és az utolsó meccs mennyiben volt más abból a szempontból, ahogy felkészülésileg és lélektanilag hozzáálltatok?
Érdekes, hogy így keretbe lett foglalva a vb-nk. A franciákkal kezdtük a csoportmeccseket, és őszintén mondom, hogy nagyon nagy elánnal vetettük bele magunkat abba a mérkőzésbe, abszolút úgy készültünk, hogy mikor verjük meg a franciákat, ha nem a vb első meccsén? Tudtuk azt, hogy náluk 7-8 ember a WNBA-ből jött és az utolsó pillanatban esett be, és mi végig együtt készültünk, csak Juhász Dorka érkezett később. Általában a meglepetésgyőzelmek az első meccsen szoktak lenni a tornán, de az első negyedben olyan szintű különbség volt sebességben, agresszivitásban a két csapat között, hogy nem sok esélyünk volt. Egyébként utólag azt mondom, hogy nekem a franciák ellen sokkal nehezebb volt játszani, mint az amerikaiak ellen, pár csapattársammal beszéltük is, hogy a franciák megverhetik az amerikaiakat a döntőben, végül nem így lett.
Szóval nyilván a franciák ellen vereség nem volt jó kezdés, ezért is volt fontos, hogy utána minél hamarabb felálljunk, hiszen másnap kora délután már Nigéria ellen kellett bizonyítani. Az amerikaiak ellen teljesen más állapot volt, hiszen negyeddöntőbe jutottunk, ahol a 33 meccs óta veretlen válogatottat kellett volna megverni. Igyekeztünk mindent beleadni és mindent kiadni magunkból, de kijött a fizikai és a mentális fáradtság is. Ugye ők egy meccsel kevesebbet játszottak, mert csoportelsők voltak, és egyébként is teljesen más dimenzióban kosárlabdáznak, más sebesség, más egyéni képességek, ezzel nem tudtuk felvenni a versenyt.
Mennyire volt más mentálisan egy ilyen vereség után készülni a második meccsre, milyen hangulatba kerültetek?
A francia meccs után kifejezetten nehéz volt visszarázódni, magunk mögött hagyni az egészet. Annyira kevés idő telt el a két meccs között – egy este 9 órás francia meccsről beszélünk, majd egy 14:30-as nigériai meccsről másnap –, hogy az nyilván fizikailag is megterhelő, de inkább az a része volt nehéz, hogy túllendüljünk az óriási pofonon. Nyernünk kellett a nigériaiak ellen ahhoz, hogy biztosítsuk a továbbjutást. Ebbe a fél napba egyébként sok csapatmeeting fért bele, az edzői stábbal egyszer, a lányokkal kétszer is összeültünk, egyszer az esti meccs után, egyszer a délutáni előtt, kicsit átbeszélni a dolgokat, kiventillálni, hogy mit kell máshogy csinálni, mit kell jobban csinálni, mi nem működött, mi az, ami a siker kulcsa lehet. Mentálisan kellett meglépni csomó dolgot, és én azt gondolom, ezek a beszélgetések a lehető legjobb dolgok voltak, amik történhettek velünk. Nagyon más állapotban sikerült pályára lépni a nigériai meccsen, és a mai napig jó emlék az, hogy mennyire összeszedte magát a csapat.
A másik egyébként, ami a mai világnak a velejárója, hogy mindenki mondta: a meccsig nincs social média, tehát ne nézegessük a platformokat, ne nézegessük azt, hogy mekkora vereségbe futott bele a magyar válogatott és a többi, csak koncentráljunk a következő meccsre. Azt gondolom, hogy nagyon szépen reagáltunk erre.
Különböző kontinensekről érkező, különböző játékstílust játszó csapatok ellen kellett a nagy menetelésben egyik napról a másikra átszokni. Mennyire tudtatok specifikusan készülni, vagy inkább az volt a cél, hogy ti játsszátok a saját játékotokat?
Fontos volt, hogy kvázi hozzuk a saját karakterünket, viszont ez a válogatott abban is nagyon jó, és nagy skillünk ez, hogy gyorsan tudunk alkalmazkodni a különböző játékstílusokhoz, és mindegyik ellen megvan a kis recept, hogy mivel lehet őket legyőzni. Például a nigériai csapat egy elképesztően fizikális csapat, nem feltétlenül a külső dobásaikra hagyatkoztak, ezt az oldalunkat vettük elő. Utána pedig jött Dél-Korea, jött Japán, ahol meg pont az volt a lényeg, hogy rohannak: szinte már rádobsz egy dobást és az életedért futsz vissza, hogy megállítsd a tranzíciós hárompontosokat. Más stílus és elképesztő sebesség jellemzi őket, teljesen mások voltak a fő pontok, amelyekre figyelni kellett. Egyébként ebben nagyon jó tapasztalatot adott a márciusi vb-selejtező, ahol ugye szintén öt meccset játszhattunk, teljesen különböző csapatok ellen. Nyilván ez a szakmai stábot is dicséri, hiszen ők is egyik napról a másikra hozták a scouting riportokat, mutatták, hogy ki miben jó.
A nigériaiak elleni meccset 26 eladott labdával nyertétek meg, Völgyi Péter szövetségi kapitány pedig úgy fogalmazott, nem gondolta volna, hogy ennyi eladott labdával győzni lehet. Rajtatok volt a teher, hogy ezt a meccset mindenképpen meg kell nyerni?
Sok szempontból speciális volt. Nagyon szerettük volna megnyerni és mindenkinek az volt a fejében, hogy itt nem lehet más a végén, csak hogy mi jöjjünk le győztesen a pályáról, viszont éreztük a nyomást is. Vezettünk több ponttal is, a végén nőtt meg nagyon az eladott labdák száma, rémálomszerű utolsó 3-4 percet produkáltunk. Viszont ami szerintem abszolút a csapatot dicséri, hogy nem süllyedtünk el teljesen, hanem sikerült a minimális előnyt megtartani és behúzni a meccset, ami az egész vb szempontjából kulcsfontosságú mérkőzés volt, nekünk is mentálisan, illetve nyilván a továbbjutás szempontjából is.
Lehet, hogy pár évvel ezelőtt ugyanez a válogatott elveszítette volna ezt a meccset, sőt, sajnos ugye láttunk már erre példát. Tapasztalat és rutin szempontjából is most érkezett meg a társaság arra a szintre, hogy egy ilyen szituációt csapatként le tudjon vezényelni. Ehhez kellettek a múltbeli pofonok, ehhez kellett nagyon sok minden.
A válogatottnak a magja most 27-28-29 éves. Lehet, hogy most érkeztünk el arra a szintre, amikor a megfelelő rutin eljuttat minket oda, hogy egy ilyen helyzetet tudjunk kezelni fejben és a pályán is.
Ezután jött a koreaiak elleni meccs, ami abból a szempontból volt érdekes, hogy biztos volt a továbbjutás, meg az is, hogy játszani kell a nyolc közé jutásért. Azt a meccstől függetlenül nem tudtátok, hogy a másik csoportban mi történik, tehát nem tudtátok, hogy milyen eredmény kell ahhoz, hogy X-szel vagy Y-nal játsszatok. Emiatt kis túlzással edzőmeccsé vált – hogyan tudtatok mégis fejben úgy koncentrálni, hogy ez nem egy edzőmeccs, hanem egy világbajnokság?
Szerintem maga a körítés, a helyszín, a világbajnokság már eleve nem teszi lehetővé, hogy az ember elengedje magát egy ilyen meccsen, és abszolút azt éreztem a lányokon, hogy nem tudnak nem mindent beleadni. A csoport, amelyiknek az egyik szereplőjével a keresztjátékban játszottunk, valóban teljes káosz volt, tehát ott mindenkit is kaphattunk volna a körbeverések miatt. Úgy voltunk vele, hogy ahhoz, hogy még egy szintet tudjunk lépni, még egy kicsit tudjunk fejleszteni a játékunkon, maximumot kell nyújtani ott is. A középső három meccsen, amit megnyertünk, nagyon szépen lépegettünk előre minden szegmensében a játéknak. Az is a fejünkben volt egyébként, hogy megvolt az esély, hogy Japánnal játszunk keresztbe, és miért ne gyakorolnánk azt 40 percen keresztül, ami lehet, hogy a következő mérkőzésen vár minket az élet-halál keresztjáték alatt?
Hogy telt az az egy pihenőnap a két meccs között?
Nagyon értékes 24 óra volt. Először is aludtunk egy nagyot, a lehető legkésőbb ment le mindenki reggelizni, utána egy edzésre volt időnk, el tudtál menni a DM-be, hogyha kellett valami snack, amit nem tudtál megvenni az előző napokon. Akinek kint volt a családja, az még egy kicsit elment a családjával kávézni, de leginkább a regeneráción van a hangsúly, és nem azon, hogy várost nézzünk vagy bármi hasonló. A túlélésre mentünk aznap.
A japánok elleni egy tényleg élet-halál meccs volt. A közelmúltbeli emlék, a vb-selejtezős győzelem mennyit segített abban, hogy pozitív mindsettel tudjatok nekimenni az egésznek?
Kettőből két győzelem volt a mérlegünk az utóbbi pár évben a japán csapat ellen, ami megadta nekünk a kellő lendületet. Az is a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a negyedik meccsükre a sebesség és a pontosság kicsit megkopott, nekünk pedig nagyon jól jött az, hogy fizikai fölényben voltunk és a palánk alatt abszolút tudtunk dominálni. Megadta az energiát és taktikailag is adott magabiztosságot, hogy ami már kétszer működött a japánok ellen, az remélhetőleg harmadszorra is fog.
Mennyire realizálódott bennetek az, hogy bejutottatok a legjobb nyolc közé? Mennyire lehetett egyáltalán megünnepelni, kiélvezni a pillanatot? Hiszen azért furcsa dolog, hogy oké, óriási sikert értek el, de közben előttetek van egy amerikaiak elleni meccs.
Ki tudtuk élvezni. Az utolsó egy-két percben, amikor húsz fölött vezettünk, akkor már tudtuk, hogy valószínűleg bejutunk a negyeddöntőbe. Tisztán emlékszem azokra a pillantásokra a pályán, meg a kispadon is, hogy úristen, mi történik? A lefújás után is azt láttam a lányokon, hogy mindenki felfogta, mit vittünk véghez. Én is megsirattam az eredményt, mert nagyon jó volt megélni, hogy sok magyar szurkoló, a családtagjaink előtt ekkora sikert érünk el. A csapat nagy része már utánpótlás-válogatott kora óta együtt kosárlabdázik, sok mindenen mentünk keresztül, most meg itt voltunk a világ legjobb nyolc csapata között. Függetlenül attól, hogy az amerikaiakkal következtek, mindenki elképesztően boldog volt. Tényleg a pályafutásomnak az egyik csúcspontjaként emlékszem erre a mérkőzésre, mint ahogy az egész világbajnokságra.
Ettől függetlenül mi tényleg nem gondoltuk azt, hogy ott van a vége, volt bennünk vagányság és egy gondolat, hogy akkor most miért ne verjük meg Amerikát és írjuk tovább a történelmet. Ez lehet, hogy inkább majd a következő vb vagy a következő olimpia feladata lesz, de azt gondolom, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a világ elitjéhez.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Völgyi Péter a magyar vb-búcsú után: "Egyértelműen az a célunk, hogy ott legyünk a nagy tornákon"
- "Nem vertünk meg európai ellenfelet" – fontos hiányosságra világított rá a válogatott vb-szereplése
Amikor felmentetek a pályára melegíteni az amerikaiak elleni meccs előtt, beférkőzött a gondolataitok közé, hogy ott van a pályán Caitlin Clark, hogy olyan játékosok ellen fogtok játszani, akik tényleg a csúcsát jelentik ennek a sportágnak és akik emberek tízezreit mozgatják meg?
Igen, de félre kellett tenni ezeket a gondolatokat. Vicces dolog, hogy oké, Sabrina Ionescu és A'ja Wilson most nem tartott a kerettel, de Caitlin Clark igen, és lényegében ezeknek a játékosoknak a signature cipőiben játszanak nagyon sokan, és a mi csapatunkból is volt, aki az ő cipőikben lépett pályára. Ez szürreális dolog, hogyha belegondol az ember, mint ahogy az is, amikor egy wnba-s MVP adja neked a kis ajándékot, amikor pacsizunk. Ettől még mindenki félre tudta tenni ezt a fangirl-témát, tényleg igyekeztünk beleállni a mérkőzésbe, hogy nincs mit veszíteni, mutassuk meg, kik vagyunk. Sajnos kijött a nagyon komoly minőségbeli különbség a két csapat között, de nyilván életre szóló élmény volt.
Én egyébként nagyon hálás vagyok, hogy az amerikai válogatott ellen is meg tudtuk mutatni magunkat. Nagyon remélem, hogy lesz még lehetőség arra, hogy egymás ellen játsszunk, mert tényleg az ilyenekért éri meg kosárlabdázni, és remélem, hogy legközelebb egy kicsit jobban megrángatjuk az oroszlán bajszát.
Személy szerint is nagyon bátran játszottál, 11 ponttal a magyar csapat második legponterősebb játékosa voltál. Mit adott neked ez a meccs, és mivel ezzel a meccsel zártátok a vb-t, mit adott neked az egész vb?
A padról jöttem be, akkor már vezettek tizenvalahány ponttal, és úgy voltam vele, hogy mutassuk már meg nekik, kik vagyunk. Bedobtam kettőből két hármast, mert úgy voltam vele, hogy ha ki is kapunk, azért nem lehet csak úgy lenyomni, legyőzni minket. Az utolsó percekben kicsit fejben máshol járt a csapat, mindenki számot vetett, hogy ez a menetelés most ennyi volt, de a lefújás után már mindenkinek a szemében, az arcán a hálát láttam, és azt, hogy mennyire boldogok vagyunk, hogy ezt megélhettük és együtt élhettük meg.
Ahogy mondtam, nekem ez a vb a pályafutásomnak a csúcspontja, ez egyértelmű. Nagyon jó volt látni a magyar válogatottat olyan csapatok mellett, amelyek tényleg a világ elitjébe tartoznak, és őszintén mondom, hogy azt gondolom, ennek a brigádnak ott is a helye, hosszú távon és tartósan. A következő évnek az a feladata, hogy amíg így együtt vagyunk, ott is tartsuk ezt a válogatottat. Lesz egy Európa-bajnokság a következő nyáron, ahol nagyot tudunk alkotni, onnan pedig a következő állomás a Los Angeles-i olimpia lenne.
Ahogy márciusban beszéltük, hogy milyen jó lenne ezen a világbajnokságon nagyot alkotni, és hogy miért ne jussunk tovább a csoportból, úgy most is kimondom: a következő Európa-bajnokságon érmet szeretnénk szerezni és ott szeretnénk lenni a Los Angeles-i olimpián. Nagyon szeretném bővíteni ilyen eredményekkel a pályafutásom kis kollekcióját, tényleg azt gondolom, hogy ebben a csapatban ez benne van, mert nagyon jó emberek alkotják, a stáb is nagyon szuper. Most összejött minden, és nagyon remélem, hogy ez tartós lesz.
Kapcsolódó témák
Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Scan me
Hirdetés
Hirdetés