Háfra Noémi szerint a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatottnak védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennie annál, ahogyan csütörtökön Szlovákia ellen játszott.

"Nem kezdhetünk úgy, mint tegnap, ennél jobb összpontosítással kell kezdeni, és erősebbnek kell lennie a védekezésünknek. A támadásunkkal egyáltalán nem volt probléma" - nyilatkozta az átlövő, aki a csoportkör első fordulójában 35-29-re megnyert meccsen nyolc lövésből hét gólt szerzett.
Hangsúlyozta, védekezésben azért is kell javulniuk, hogy a kapusaiknak könnyebb dolguk legyen.
World Championship
Hiába a klasszis teljesítmények, ha annyi a hiba, amennyi két meccsre is elég
07/12/2021 05:10
"Akárhogyan is próbáltak segíteni, nem igazán tudtak, mert olyan lövéseket kaptak, amelyek után ők is csodálkoztak azon, hol ment el a labda" - mondta Háfra.
A Győr 68-szoros válogatott játékosa szerint szombat este Csehország ellen jobban kell koncentrálniuk, de felszabadultan kell játszaniuk és élvezniük kell a meccset.
"A saját helyzetünket nehezítettük meg. Ha szombaton ugyanígy játszunk, ismét megnehezíthetjük, és az eleje egy kicsit izgulós lehet. Ha odafigyelünk azokra a dolgokra, amelyek tegnap nem voltak jók, akkor könnyebb mérkőzés lehet" - magyarázta Háfra.
A másodedző Pigniczki Krisztina úgy fogalmazott, mindig nehéz elkezdeni egy világversenyt, mindig nehéz az első mérkőzés, de megtették az első lépést, és nagyon örülnek, hogy ha nem is könnyen, de végül simán tudták abszolválni a szlovákok elleni találkozót.
"Én nagyon régen voltam világversenyen, de igyekszem mindazt átadni, amik azokból az időkből előjönnek, illetve azt hangsúlyozni, hogy bár szükségünk van minden egyes jó játékosra, a csapat csak úgy működhet, ha mindenki alárendeli magát a másiknak. Ezt tegnap sikerült megvalósítani, hiszen mindenki kivette a részét a védekezésből és a támadásból is" - magyarázta a korábbi világklasszis irányító, aki 1998 és 2008 között 157 mérkőzésen 232 gólt lőtt a válogatottban.
Pigniczki már az utánpótlás-válogatottnál is segítette Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány munkáját, csapatuk 2018-ban megnyerte a junior világbajnokságot, egy évvel később pedig a korosztályos Európa-bajnokságot.
"Sok olyan fiatal van itt, akivel már dolgoztunk, de szükségünk van a tapasztaltabb játékosokra is, hiszen kizárólag fiatalokkal nem lehet nekimenni egy felnőtt világversenynek.
Egy hosszútávú építkezés első lépéseként szeretnénk megélni ezt a tornát, szeretnénk minél nagyobb feladatokat és célokat kitűzni a lányok elé, de egyszerre csak egy-egy mérkőzésben gondolkozunk"
- nyilatkozta.
Elárulta, Bíró Blanka, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szikora Melinda, valamint a szélsők számítanak vezéregyéniségnek, az ő szavukat megfogadják a fiatalabbak.
Pigniczki arról is beszélt, hogy a sérülés miatt a teljes vb-felkészülést és a szlovákok elleni meccset is kihagyó Szöllősi-Zácsik jó állapotban van, teljesértékű edzésmunkát végez, de azt egyelőre nem döntötték el, mikor lép pályára mérkőzésen is.
A világbajnokságon mind a nyolc csoportból az első három helyezett kerül a középdöntőbe, ahova magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A küzdelmek négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak, innen az első két-két helyezett kerül a negyeddöntőbe. A magyarok a szombati, csehek elleni találkozó után hétfőn Németország ellen zárják a csoportküzdelmeket Llíriában.
World Championship
Túl sok volt a hiba, legjobb támadójátékosunkat és a meccset is elvesztettük
06/12/2021 21:17
World Championship
A csoportelsőség a tét a női kézilabda-válogatottnak a világbajnokságon
05/12/2021 15:45