Sose derül ki, hogy lett volna-e esély Dánia ellen, mert senki nem hitte el, hogy lehet

Ehhez nem is kell olyan nagyon sok: tudáskülönbség és a gyengébb beletörődése ebbe. Semmiképp se szeretném hitetlenséggel vádolni a magyar csapat játékosait, inkább azt éreztem, hogy tisztában voltak az erőviszonyokkal, és nem tudták elhitetni magukkal azt, hogy képesek lehetnek bravúros eredményt elérni. Főleg azután, hogy a dánok sokkal jobban kezdtek.

A dán válogatott csodálatos játékosokból áll. Az előző két világbajnokságot megnyerte, olimpiai döntőt, Eb-elődöntőt játszott a legutóbbi világversenyeken. Az amúgy is erős válogatott egyetlen lyukas pontja sokáig a jobbátlövő volt, ám Mathias Gidsel két évvel ezelőtti beépítése óta itt is a posztján a világ három legjobbja közé tartozó játékos szerepel.

Az idei vb-re érkezett a korábbi női sikerkapitány 22 éves fia, Simon Pytlick, aki hasonló lendülettel játszik balátlövő-irányítót, a két fiatal között pedig ott játszik az a Mikkel Hansen, aki alighanem minden idők két legjobb játékosa közé sorolandó.

A kapuban a többször is az év kézilabdázójának (nem kapusának) választott Niklas Landin bizonytalanítja el az ellenfél játékosait, a szélsők a Bundesliga sztárcsapataiban meghatározó emberek, pont, mint a beállók és a védekező specialisták egy része.

Nincs gyenge pont, nincs támadható rés a pajzson.

A két csapat között meglévő tudáskülönbséget egyedül akaratbeli különbséggel, extra (vagy hiányzó) motivációval lehet csökkenteni, ami egy torna elején még működhetett volna, ám a negyeddöntőben az eddig nem sok éles meccset játszó dánok úgy mentek fel a pályára, hogy ma nem jönnek le vesztesként.

A kézilabdában gyakorlatilag minden a lövési hatékonyságról szól. Azért próbálnak a csapatok minél könnyebb lövőhelyzeteket kialakítani, mert akkor tudják maximalizálni a gólok számát, ezeknek a lövőhelyzeteknek a létrejöttét pedig a védekezés megpróbálja megakadályozni, és próbálja a létező legkisebb gólszerzési eséllyel kecsegtető helyzet felé tolni az ellenfél játékosait. Az, hogy ilyen szempontból melyik csapat tudja rákényszeríteni a másikra az akaratát, általában döntő fontosságú.

Addig, amíg a negyeddöntő szoros volt, a magyar játékosok általában kiszorított helyzetekből, távoli átlövésekből lőttek kapura, ennek megfelelően Niklas Landin nagyjából 50%-os védési hatékonysággal hozta le az első félidőt. Pedig sokáig a kapura lövések számában tartottuk a lépést a dánokkal, csak épp a minőségben nem, emiatt maradtak a mi kapusaink 3 védésen az első félidőben: a dánok szinte folyamatosan ziccereket lőhettek.

Érződött a szándék, hogy ne legyen túl kemény a magyar védekezés, amely elég sok kiállítást szedett össze az első hat meccsen, hiszen egy olyan gyors csapat ellen szinte öngyilkosság emberhátrányban játszani, mint amilyen a dán. De a két gyors átlövő így hihetetlen könnyedséggel került helyzetbe, akár 1-1 elleni cselezésekkel, akár csak sima tempóváltásokkal, nem egy, hanem sok szintnyi sebességkülönbség volt a két csapat között.

Többször is furcsálltam már a világbajnokságon az általam egyébként nagyon tisztelt Chema Rodríguez meccseléseit, de ez a mai talán az eddigieknél is furcsább volt. Az egy dolog, hogy Bóka Bendegúz a hetedik meccsét játssza végig balszélsőként, mert Kovacsics Péter nem került még keretbe, de hogy miért játssza végig a szünetre rég eldőlt mérkőzést Lékai Máté és Pedro Rodríguez, azt nem értem.

Szita Zoltán akkor kapott csak szerepet, amikor Bodó Richárd már elfáradt, Ilic Zoran szintén csak percekre került pályára az ezúttal gyengébben játszó Ancsin Gábor helyén. Lehet, hogy úgy volt vele a kapitány, hogy majdnem mindegy a magyar válogatott végső helyezése, a könnyebb olimpiai selejtezőtornás csoport elérése most már szinte kizárt, és majd játszatja a többieket az 5-8. helyért játszandó helyosztókon, de szerintem Lékai se volt túl boldog, hogy ezt a meccset végig kellett játszania.

Az alsóági elődöntőben Norvégiával játszik majd a magyar csapat, és azon a mérkőzésen is az dönti majd el, hogy milyen esélyeink lesznek, hogy a norvégok milyen hozzáállással mennek neki annak a meccsnek. Ha a végletekig kiélezett, sokszor megnyert ám végül elvesztett negyeddöntő után csalódottak lesznek, és lazábbra veszik, akkor lehet ellenük esélyünk.

Az olimpiai selejtezőtornák beosztása szempontjából fontos is lehetne ez az 5-8-as helyosztó, ám mivel annyi ismeretlen van még az egyenletben, ezért nagyjából fogalmunk sincs arról, hogy hányadik hellyel járnánk jól. És az is lehet, sőt, valószínűbb, hogy ez még a jövő januári, németországi Eb-n is változni fog.