"Nem annyira reális ez az eredmény" – a kéziszövetség elnöke, Ilyés Ferenc is mérges a bírókra, értékelte a női kéziválogatott vb-szereplését
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint pozitív eredmény, hogy az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női válogatott a hetedik helyet szerezte meg a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Hosszabbításos vereséggel a negyeddöntőben búcsúzott a női kézilabda-válogatott
Videó forrása: Eurosport
Az MKSZ első embere az MTI-nek a társházigazda holland csapattal szemben 28-23-ra elvesztett szerdai negyeddöntőt követően azt mondta: ahogy a stáb és a játékosok, úgy ő is csalódott.
"Azt gondolom, nem játszottunk egy jó meccset. A mérkőzés alatt én is nagyon mérges voltam a játékvezetés miatt, de mindent összevetve azért mi is nagyon sokat hibáztunk, ezért alakult így ez a végeredmény" - emelte ki.
Így a hetedik helyen zárt a magyar válogatott, amellyel elmaradt az MKSZ előzetes várakozásától, a hat közé jutástól, ugyanakkor így is a legjobb vb-eredményt érte el az elmúlt húsz évben.
"Amikor az elnökség meghozta ezt a célkitűzést, akkor is tudtuk, hogy ha nem nyerjük meg a kritikus meccseket, akkor lehet, hogy hetedik vagy nyolcadik helyen végzünk, de szerettünk volna egy olyan célt adni a lányoknak, amit el tudnak érni, amiért küzdeni kell. Formálódóban lévő, fiatal csapatunk van, ami azért egyre jobban teljesít" - fejtette ki. Előre tekintve bizakodva hozzátette, bízik benne, hogy két év múlva, a hazai rendezésű világbajnokságon "ezeket az akadályokat majd sikerrel tudjuk venni, addigra több lesz a rutin".
"Vannak olyan fiatal játékosok, akiknek az első világversenyük volt ez, addig ők is érni fognak és tapasztalatot szereznek. Ebből még tovább tudnak lépni" - fogalmazott az MKSZ első embere.
Ilyés felidézte: két évvel korábban a nemzeti csapat "azzal a csodálatos fordítással" Horvátország ellen a vb tizedik helyét szerezte meg, aminek akkor nagyon örültek.
"Most már bejutottunk a nyolc közé, azért küzdöttünk most a hazai pályán játszó hollandokkal, hogy négy közé jussunk" - emelte ki, hozzáfűzve: így a hetedik hely megszerzése pozitívum. Mint mondta, előre tudni lehetett, hogy a negyeddöntőbe jutás esetén a holland vagy a címvédő francia válogatott ellen kell sorsdöntő meccset játszani, márpedig mindkettő nagyon erős ellenfél.
"Sajnálom, hogy nem játszottunk jobban, hogy tényleg lássuk, hogy ez a holland csapat mennyire is jó, mert így, hogy nem tudtuk a maximumunkat nyújtani, így nem annyira reális ez az eredmény" - vélekedett.
A négy közé legutóbb 2005-ben jutott be a magyar válogatott, akkor bronzérmet szerzett Szentpéterváron. Azt követően kétszer volt nyolcadik, 2007-ben és 2013-ban, utóbbi óta egészen mostanáig a negyeddöntőbe sem került be a nemzeti csapat.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Hollandia
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2201.png)
28
23
Magyarország
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)