A Veszprém felült a klubkézilabda trónjára, kiélezett vb-döntőn legyőzte a Magdeburgot

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

Mikita Vailupau, Veszprém

Fotó: AFP

A német bajnok 3-0-s, majd 7-5-ös hátrányt követően is egyenlített, a 18. percben pedig először vezetett a fináléban. Gyorsan és egyre pontosabban kézilabdázott a Magdeburg, és bár a bakonyiak alkalmazkodtak ellenfelük tempójához, többet hibáztak, ezért a 21. percben Xavier Pascual Fuertes vezetőedző időt kért. A Veszprém 12 perc alatt csak egyszer talált a hálóba - mert támadójátéka és védekezése sem volt kellően hatékony -, eközben 11-8-as hátrányba került. Ezt követően némileg visszavett a rohanásból és egyenlített, a szünetben pedig 14-13-as hátrányban volt a magyar bajnoki címvédő.
A második félidő elején a Veszprém 7-1-es sorozatot produkált és 8-7 után ismét átvette a vezetést, sőt a 42. percben már négy gól volt az előnye. Továbbra is az volt a bakonyiak "titka", hogy nem erőltették a gyors játékot, türelmesebbek voltak, így kevesebbett hibáztak. A játék addigi képe alapján némileg váratlanul újra megtorpantak a veszprémiek, sorozatban három gólt kaptak, ezért Pascual ismét időt kért. Együttese 28-26-ra vezetett, de a rendes játékidő utolsó két és fél percében nem talált be, egyenlített a címvédő, ezért hosszabbítás következett.
A ráadás első félidjében 18-17-es állást követően ismét a német bajnok került előnybe, de a bakonyiak gyorsan fordítottak, Rodrigo Corrales bravúros védéseinek is köszönhetően őrizték előnyüket, és bár a Magdeburgnak az utolsó percben több lehetősége is volt, hogy ismét egyenlítsen, nagy izgalmak közepette a magyar bajnok szerezte meg a trófeát.
Veszprémi oldalon Rodrigo Corrales 14, a német csapatban Sergey Hernández Ferrer hét, Nikola Portner hat védéssel zárt.
A bakonyiak a csoportkörben a brazil Taubatét 26, az egyiptomi Zamaleket hét góllal verték, a keddi elődöntőben pedig hosszabbítás után öt találattal győzték le a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelonát.
Az idei volt a 17. klubvilágbajnokság, a Veszprém másodszor vett részt a tornán, 2015-ben is dobogós volt, akkor ezüstérmet szerzett.
Eredmény, döntő:
Veszprém HC-SC Magdeburg (német) 34-33 (13-14, 28-28, 32-31), hosszabbítás után
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés