Ez már nem az a csapat, amelyik végigszenvedte az előző két és fél évet

A magyar válogatott úgy érkezett a párizsi olimpia debreceni selejtezőtornájára, hogy a decemberi világbajnokságon épphogy olyan helyen zárt (konkrétan 10. lett), amellyel indulási jogot harcolt ki magának, a furcsa rendszernek köszönhetően ráadásul a legkönnyebb kvalifikációs tornán játszhatott, a magyar szövetség lobbiereje miatt pedig bónuszként hazai pályán.

A vb-10. hely egyébként nem volt kirívóan rossz eredmény, sőt: amióta Golovin Vlagyimir a tokiói olimpiát követően átvette a szövetségi kapitányi posztot, két világbajnoki 10. és egy Európa-bajnoki 11. hely áll a csapat mögött. Az időszak krónikájához tartozik az is, hogy a másfél évvel ezelőtti Eb ljubljanai mérkőzéseinek többségén egy-két tucat magyar szurkoló biztatta a csapatot a helyszínen, majd az MKSZ vezetése úgy döntött, hogy jócskán visszább vesz az eredetileg tervezett magyar szerepvállalásból a 2024-es Európa-bajnokságon (így a torna nagy része Ausztriában lesz).

A közvetlen előzmény az volt, hogy a decemberi torna társházigazdái, illetve a címvédő norvég válogatott által lejátszott Eurokupa utolsó meccsein belefutottunk egy 15 gólos vereségbe Norvégiában, majd egyharmad ház előtt vertük meg a jóval gyengébb osztrákokat Győrött.

Ehhez képest a beugróként érkező britek kiütése után jött a Svédország elleni első komoly meccs, és annak az első 5-10 percében látszott, hogy ez a csapat más, mint amit Tokió óta láttunk. A svédek ellen látott elszántság, küzdés és legfőképpen hit pedig teljesen más szintre emelte a mieink játékát.

A svédek ellen pénteken aratott háromgólos győzelem után is érezhető volt, hogy mindenki tart egy kicsit a Japán elleni záró találkozótól. Kényelmes helyzet az, hogy még egy négygólos vereség is belefér az elvileg gyengébb japánok ellen, de ahogy Ferling Bernadett fogalmazott a köztévé adásában: már annyiszor fordult elő, hogy elmondták szakértőként hogy esélyesek vagyunk, és mégse sikerült.

Különösen fájó volt az elmúlt években, hogy szinte minden világversenyt úgy kezdett a csapat, hogy elvesztette az első olyan mérkőzését, amelyen nem egy egyértelműen gyengébb ellenfelet kellett legyőzni. A 2021-es vb-n Csehország ellen nyertük meg az első komoly meccset, de ha ezt nem számoljuk (márpedig a cseheket a legutóbbi időkig nem tartottuk velünk egyenrangú csapatként számon), akkor a 2015-ös vb-ig, tehát majdnem 10 évvel ezelőttig kell visszamenni, hogy jó tornakezdésről beszélhessünk - az már más kérdés, hogy a szerbek legyőzése után jött egy 17 gólos zakó Montenegró ellen....

A kijutás után nyilatkozó játékosok közül többen is a decemberi világbajnokság utolsó mérkőzését említették, amikor valami megváltozott a csapat életében. A horvátok sokáig simán vezettek a mieink ellen, a magyar válogatott azonban csodás utolsó negyedórával megfordította a meccset, kiharcolva a selejtezőtornás részvételt.

Ha úgy vesszük, a következő komoly tétmeccs a svédek elleni volt, ahol az első perctől az utolsóig azt a küzdést, akaratot, és - nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: - hitet láttuk a csapaton, mint a horvátok ellen a vb-n.

Évek óta várunk arra, hogy az utánpótlás korosztályokban mindent megnyerő játékosok győzni tudása, a sikerekkel automatikusan érkező mentalitása mikor ragad rá a felnőtt válogatottra, és nagyon bízunk benne, hogy ez a pillanat most - december közepén, vagy most Debrecenben - jött el.

Svédország legyőzése egy olyan bravúr volt, amelyet utoljára a tokiói olimpián ért el a magyar csapat - ráadásul ott eléggé más helyzetben. Akkor ugyanis Svédország már biztos csoportelsőként, több játékost pihentetve állt ki az utolsó helyen álló magyar csapat ellen, így nem volt nagyon meglepő az, hogy sikerült nyerni ellenük. Azóta (és általában előtte is) inkább arról szólt a mieink játéka a világversenyeken, hogy simán kikapunk azoktól a csapatoktól, amelyek a legjobb négyben-hatban zárnak.

A 2019-es világbajnokság előtt beszélgettünk Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal, aki akkor azzal az elvvel alakította ki a válogatott keretét, hogy ha két azonos szintű játékos közül kellett választania, akkor inkább a junior világbajnok 20-21 évesekből választott az idősebbekkel szemben. Hat játékost vitt ki a Japánban rendezett vb-re a 2018-ban Debrecenben junior vb-t nyerő csapatból, plusz az eggyel fiatalabbak közül Vámos Petrát.

A csapatunk mostani 19-es keretéből 10-en voltak ott Japánban 2019 decemberében és bár közülük nem mindenki játszotta végig az elmúlt 4-5 évet a csapatban, az egyértelmű, hogy akkor kezdett kialakulni az a mag, amely most sorozatban a második olimpián képviseli majd Magyarországot.

Ami viszont óriási különbség lesz a 2021-es nyári játékokhoz képest, az az, hogy azóta ezek a fiatal játékosok komoly tapasztalatot szereztek a válogatottban és a klubcsapataikban egyaránt. A mostani keretünk nagy része idén a BL-ben játszott legalább 16 mérkőzést, és egyre többen választják azt az utat a fejlődésben, hogy német vagy francia élcsapatokhoz szerződnek ahelyett, hogy a magyar bajnoksággal járó kényelmet választanák.

Ezek a jelek pedig azt mondatják velünk, hogy a magyar válogatott Párizsban sokaknak okozhat meglepetést, és ha jönnek az újabb sikerek, a keret magja pedig együtt tud maradni, akkor Los Angelesben a csúcsra érhet a 2019 óta épülő csapat.