A magyar női kézilabda-válogatott legyőzte Romániát a világbajnokságon, egyetlen döntetlenre van a csapat első vb-negyeddöntője 2013 óta

A negyeddöntőbe jutás szempontjából a legfontosabb meccset megnyerte a magyar válogatott a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében. Románia rotterdami legyőzése nemcsak a két pont miatt volt fontos, hanem a meccs alakulása miatt is, csapatunk ugyanis nem roppant meg a nehéz pillanatokban, sőt, mindig volt valaki, aki új lendületet vitt a játékba - ez pedig évekig hiányzott a csapatból.

Videón, ahogy meggyújtják az olimpiai lángot a 2026-os téli játékokra

Videó forrása: Eurosport

A sorsolás furcsaságának köszönhetően a legfontosabb mérkőzésével kezdte meg rotterdami középdöntős szereplését a magyar válogatott a női kézilabda-világbajnokságon. Románia (és Japán) legyőzésével válhat ugyanis biztossá a mieink továbbjutása a negyeddöntőbe, ha ez a két mérkőzés megvan, akkor a csoport esélyesének számító Dánia ellen már biztos továbbjutóként, tét nélkül lehet játszani.
Az előjelek a magyar csapat mellett álltak, hiszen egy éve Debrecenben elég sima meccsen, nyolc góllal vertük a románokat, ami akkor a négy közé jutást biztosította be. Ráadásul az ellenfél nagyjából két hónapja lecserélte szövetségi kapitányát, és néhány kulcsjátékosa ilyen-olyan okokból nincs a csapat vb-keretében.
Nálunk újabb változás történt jobbszélső poszton, hiszen Grosch Vivien sérülése miatt cserélni kellett - az is a sors furcsa fintora, hogy Kovács Anett lett a becserélt ember, akit a vb-rajt előtti napokban szintén egy kisebb izomsérülés miatt kellett kitenni a keretből, de mostanra javult annyit az állapota, hogy játszhasson.

Hatalmas önbizalom negyed órán át

Az első néhány perc ütésváltásai után volt egy egészen szenzációs bő öt perce a csapatnak, amit 4-0-al hozott le, szinte minden támadásunk végén ziccert lőhettünk, ráadásul a hibáinkat is sikerült jó megoldásokkal javítani. Mindenkiből, aki a pályán volt, áradt az önbizalom, és azt gondolhattuk, hogy ez így is marad a félidő végéig.
Talán a legjobb példa a csapat ekkori mentális helyzetére Márton Gréta helyzete volt, a román kapuba csereként érkező Curmenţ ugyanis kirobbant Szemerey indítására, de nem jó ütemben, így üresen hagyta kapuját, viszont Mártont elbizonytalanította, és végül a legrosszabb megoldást választotta, a kapus pedig védett.
Viszont ahelyett, hogy ez az egyéni hiba megtörte volna a lendületet, a románok okosan jobbszélre - a lemaradt Márton helyére - kijátszott helyzeténél Szemerey védett Mihai-jal szemben, így a mérkőzés dinamikája továbbra is felénk lendült.
picture

Klujber Katrin a német-holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének 1. fordulójában játszott Magyarország-Románia mérkőzésen Rotterdamban 2025. december 3-án. Magyarország-Románia 34-29. MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI

Kijött, hogy klasszisok hiányoznak a jobbszélről

A világbajnokság előtt, amikor a válogatott tavalyi keretéből kimaradt játékosokról írtam, volt egy olyan gondolatom, hogy hiába hiányzik mindkét Eb-bronzérmes jobbszélsőnk, nem feltétlenül ez az a poszt, ahol ez igazán sokat számít, ha egy átlagosnál kicsit jobb teljesítmény jön a mostani szélsőktől, akkor nem lesz probléma.
Ehhez képest az első félidei lendülete akkor tört meg a csapatunknak, amikor viszonylag gyors egymásutánban három nagy ziccer is kimaradt a jobbszélről - az első kettő az egyébként a vb-n eddig jól teljesítő Falusi-Udvardi Laurától, a második a tornán most bemutatkozó Kovács Anettől. A románok a félidő végére felzárkóztak, és talán az egész meccsen ekkor lehetett először azt érezni, hogy ez nem is biztos, hogy sima lesz.
Aztán a második félidő első nagyjából negyed órájában egészen hihetetlen mennyiségű hibát, rossz döntést láthattunk a pályán lévő játékosoktól, de szerencsére nagyjából ugyanannyi hiba jött mindkét oldalon, így a románok egyszer sem tudtak kiegyenlíteni. Volt olyan időszak, amikor sorozatban öt magyar támadás zárult gól nélkül egygólos vezetésnél, de hol a románok rontottak, hol a szünetben beszálló Janurik Kinga segített.
picture

Albek Anna (b), Falusi-Udvardi Laura (j) és a román Alisia Lorena Boiciuc a német-holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének 1. fordulójában játszott Magyarország-Románia mérkőzésen Rotterdamban 2025. december 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI

A hajrára sikerült újra kézbe venni a meccset

Szerencsére ebből az időszakból a magyar csapatnak sikerült kijönnie, fontos volt Falusi-Udvardi nagy gólja, amivel egy kicsit az ő önbizalma is helyreállt, és az inkább a védekezése miatt pályára küldött Albek Anna öt perc alatt háromszor is betalált, ami jó hír a vb hátralévő részére - Klujber pihentetése ugyanis kulcsfontosságú lesz hosszú távon.
A hajrában még volt egy megingása a magyar csapatnak, a románok ugyanis egy szűk 5-1-es védekezéssel próbáltak minket megzavarni - sikerrel. Amikor viszont elöl gondok voltak, hátulról jött a támogatás, Janurik két ziccert is védett Kerekes Évának, az utolsó percekben pedig a hajrára frissen visszaálló Klujber és Kuczora szállította a gólokat, 34-29 lett a végeredmény.
A meccs legnagyobb tanulsága számomra az, hogy ez a válogatott már másképp reagál a nehézségekre, mint néhány évvel ezelőtt. Az igazi téthelyzetekben rendszeresen láthattuk, hogy a játékosaink közül nagyon kevesen tudták sikerrel felvállalni azt a felelősséget, hogy vigyék a hátukon a csapatot - ma viszont minden nehéz pillanatban jöttek extra egyéni teljesítmények, így még a kaotikus időszakokban is sikerült kontrollálni a meccset.
Ez pedig azt jelenti, hogy a negyeddöntőbe jutás szempontjából a riválisainkkal szemben kétpontos előnyünk van, azaz a pénteki, Japán elleni következő találkozón elég egy döntetlen is ahhoz, hogy a magyar válogatott bejusson a világbajnokság negyeddöntőjébe, ami utoljára 2013-ban sikerült a csapatnak. Abból a válogatottból már senki nem tagja a mostani keretnek.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés