Még mindig bizonytalan a Faluvégi Dorottya csőd szélén álló bajnokcsapatának, a német HB Ludwigsburgnak a sorsa
Továbbra is a csőd szélén áll az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottyát foglalkoztató, német bajnoki címvédő HB Ludwigsburg. A klub július 22-én közölte, hogy tulajdonosai fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelmet nyújtottak be a kerületi bírósághoz, ezt követően ideiglenes vagyonfelügyelőt neveztek ki a csapatot működtető gazdasági társaság élére.
Az Eurosport műsorán: régóta várt francia Tour-győzelem, BMX-vb és drámai snookerdöntő Sanghajban
Videó forrása: Eurosport
A klub honlapján hétfőn megjelent újabb közlemény szerint az érintett felekkel folytatott intenzív tárgyalások ellenére továbbra sem sikerült olyan megoldást találni, amely biztosítaná a csapat szereplésének finanszírozását a következő szezonra, vagyis az anyagi helyzet nem rendeződött. Mindez azt is jelenti, hogy nem tudják teljesíteni anyagi jellegű kötelezettségeiket a játékosok felé.
"Ilyen körülmények között nem lehet elvárni a játékosoktól, hogy továbbra is tartsák magukat a szerződésükben foglaltakhoz. Ma tájékoztattuk a csapatot a helyzetről. A döntés nem könnyű, de alapos mérlegelés után elkerülhetetlen volt" - magyarázta Holger Leichtle csődbiztos.
A HB Ludwigsburg a német bajnokságtól és a Bajnokok Ligájától sem lépett vissza egyelőre. Mint írták, továbbra is vizsgálják, képesek-e folytatni szereplésüket kisebb léptékben, csökkentett pénzügyi forrásokkal. A játékosokkal még folynak a tárgyalások.
A Faluvégi Dorottyát 2023 óta soraiban tudó csapat 2017 óta hatszor nyerte meg a német bajnokságot - korábban SG BBM Bietigheim néven -, tavaly pedig BL-döntőt játszott. Az Európa-bajnoki bronzérmes, junior világbajnok jobbszélső térde április végén súlyosan megsérült, ezért jelenleg a rehabilitációját végzi.
(MTI)
Kapcsolódó:
- A zsúfolt versenynaptárral magyarázta a sportigazgatója, mi okozta a magyar kézis súlyos sérülését
- "Új lánynak lenni nem egyszerű" – Faluvégi Dorottya első benyomásai a Bietigheimnél
- Németországba távozik a Győr magyar válogatott jobbszélsője
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)