Kuczora: "A lengyelek ellen is keményen bele kell állnunk a meccsbe"
Kuczora Csenge szerint 6-2-es hátránynál valami "átkattant" a magyar női kézilabda-válogatott játékosaiban, ezért tudtak 26-20-ra győzni Montenegró ellen a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, csütörtökön.
Kuczora Csenge (fotó: Kovács Anikó)
Fotó: Other Agency
"Az elején egy kicsit beragadtunk és nem a saját játékunkat játszottuk, nem építettük gyorsan a támadásainkat, a lerohanásgólok is elmaradtak"
- nyilatkozta az MTI-nek a német Thüringer HC balátlövője, Kuczora Csenge.
Hozzátette, próbálták feszegetni a határokat, hogy meddig mehetnek el, illetve az ellenfél meddig megy el védekezésben. Tudták, hogy nagyon kemény mérkőzés lesz, azt viszont nem sejtették, hogy mennyire engedik a játékvezetők a keménységet a montenegróiaknak.
Aztán valami átkattant bennünk.
"Szemerey Zsófinál jöttek a védések, a védekezésünk is teljesen rendben volt, így egymást tudtuk segíteni, onnantól kezdve pedig uraltuk a mérkőzést" - közölte Kuczora, aki négy góllal vette ki részét a sikerből.
- Villámfordítással sokkolták Montenegrót a magyar kézis lányok, majd elsétáltak az újabb győzelemmel
- Golovin: A tempó, amit Montenegró diktál, nem való nekünk
A két válogatott ezt megelőzően a tavalyi világbajnokság csoportkörében találkozott egymással, akkor 10-7-es félidei magyar vezetést követően 24-18-ra az ellenfél győzött. A balátlövő megjegyezte, azóta nagyon sokat fejlődtek mentálisan, hiszen ezen dolgoznak nap mint nap.
A magyarok a negyedik Eb-meccsükön negyedszer nyertek, de szinte egyáltalán nem pihenhetnek, hiszen pénteken 20.30-tól Lengyelországgal játszanak a Főnix Arénában. Kuczora megjegyezte, a kitűzött céljaikat - a legjobb hat közé kerülést - kell szem előtt tartaniuk, és ha ilyen a kiírás, akkor aszerint kell pályára lépniük.
"Nyilván egy kicsit nehezebb dolgunk van, de szerintem meg fogjuk tudni oldani" - utalt a lengyelekre, akik csütörtökön 15.30-tól játszottak, vagyis több idejük van a regenerálódásra.
Füzi-Tóvizi Petra úgy fogalmazott, az elején nagyon görcsösen akartak, és nagyon rápörögtek a mérkőzésre, hiszen érezték a súlyát, és szerették volna az elejétől "megnyomni" a meccset, ez volt az oka, hogy kissé beragadtak.
"Amikor a kapitány időt kért, elmondta, hogy már annyi eladott labdánk volt, mint a svédek elleni meccsen összesen, szóval egy kicsit higgadjunk le és nyugodjunk meg. Utána öt-egyes védekezésre váltottunk, szerintem ott egy kicsit megzavartuk ellenfelünket, és utána könnyebb dolgunk volt" - mondta a Debrecen beállója.
Hangsúlyozta, ebből is látszik, mennyire erős ez a válogatott, hiszen hiába léptek el a montenegróiak, ők visszakapaszkodtak, sőt, tetemesebb előnyt tudtak kialakítani a végére. Hozzátette, nem szerencsés, hogy ilyen későn volt a mérkőzésük, mert most még dolgozik bennük az adrenalin, ezért nem fognak tudni időben elaludni, de - mint mondta - nem probléma, ezt is meg fogják oldani.
Ma a regenerációé a főszerep, holnap videózunk és készülünk tovább.
"Itt minden óra számít, de ez van, ezzel már nem tudunk mit kezdeni, holnap ugyanígy, keményen bele kell állnunk a meccsbe" - vélekedett Füzi-Tóvizi.
A középdöntő I. csoportjában a világbajnok franciáknak, valamint a magyaroknak négy-négy pontjuk van. A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)