"Az a célom, hogy segíteni tudjak a válogatottnak" – Kovacsics a visszatérésről beszélt
Cirjenics-Kovacsics Anikó számára nem volt kérdés, hogy másfél éves kihagyása után vissza szeretne térni a magyar női kézilabda-válogatottba. A Ferencváros irányítója hétfőn az MTI-nek elmondta, jó érzés volt számára, hogy Golovin Vlagyimir kinevezése óta többször beszélgettek a szövetségi kapitánnyal.
Kovacsics Anikó
Fotó: AFP
Kovacsics Anikó számára nem volt kérdés a válogatottba való visszatérés
"(A kapitány) mondta, ha tényleg úgy döntök, hogy visszatérek - márpedig ez egy pillanatig sem volt kérdés -, és olyan állapotba tudok kerülni, illetve a vállam is engedi, akkor számít rám" - mondta Cirjenics-Kovacsics, akinek a 2021-es, tokiói olimpia után megműtötték a vállát, majd tavaly júliusban megszületett első gyermeke. Hosszú kihagyását követően január végén lépett pályára ismét tétmérkőzésen.
- szögezte le a 31 éves, 143-szoros válogatott kézilabdázó.
Mint elárulta, a múlt héten megsérült a lába, az Achilles-ína és a vádlija fáj, ezért az FTC érdi bajnoki meccsén sem játszott, ezúttal pedig csak hétfőn és kedden tartózkodik Telkiben a válogatott edzőtáborában. Utóbbinak a taktika miatt lesz haszna, hiszen nem az Izland elleni, áprilisi világbajnoki selejtezők előtt csöppen bele ismét a nemzeti csapat életébe, ráadásul korábban még nem dolgozott együtt Golovinnal.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3065365.jpg)
Bölcs vezérünk, Kovacsics Anikó
Fotó: Eurosport
Válla állapotáról elmondta, a felépülése december végén lezárult, és azóta is tünetmentes.
"Ahhoz képest is erősödött, ahogyan elkezdtem vele december végén a teljes edzésmunkát. Tudom, nem úgy van, hogy kihagytam másfél évet, és egy hónap alatt minden a régi lesz. Jó ütemben haladtam, jó állapotban érzem magam, de még messze van az az állapot, amire szeretnék eljutni" - magyarázta.
Hozzátette, a szülés után 9-12 hónapot vesz igénybe a regeneráció, a célja pedig az, hogy pályafutása hátralévő részében teljesen egészséges tudjon maradni.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)