Hat nap alatt három egygólos győzelmet aratott Svédország, így húsz év után újra Európa-bajnok lett férfi kézilabdában

Egy olyan csapat nyerte a férfi kézilabda Európa-bajnokságot, amelynek kevés igazán kiemelkedő egyénisége van. Ha belegondolunk, hány posztra választanánk svéd játékost, ha összerakhatnánk a saját álomcsapatunkat? Nálam Hampus Wanne és esetleg Jim Gottfridsson jönne szóba, de egyikre se vennék mérget. Viszont a svéd válogatott néhány éve olyan megbízhatósággal játszik, amit bárki megirigyelne, és rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amely talán a legfontosabb a mai, elképesztően kiegyenlített mezőnyben: nagyon tud nyerni.

Egészen szürreális belegondolni abba, hogy a svédek két jó passznyira voltak a kieséstől a csoportkör utolsó mérkőzésén. Az E csoportban kikaptak Spanyolországtól, legyőzték Bosznia-Hercegovinát, az utolsó csoportmeccsen pedig a félig-meddig hazai pályán játszó csehek ellen egy döntetlen kellett a továbbjutásukhoz Pozsonyban. 27-27-nél 8 másodperccel a vége előtt Sandell hibázott ugyan, a csehek viszont nem tudták megjátszani a kapu felé rohanó Čípet, így maradt a döntetlen, Svédország pedig bejutott a középdöntőbe.

Ennek utolsó mérkőzésén megint olyan helyzet állt elő, hogy a svédeknek nagyot kellett alkotni: az elődöntőbe jutás esélyesének számító Norvégiát kellett legyőzni az utolsó körben (úgy, hogy előtte már kipipálták az oroszokat, a lengyeleket és a Covid által az átlagosnál is jobban sújtott németeket). Az első félidő teljes mértékben a norvégokról szólt, Sagosenék hat góllal is vezettek, a szünetben pedig öt volt közte. A második félidőben aztán a svédek szívós játékkal közelebb jöttek, azonban egy jó norvég időszak után az utolsó hat percre négygólos norvég vezetéssel mentek rá a csapatok.

Svédország 5-0-ra nyerte az utolsó hat percet. Két és fél perc alatt egyenlítettek ki mínusz négyről, majd 15 másodperccel a vége előtt a 21 éves Valter Chrintz, aki harmadik számú jobbszélsőként kezdte a tornát, hetesből úgy húzta rá a norvég kapusra a labdát, mintha 15 éve csinálná ezt minden meccs hajrájában. A Füchse Berlin játékosa egyébként 6 lövésből 6 góllal zárta a norvégok elleni derbit, aminek megnyerésével a svédek elődöntőbe jutottak, a norvégoknak pedig maradt az ötödik helyért kiírt mérkőzés (amit megnyertek, így automatikus vb-résztvevők lesznek jövőre).

Az elődöntőben volt némi szerencséje a svédeknek. Nem igazán működött jól a védekezésük a bődületesen erős franciákkal szemben, ám a francia kapusok olyan gyenge teljesítményt nyújtottak, hogy 33 kapott góllal is nyerni tudtak a svédek. Az utolsó bő percbena csapatkapitány Andreas Palicka, aki személyes okokra hivatkozva decemberben visszaigazolt tinédzserkori csapatához, a Redbergslidshez (nyártól a PSG-t erősíti majd), Ludovic Fabregas két lövését is védeni tudta, ezzel korrigálva a svédek két eladott labdáját az utolsó 40 másodpercben.

Aztán a vasárnapi döntőben jött a tripla visszavágó: egyrészt a csoportmeccsen, másrészt tokiói olimpia negyeddöntőjében, harmadrészt a négy évvel ezelőtti döntőben elszenvedett vereségért szerettek volna visszavágni a svédek a spanyoloknak. Az egyértelmű erősítést jelentett, hogy visszatérhetett a csapatba a húzóemberek közül Hampus Wanne és Felix Claar is, míg a spanyolok ugyanazzal a kerettel mentek neki a döntőnek, ami a dánok elleni elődöntőt megnyerte.

A spanyolok ugyanúgy megpróbáltak lehetőség szerint három, de legalább két cserével operálni a támadás és a védekezés között, mint a dánok ellen, és az első félidőben elképesztően nagy különbség volt aközött, ha sikeresen végrehajthatták a cseréket, vagy ha a svédek rájuk rohantak és nem tudták pályára tenni a védekező specialistáikat. Amikor a spanyolok legalább két cserét terveztek, és legalább két védőt be is tudtak cserélni (magyarul mindkét cserét, vagy ha hármat szerettek volna cserélni, akkor legalább kettőt végrehajtottak), akkor a svédek 13 támadásból 5 gólt szereztek. Amikor nem jött össze a legalább 2 csere, vagy nyitott védekezésre átállva nem is akartak kettőt cserélni a spanyolok, akkor 8 svéd támadásból 7 gól született.

A második félidő első részében aztán ezen a statisztikán sikerült jelentősen javítani a svédeknek (az 5/13-ból volt, hogy 8/16 lett), ráadásul ilyen-olyan okokból (kiállítások, gyors svéd ellentámadások a kapott gólok után) sikerült is a spanyolok számára a statisztika alapján leginkább kedvező, és Jordi Ribera által is a leginkább erőltetett két cserés játékot megakadályozni. Ennek köszönhetően az utolsó öt percnek kétgólos előnnyel mehettek neki a svédek.

Hogy a vezetés tette, a nagy lehetőség kapujának képzeletbeli látványa, nem tudom, de a svédek a hajrában öt és fél percen át nem lőttek gólt. Szerencséjükre ebben az időszakban a spanyolok is csak kétszer tudtak betalálni, az elődöntő hőse, Joan Cañellas egyenlített ki két perccel a vége előtt. De ahogy a népmesékben lenni szokott, Cañellasból végül negatív hős lett.

20 másodperccel a vége előtt a passzív játék legvégén félig faultos lövése alig vánszorgott el a kapuig, Palicka könnyedén védett, majd a svédek utolsó akciójánál Lagergren a bal kettes pozícióban védekező Cañellas külső oldalán tört be, a spanyol játékos oldalirányú mozgását pedig a játékvezetők szabálytalannak ítélték, így időntúli hétméteres döntött az Európa-bajnoki címről. Elsőre szigorúnak tűnt az ítélet, de visszanézve az esetet, azt lehet mondani, hogy Cañellas valóban eggyel többet lépett oldalra a kelleténél.

Az a Niclas Ekberg állt oda a heteshez, aki csak büntetőkre jött be a pályára a mérkőzés során, elég emlékezetes módon kevesebb, mint másfél pályán töltött perc alatt jutott el öt gólig, köztük a győztes találatig, amit nagyon magabiztosan lőtt be Pérez de Vargasnak. Svédország így sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg egy góllal (27-26), és története során ötödször, de legutóbbi győzelme után 20 évvel lett Európa-bajnok.

Mindenféle szempontból megérdemeltnek mondható a svédek győzelme: mióta négy éve, a horvátországi Eb-n döntőbe jutottak, játszottak egy elvesztett világbajnoki döntőt is tavaly, és az olimpián is csak egy egygólos vereség miatt maradtak le az elődöntőről. Ezen az Eb-n pedig bebizonyították, hogy a kulcshelyzetekben képesek sorozatosan jó döntéseket hozni, és nagyon különböző stílusú ellenfelek ellen tudnak nagyon eltérő forgatókönyvű mérkőzéseket megnyerni.