A Veszprém egykori kulcsembere 42 évesen rekordot dönthet a Bajnokok Ligájában

A jövő héten elrajtol a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligája, az első fordulóban a Wisla Plock Szegeden vendégeskedik. Ezen a meccsen a Tisza-parti játékosok életét valószínűleg többször megkeseríti majd Mirsad Terzic, aki 42 esztendősen is fontos szerepet tölt be a lengyel gárda védekezésében.

A Szeged játékosának labdája volt a hosszabbításhoz a bronzmeccsen, de a spanyolok örülhettek

Videó forrása: Eurosport

A kor csak egy szám - ez abszolút igaz Mirsad Terzic esetében. Bőven negyven fölött a kézilabdázók zöme már a civil életére összpontosít, de a bosnyák védőspecialista nem ebbe a táborba tartozik.
Jól érzem magam, még mindig élvezem a kézilabdát. Amíg úgy érzem, hogy tudok segíteni a csapatomnak, addig nem foglalkoztat a visszavonulás"
- hangsúlyozta Terzic, aki korábban 11 évig játszott Veszprémben. A bakonyiakkal sikert sikerre halmozott, elég csak a 11 bajnoki címre vagy a kilenc kupagyőzelemre gondolni, a listáról egyedül a BL-elsőség hiányzik, utóbbit immáron a Plock színeiben pipálhatná ki.
"Senkitől sem kell tartanunk, ezzel a kerettel bárkit legyőzhetünk. Az a fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk előre. Nincs kimondott vezérünk, nálunk ezt a funkciót a csapat tölti be. Amennyiben megnyernénk a Bajnokok Ligáját, akkor valószínűleg rekordot döntenék" - mondta Terzic.
Kapcsolódó:
Utóbbi kijelentésével nem lőtt mellé, hiszen jelenleg Andrei Xepkin tartja a korrekordot, ő 42 évesen ünnepelhetett BL-győzelmet. Legkésőbb jövő júniusban dől el az, hogy Terzic letaszítja-e Xepkint a "veterán királyok trónjáról".
(handball-world)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés