"Ki választotta meg Jorgensont a Vuelta királyává?" – az Israel csapata el akar jutni Madridig

Daryl Impey, az Israel-Premier Tech sportigazgatója nyilvánosságra hozott egy privát beszélgetést, ahol Matteo Jorgenson állítólag aktívan kampányolt azért, hogy a csapat szálljon ki a Vueltáról.

Elképesztő szakasz a Vueltán: nincs szakaszgyőztes, de változott az összetett

Videó forrása: Eurosport

Bár túl vagyunk az Anglirun, a sajtóban még mindig a Bilbaóban látott óriási tüntetés és az Israel csapatának helyzete a fő téma. Főleg azok után, hogy az Israel-Premier Tech egyik sportigazgatójának köszönhetően egy privát beszélgetés részletei is nyilvánosságra kerültek.
Nehéz – sőt lehetetlen – igazságot tenni egy olyan kérdésben, ahol az alapfelállás a következő:
"Mindenkinek joga van tiltakozni, de a versenyzőknek is joguk van ahhoz, hogy zavartalanul végezhessék a munkájukat."
Ezt nem mi mondtuk, hanem Patrick Lefevere írta a szokásos szombati jegyzetében.
"Az emberek mondhatnak, amit akarnak, mi Madridig versenyezni fogunk. Próbálunk arra összpontosítani, ami a lényeg: kerékpárcsapat vagyunk és versenyezni szeretnénk" – jelentette ki Daryl Impey, az Israel-Premier Tech sportigazgatója még a 12. szakasz rajtja előtt.
"Csak egy megoldás van: magának a csapatnak kellene belátnia, hogy a jelenléte nem szolgálja a biztonságot" – fogalmazott Kiko Garcia versenyigazgató a bilbaói káosz után.
Impey azonban hangsúlyozza, hogy sok támogatást is kapnak.
"Sokan kiállnak mellettünk, a mezőny többségére ez igaz, de azért vannak, akik nem. A versenyzők szakszervezetének WhatsApp-csoportjában Matteo Jorgenson a leghangosabb. Talán őt kellene megkérdezni, mit gondol erről" – mondta Impey, majd hozzátette:
"Mi egy kerékpárcsapat vagyunk, és nem politizálunk, de számára ez láthatóan mégis politikai kérdéssé vált. Tulajdonképpen azt mondja, hogy távoznunk kellene. Talán ő a Vuelta királya?"
 Israel-Premier Tech a Vueltán.
Israel-Premier Tech a Vueltán.Fotó: Getty Images
Az interjú után a FloBikes Matteo Jorgensont is megszólaltatta.
"Egy privát csoportban zajló beszélgetésről részleteket elárulni a média számára szerinte nem túl korrekt. Ez világosan mutatja, milyen álláspontot képvisel."
Nemrég Sylvan Adams, az Israel csapatának tulajdonosa is megszólalt, miután elterjedt a pletyka, hogy jövőre már csak Premier Tech néven fognak versenyezni.
"Nem megszokott módon beültem a csapatkocsiba, hogy onnan figyeljem, mi történik, és szélsőséges esetben akár döntést is hozzak.
Fontos volt számomra, hogy ott legyek a versenyzők mellett, akik közül néhányan fenyegetve érzik magukat.
Festéket öntöttek az autónkra, és a szakasz végén mindannyian láthattátok, ahogy a tüntetők mit csináltak a célegyenesben. Egyszerűen megpróbáltak betörni a pályára" – mondta Adams.
 Israel-Premier Tech a Vueltán.
Israel-Premier Tech a Vueltán.Fotó: Getty Images
"A döntés, hogy az utolsó három kilométeren már nem versenyeztünk, szerintem helyes volt. Ez így nem lett volna biztonságos a mezőny számára. A rendőrség szerintem megtette, amit tudott.
Én magam részéről ezt a csoportot terroristáknak nevezem, mert erőszakos emberek. Végül az összes szurkoló napját tönkretették. A baszkoknak csodálatos szurkolói vannak, imádják a sportágat, szégyen, hogy az a nap így végződött."
Adams a jövőt illetően hangsúlyozta, nem tervezik feladni a Vueltát, el akarnak jutni Madridig, ami pedig 2026-ot illeti, a nevük sem fog megváltozni.
"Aki erről ír és beszél, az egyszerűen nem mond igazat. Kizárt, hogy az Israel szót eltávolítsuk a csapatunk nevéből."
(Cyclingnews, AS)


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés