Evenepoel: „Szeretnék háromhetest nyerni, remélhetőleg ez lesz az”
Publikálva 01/09/2022 - 11:03 GMT+2
Remco Evenepoel 11 szakasz után uralja a Vueltát, a Marcának adott nagyinterjúján mégsem érződik túlzott magabiztosság. A belga versenyző szerényen beszélt a céljairól, a Merckxel való összehasonlításról, de arról is, hogyan változott meg a viszonya az újságírókhoz és a közösségi médiához. Madridban egy pizzával ünnepelne, de egy fagyi menet közben is belefért.
Remco Evenepoel
Fotó: AFP
Evenepoel egyelőre Vueltát nyerne, szerinte a Tour és Pogacarék még egy másik szint.
Túlvagyunk a Vuelta harmadán és simán vezeted az összetettet, gondoltad volna előre, hogy így alakulnak a dolgok?
Nem. Mindig elképzeled, hogyan történnek majd az események, aztán az élet hoz valami mást. Szóval most csak próbálom élvezni a versenyzést a piros trikóban, tényleg nagyon szeretek Spanyolországban tekerni. Általában jól is megyek itt. Mindig hinned kell magadban, de őszintén szólva sose hittem volna, hogy ilyen helyzetben leszek, mint most.
Az időfutamon megnyerted az első szakaszodat a Vueltán.
Kellemes meglepetés volt, hogy 48 másodpercet adtam Roglicnak. Nagy segítség volt, hogy Cavagna ilyen jó TT-t ment, mert így volt egy referenciám. Még a buszon láttam, hogy mindenki kap tőle a táv második felén, szóval tudtam, hogy végig nyomnom kell.
Az, hogy pirosban tölthetted az első pihenőnapot, még jobb lábakat adott.
Nagyon kemény volt az első hét, de jól sikerült regenerálódnom. Egyértelmű, hogy pirosban érkezni az időfutamra volt a legjobb, ami történhetett. Persze nem terveztük, hogy így alakul, de jobb így, mintha 2-3 perc hátrányban kezdtem volna. Pirosban minden egy kicsit kevésbé fáj.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/09/01/3443463.jpg)
Remco Evenepoel
Fotó: AFP
Az időfutam után szerinted melyik szakaszok lesznek fontosak?
Szerintem a következő hétvége, meg a Sierra Nevada szakasz, mert az a leghosszabb emelkedő. A 14. és 15., de a 18., 19. és 20. szakasz is kemény lesz. Azt gondolom, hogy durva, ami hátravan, de az első hét volt mindközül a legnehezebb. A sok utazás szünet nélkül nagyon kimerítő volt. Ami jön, talán jobban menedzselhető az erőfeszítés szempontjából. Alaposan elemezni fogjuk a hátralévő szakaszokat.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/08/31/3442521.jpg)
Remco Evenepoel
Fotó: AFP
Mindenki szerint te vagy a legerősebb, de kemény napok vannak hátra. Tartasz kicsit az előtted álló szakaszoktól arra gondolva, hogyan vesztett Dumoulin 2015-ben Aruval szemben?
Nem gondolok erre sokat. Szeretném a végéig megtartani a trikót. Ha rajtad van, az szárnyakat ad.
A Quick Step most teljes mértékben az összetettre koncentrál, nem törődtök a sprintekkel.
Lenyűgöz a csapat teljesítménye. A csapat inkább a klasszikusokra épült, de amit az első héten mutattunk, az különleges volt. Szerintem mi és az Ineos voltunk a legtöbb fővel elöl az emelkedőkön, ahol négy emberem is velem volt. Szerintem erőt mutattunk a hegyekben. Örülök a srácoknak, igazából kicsit el is érzékenyít, hogy a szívüket is kidolgozzák értem.
Az elmúlt hetekben fogytál egy kicsit a Vueltára, pontosan mennyit adtál le?
Összesen három kilót. Sokat dolgoztam azért, hogy az ideálisnak gondolt versenysúlyba kerüljek.
Néhány napja viszont azt mondtad, este szükséged lesz egy nagy adag fagyira, kemény a kísértés?
Vasárnap ettem is, három gombóc vaníliát egy kis öntettel. Nagyon jól esett. A végén szeretnék valami tipikus spanyol kaját is enni, vagy egy jó pizzát. De most figyelek az egészséges étkezésre, hogy a legjobb állapotban legyek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/08/30/3442190.jpg)
Remco Evenepoel
Fotó: Getty Images
Mit gondolsz a spanyol bringások szintjéről? Ayuso és Rodríguez újra lelkessé teszik a spanyol drukkereket, és ott van Enric Más is, aki a legjobb formáját mutatja a Vueltán.
Nagyon jól mennek, én pedig örülök ennek. Valverde sikerei után most itt vannak ezek a fiatalok, akik nagyon gyorsak. Ayusónak és Rodrígueznek jó versenye van, mindketten top5-ben vannak. Szerintem ez nem csak a spanyol, de a nemzetközi kerékpársportnak is jó.
Nem lehet egyszerű ilyen fiatalon sztárnak lenni. Te is csak 22 éves vagy, mi segített megkomolyodni?
Főleg a barátnőm. Furán hangzik, de őmellette vagyok a legnyugodtabb, mert vele töltöm a legtöbb időt, amikor nem tekerek.
Korábban voltak pillanatok, amikor erősen kimutattad az érzelmeidet.
Ő segített lenyugodnom és megkomolyodnom, kezelni a stresszes helyzeteket. Szóval neki is köszönhetem, hogy fejlődtem, meg persze előtte a szüleimnek. A csapat is benne volt. Nekik köszönhetően ma már kicsit más ember vagyok, mint a korábbi években.
Az a fajta vagy, aki figyel arra, amit a közösségi médiában mondanak róla, vagy ez nem érdekel?
Régebben féltem, mit mondanak rólam, de most már úgy olvasom, hogy tudom, hogy nem kéne. Ha igaz amit írnak, ha nem, már nem leszek tőle ideges. Ez is egy jó dolog, amit megtanultam idővel. A lombardiás bukás óta kevesebbet olvasom a közösségi médiát, így ez nem befolyásol.
Nem adsz sok interjút, de amikor igen, mindig mondasz erős dolgokat. Kiborítanak az újságírók?
Szerintem sok múlik azon, éppen hogyan érzem magam. Például ha épp nem megyek jól, utálok interjút adni. A csapatnál viszont erre is megtanítottak, a rossz napokon is beszélnem kell. Normálisan és udvariasan kell tudnom válaszolni, mert ilyen az élet. Válaszolni az újságíróknak része a munkának, amit választottam. Nem vagyok már dühös rátok.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/09/01/3443465.jpg)
Remco Evenepoel
Fotó: AFP
Egy kis foci: Melyik klubot szereted inkább, Real vagy Barca?
Ezt nem szeretném megválaszolni, mert nem akarom, hogy megutáljanak :)
Fiatal korod óta Eddy Merckx-hez hasonlítanak, amit nem igazán szeretsz.
Egyértelmű. Nem egyszerű, hogy hozzá hasonlítanak. Nem szeretem, ha így hívnak, mert ő a valaha volt legjobb, és tiszteletből senkinek sem kéne ezt a nevet megkapni.
Látod magad előtt, hogy a következő Touron a sárgáért harcolsz Pogacar és Vingegaard ellen?
Szerintem Patrick Lefevere nem fog elvinni a Tourra jövőre, úgyhogy ez nem fog megtörténni. Amúgy szerintem ezek a srácok most egy másik szinten vannak. Persze nagyon keményen dolgozom, hogy közelebb kerüljek ehhez a szinthez, de most nem tudok erre válaszolni.
És pályafutásod végén milyen eredménysorral lennél elégedett?
Oké, kimondom: miután viseltem a vezetőnek járó trikót egy háromhetesen, a következő célom nyerni egyet. Remélhetőleg ez lesz az.
Forrás: Marca
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés