Valter Attila: „Nem lehet, hogy ez a sok balszerencse velünk történik”

Szerdán folytatódott a Visma elképesztő pechsorozata, hiszen a kapitány, Cian Uijtdebroeks az összetett 5. helyéről adta fel a Giro d’Italiát betegség miatt. A GCN Valter Attilát kérdezte a helyzetről és az idei szezonról.

Valter Attila ismét bukott a Giro d’Italián, és sajnos megint nem kicsit

Videó forrása: Eurosport

Van Aert és Vingegaard súlyos bukása, aztán a Girón előbb Gesink és Laporte sérülése, később Kooij és Uijtdebroeks betegsége.
Röviden és tömören így alakult a Visma utóbbi két hónapja, és a felsorolásban csak a legnagyobb neveket említettük. Amikor már azt hihette volna a csapat, hogy nem lehet rosszabb és balszerencsésebb az idei szezon, akkor jött a hír a Giro első pihenőnapja után, hogy Uijtdebroeksnak fel kell adnia a versenyt, így az olaszországi soruk kapitány és sprinter nélkül maradt.
A még versenyben lévő négy ember (Valter Attila, Tratnik, Affini, Van Dijke) szabadon próbálkozhat a következő napokban, mint ahogy szerdán meg is tette a szökésben lévő Affini, Van Dijke páros. Ettől még nem nagyon hiszik el, ami történt és történik velük.
„Azt hiszem, ezen a ponton már csak nevetni tudunk – kínunkban” – nyilatkozta a GCN-nek Valter Attila. „Nem lehet, hogy ez a sok balszerencse velünk történik. Lesújtó az egész, de nem sokat tehetünk. Láttam, hogy volt Cian kedden a célban, és láttam Olavot is, mielőtt feladta, tényleg mindketten nagyon rosszul voltak.”
Azért is fájhat különösen a helyzet, mert egyrészt Kooij szakaszt tudott nyerni, másrészt Uijtdebroeks akár a dobogóért is harcban lehetett volna, Ati és Tratnik pedig több szakaszon is segített neki az első másfél hétben.
„Jól mentek, Olav nyert egy szakaszt, de Cian is sokat fejlődött, és végre beilleszkedett a csapatba. A murvás napon és az időfutamon is szépen helytállt, és szerintem az igazán nagy emelkedőkön mutatta volna meg igazán, hogy mennyire erős. Sok volt még benne, és hasznos tapasztalatokat szerezhetett volna.”
picture

Kooij megvillant, holland győzelem Nápolyban

Videó forrása: Eurosport

A kérdés jogos: hogyan lehet optimistának maradni ilyen helyzetben?
„Már annyira groteszk minden, hogy viccessé válik, úgyhogy inkább nevetünk. Próbáljuk pozitívan felfogni a dolgokat, ami annyit jelent, hogy élvezni szeretnénk a versenyt. Lehetnénk szomorúak és felfoghatnánk úgy, hogy oké, csak fejezzük be a Girót, de nem hiszem, hogy ezért vagyunk itt. Nem ezért edzettünk, nem ezért készültünk. Innentől csak a szökésekre koncentrálunk."
Ati szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eddigi évükből, pláne nem a fantasztikus tavalyi szezon után.
„Amikor egy csapat legjobb versenyzői formában vannak és szerencséjük is van, akkor a csapat többi része követi őket. Így könnyen belátható, hogy a hozzám hasonlóknak sincs olyan jó évük eddig. Szükség van a kapitányokra, akik vezetik a csapatot, és akkor a legjobb tudásunk szerint segíthetünk nekik nyerni. Talán tudtuk, hogy nem lehet még egy olyan szezonunk, mint a 2023-as, de azt azért nem hiszem, hogy ilyen rosszra számítottunk. Remélem, még idén fordul a kocka, vagy ha nem, akkor majd a következő év lesz ismét olyan jó, mint a tavalyi.”
A Giro d’Italia 12. szakaszáról 12:15-kor kezdődik a közvetítésünk az Eurosport 1-en, valamint az eurosport.hu-n és az Eurosport Appon.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés