Tényleg létezik olyan francia, aki inkább nyerne Flandriát, mint Tour-szakaszt
Publikálva 01/12/2022 - 15:16 GMT+1
Nagyon jó szezonja volt 2022-ben Valentin Madouasnak, hiszen dobogós lett a Flandrián, bátran versenyzett az Ardennekben, és a sokoldalúságát mutatva top10-ben zárt a Tour de France-on. Úgy érte el végre az igazi áttörést, hogy semmi mást nem csinált, csak azt, amit mindig is: sokat melózott. 26 éves korára az egyik legkapósabb francia lett a piacon, ő mégis marad a Groupama-FDJ-nél.
Valentin Madouas
Fotó: Getty Images
Félig-meddig a breton Wout van Aert
Volt, aki ezzel a jelzővel illette Valentin Madouast, aki az idei év egyik legkiegyensúlyozottabb és legsokoldalúbb versenyzője volt. Megmutatta a kockaköveken, a dombos egynaposokon és a hegyekben is, hogy bárhol képes megállni a helyét, ráadásul amellett, hogy egyénileg jól versenyzett, kulcsfontosságú segítője volt David Gaudunek a Touron és bejött összetettben a top10-be. A Flandria 3. helyét és a Párizs-Nizza pöttyös trikóját pedig senki nem veheti el tőle.
"Olyan szinten értem el jó eredményeket a WorldTourban, ahol a legnagyobb bajnokok küzdenek a győzelmekért. Úgy érzem, már figyelnek rám és esélyesként számolnak velem. Megváltozott a helyzetem, és ez egy olyan mérföldkő a karrieremben, amit régi célom volt kipipálni.”
A Flandrián a győzelemtől sem volt messze, hiszen a Paterbergen ugyan ellépett Mathieu van der Poel és Tadej Pogačar, ő Dylan van Baarléval együtt megérkezett hozzájuk a sprintre.
"Rövid ideig átfutott az agyamon, hogy nyerhetek. Őrült befutó volt. Látod a helikoptert a fejed fölött, és érzed, hogy 20 km/h-val gyorsabban mész. Előrébb kerültem, de a lábaim gyorsan emlékeztettek, hogy nagyon nem vagyok friss, úgyhogy ennyi volt benne.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/01/3500745.jpg)
A Flandria dobogója: van Baarle, van der Poel és Madouas
Fotó: AFP
Franciaországnak Sylvain Chavanel 2011-es második helye után ez mindössze a második dobogós helyezése volt a Flandrián ebben az évszázadban. Madouas már az év elején kifejezetten erre a versenyre készült, mégis meglepő választ adott arra, hogy mit választana: Flandria-győzelmet vagy Tour-szakaszgyőzelmet.
Tegyük hozzá, a Touron sem múlott sokon az ünneplés, hiszen a 16. szakaszon a nagyot szólózó Hugo Houle mögött második lett, emellett többször is nagyon aktív volt. Az összetett negyedik helyén záró Gauduért sokat dolgozott, tartotta és vitte is a tempót, Nairo Quintana utólagos kizárásával pedig ő maga is előrelépett egyet, tizedik lett, így 2014 után először volt három francia a top10-ben a Touron.
"Személy szerint képesnek éreztem magam arra, hogy ilyen jól teljesítsek, mert sok területen fejlődtem. Sok speciális edzést csináltunk magaslaton, ebben korábban nagy hiányosságaim voltak, és meglepett, hogy három hétig állandóan ott tudtam lenni a mezőny első felében. Felszabadulást jelentett a Tour, mert már tényleg elhiszem, hogy bármire képes lehetek. Ugyanakkor tudom, hogy nem tettem meg mindent, amit tudtam, és sok apróság van, amin javíthatok a következő években."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/01/3500747.jpg)
Valentin Madouas
Fotó: AFP
A győzelem sem hiányzott a szezonjából, hiszen szeptember elején előbb első lett a Tour du Doubson, majd két szakaszt nyert a luxemburgi körön és harmadik lett az összetettben. Nem csoda, hogy több csapat is kinézte (legutóbb az Arkéa főnöke, Emmanuel Hubert nyilatkozta, hogy ha lehetősége lesz szerződtetni, minden követ megmozgat majd), ő mégis marad a Groupama-FDJ-nél, ahol 2023-ban többször is kapitány lehet.
"Nagyon jól ismerem Emmanuelt, és teljesen érthető, hogy egy bretoni csapat bretoni versenyzőket akar. Megvan az opció a szerződésemben, hogy 2024-ben is a Groupamánál tekerjek, de sok paramétert figyelembe kell venni. Ha meghozok egy döntést, mindenki tisztán és világosan tudni fog róla.”
Forrás: CyclingNews
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés