Matxin: "Komoly kihívás lenne mindhárom Grand Tourt megnyerni egy szezon alatt"
A jó segítők mellett a fiatalok is fontosak, ettől még az UAE Emirates csapata szeretné felülmúlni a tavalyi, 81 győzelmet hozó szezont. Matxin Fernandez az idei célok mellett arról is mesélt, hogy volt olyan fiatal versenyző, aki határozottan nemet mondott nekik.
16x9 Cycling - 2024 Funny moments
Videó forrása: Eurosport
NEHÉZ ELKÉPZELNI, HOGY EGY CSAPAT NYERHET MÉG ENNÉL IS TÖBBET, DE IDÉN EZ A CÉL AZ UAE EMIRATES-NÉL.
Matxin Fernandez szerint komoly motivációt jelent, hogy a 2023-as Vismához hasonlóan mindhárom Grand Tourt behúzzák egy szezonon belül, de náluk egyrészt fontosak a kisebb versenyek, másrészt a fiatalokra is nagyon odafigyelnek.
Ennek ellenére volt olyan tehetség, aki határozott nemet mondott az UAE Emirates megkeresésére, de ettől még Ayuso, Morgado, Christen vagy Torres garanciát jelent a jövőre nézve. És akkor Pogačarról még nem is beszéltünk, aki Matxin szerint képes lehet még tovább fejlődni.
A tavaly 81 győzelem után, mi a célotok 2025-ben?
Igazából csak tartani szeretnénk ezt a szintet. Az elmúlt 2 évben a pontok alapján mi voltunk a legjobb csapat, így ez a minimum. De jó lenne 1-2 extra, még hiányzó győzelmet megszerezni, és Tadejnek köszönhetően ez szerintem teljesen reális. Őszinte leszek, a tavalyi év elején a 80-as szám szóba sem került, eredetileg 60 győzelemig szerettünk volna eljutni. Az külön öröm, hogy 20 különböző versenyzővel tudtunk nyerni.
Milyen lenne az UAE Emirates számára a tavalyinál is erősebb szezon?
Igazából nem válogatunk a versenyek között, nekünk nem csak a Tour de France számít. Egy Challange Mallorcán vagy Valenciai körön szerzett győzelem ugyanolyan fontos, mint a nagyobb versenyek. Szerencsére bő a keretünk, ezért sok helyen lehet esélyünk. Az eredmények mellett meg továbbra is kiemelten figyelünk az utánpótlásra.
nekem soha nem volt célom, hogy olyan csapat legyünk, mint fociban a PSG. Nem szimpatikus az a vonal, hogy simán csak összevásároljuk a világ legjobbjait.
Persze, fontos a pénz, mert a tehetségeket meg is kell tudni tartani.
Marcos Freire, Pablo Torres, Juan Ayuso, ők mindannyian arról beszéltek, hogy nagyon kellettél ahhoz, hogy a csapathoz kerüljenek.
Én nemcsak leigazolom a srácokat, hanem próbálok foglalkozni is velük, és szerintem ez számít nekik. Annak idején az emberek azt mondták, hogy túl kedves vagyok a versenyzőkkel, de nem tudom, hogyan lehetnék más. Nem csak akkor fontos valaki, ha nyer és mindenki vele akar interjút készíteni. Ott kell lenni a versenyződ mellett, amikor nem jönnek az eredmények.
Nem csak Pogačar, te is hosszú távra tervezel az UAE-nél, mert 2028-ig írtál alá. Fel sem merült a távozásod?
Itt érzem otthon magam, megbecsülnek, Gianettivel tökéletesen együtt tudunk dolgozni, nem tudom máshol elképzelni magam. Elég messziről indultunk, de sikerült a mezőny egyik legjobb csapatát felépítenünk, évről-évre fejlődünk, viszont fontos, hogy a tavalyi sikerektől nem kényelmesedjünk el. Nekem ez a munka az életem, egyszerűen imádom, szerintem fizetés nélkül is csinálnám.
Csábító az UAE Emirates, de van olyan versenyző, aki nemet mondott nektek?
Albert Philipsen. Vele nem én beszéltem, de mivel nincs például mountain bike vagy cyclo-cross csapatunk, elég nagy hátrányból indultunk a tárgyalásoknál. Ragaszkodott ahhoz, hogy más szakágban is versenyezhessen, így számára a Lidl-Trek ideális választás volt.
Mennyire cél idén mindhárom Grand Tour megnyerése?
Nyilván szeretnénk megnyerni őket, de ez bonyolult kérdés, nem lehet csak úgy simán igennel válaszolni. Évtizedekig szóba sem került ez a téma, de mivel a Jumbo nemrég megcsinálta, látjuk, hogy nem lehetetlen. Ez például egy olyan kihívás a szakmai stáb és a srácok számára, ami tényleg komoly motivációt ad mindenkinek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/04/image-2a02fa85-bf1f-4ee4-bd90-92c03506cea1.jpeg)
Az UAE csapata tavaly 81 győzelemmel zárt.
Fotó: Getty Images
A Jumbo ráadásul 3 különböző versenyzővel tudott nyerni.
Igen, de ha emlékszünk arra a Vueltára, az már nem ment le feszültség nélkül. Mi próbáljuk megadni a teret és a lehetőséget mindenki számára, de ez soha nem könnyű.
Elég feltűnő, hogy nem csak sztárokkal, hanem jó segítőkkel is tele van a csapat.
Erre nagyon odafigyelünk.
Az év elején pont elmondtam a fiataloknak, hogy becsüljék meg a helyüket, mert olyan profikkal mehetnek együtt, mint Laengen, Politt és Novak. Tőlük olyan dolgokat leshetnek el a mindennapok során, amire a tv-n keresztül esélyed sincs.
Az idei évre Julius Johansent is szerződtettük, ami akár meglepő is lehet, de kellett még egy igazi melós, Laengenhez hasonló srác. Lehet, hogy a busz előtt várakozó szurkolók nem tőle kérnek elsőként aláírást, de szakmai körökben mindenki tudja, hogy aranyat ér egy ilyen stílusú kerékpáros.
Ami a nagy neveket illeti: Ayuso idén megcélozta a Girót.
Meggyőződésem, hogy Juanban több van, mint amit tavaly láttunk. Számára ez az év emberileg és versenyzőként is fejlődést fog hozni, ebben biztos vagyok. A Girón ott kell lennie az esélyesek között.
Pogačar megy a Tourra, ezt tudjuk, de mi lesz a Vueltával?
Mi már összeállítottuk mindhárom keretet, hamarosan kiderülnek a nevek. Sőt, az UAE Tour alatt majd Tadej mesél is a programjáról.
Pogačart illetően látod még a fejlődést lehetőségét egy ilyen 2024-es szezon után?
Ő tényleg képes tovább fejlődni, ebben biztos vagyok.
(AS, Relevo)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)