Különösen fáj egy olyan kerékpáros elvesztése, aki csak jobb hellyé akarta tenni a világot
Publikálva 17/06/2023 - 18:58 GMT+2
Gino Mäder sokkal több volt, mint egy tehetséges profi kerékpáros, akire nagy győzelmek vártak. Őt legalább annyira hajtotta az, hogy ott legyen a társaiért, hogy dolgozzon a csapatért. Tökéletesen bebizonyította, hogy az élsportolóknak nem kell önzőnek lenniük. A nyitottsága pedig egészen kivételes volt. Az alábbi írással a június 16-án elhunyt svájci kerékpárosra emlékezünk.
"Érted tekerünk Gino!" - Bahrain-sorfal gurult be a mezőny előtt a célba a svájci körversenyen
Videó forrása: Eurosport
Miért a jók mennek el?
Ezt Andy Murray kérdezte jó néhány évvel ezelőtt, nem sokkal azután, hogy elvesztette egyik legjobb barátját. Ezt a kérdést feltehetjük most Gino Mäder esetében is, aki amellett, hogy nagyon jó kerékpáros, nagyszerű ember is volt.
Ahogy arról beszámoltunk, a Bahrain kerékpárosa a svájci kör 5. szakaszán lejtmenetben lesodródott az útról és a szakadékba zuhant. Kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
Küldetés volt a számára, hogy kerékpáros legyen. A szülei akkor váltak, amikor 16 volt. Aznap éjjel felpattant a bringájára és olyan keményen nyomta egy órán keresztül, ahogy csak tudta.
Az volt az álma, hogy egyszer részt vehessen a svájci körön. Ehhez többek között a szülei szétválása adta az egyik hajtóerőt.
„Úgy gondoltam, akkor mindkettejüknek el kell jönniük, ha látni akarnak egy versenyen.”
Négy évvel ezelőtt Mäder életében először rajthoz állt hazája körversenyén, a szülei pedig valóban ott álltak egymás mellett az út mentén.
„A naiv gondolkodásom, milyen messzire vitt engem” – mondta később.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/16/3728090.jpg)
Gino Mäder
Fotó: Getty Images
A céljai azonban jóval túlmutattak saját magán. Valami értékeset akart nyújtani, másokért akart ott lenni az országúton. Egyszerűen jobb hellyé akarta tenni a világot.
Önzetlen hozzáállásával épp az ellenkezőjét bizonyította annak, mint amit az élsportról tartanak. Ezzel a „naiv gondolkodással” kifejezetten sokra vitte választott sportágában.
És hogy miként akarta jobbá tenni a világot? Komolyan foglalkoztatták olyan kérdések, mint a rasszizmus, a nők hátrányos helyzete vagy éppen a klímaváltozás.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a sportban ne lett volna elhivatott, ráadásul még tehetséges is volt. Komoly összetett menőkre jellemző képességei voltak, amit bizonyított is a 2021-es Vueltán, ahol úgy zárt ötödikként, hogy nem is ő volt a kapitány.
Aztán jött az idei Párizs-Nizza, ahol szintén ötödik lett, ráadásul nem volt messze Tadej Pogacartól és Jonas Vingeaard-tól sem.
Őszinte volt, hiteles. Az újságírok előtt sosem tett úgy, mintha mindenre tudná a választ, hanem folyton kereste a megfelelőeket.
Szeretett másokat megnevettetni. A svájci kör negyedik szakasza előtt például a nézőkkel poénkodott, ahelyett, hogy mondjuk a légkondicionált buszban ült volna a többiekkel. Ő nem tudta megállni, hogy ne hülyéskedjen egy kicsit a rajongókkal.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/15/3727681.jpg)
Gino Mäder
Fotó: Imago
Vagy ott volt a 2021-es svájci kör utolsó szakasza, ahol vigyorgott a dobogón, majd kinyújtotta a nyelvét a világra. Gyengén kezdte a versenyt, de aztán feltámadt az utolsó napon. Tudott tehát küzdeni is, ha épp arra volt szükség.
Mivel a svájciak 1997 óta vártak már egy Grand Tour győztesre, érezte, hogy vannak elvárások vele szemben. És bár igyekezett megnyilvánulni számára fontos ügyekben, nem akarta, hogy úgy tűnjön, ezek elvonják a figyelmét a pályafutásáról.
Persze az ügyekben való kiállást és a versenyzést remekül ötvözte is. A 2021-es Vueltán úgy döntött, egy frankot adományoz mindegy egyes általa megelőzött versenyző után. Ezt ugye szakaszonként kellett érteni, így 3159 frank gyűlt végül össze.
Sokan ezt cinikus dolognak tartották, hisz az élsportolók úgyis rengeteget keresnek, ráadásul nagy az ökológiai lábnyomuk is. Ő azonban nem törődött a károgókkal, őt csak az ügy érdekelte. Így aztán 2022-ben ugyanezt megcsinálta, de akkor úgy, hogy arról hónapokig nem szólt egy kukkot sem a közösségi médiában.
2021 óta a Bahrain versenyzője, ami miatt szintén jutott neki kritika. Egyrészt azért, mert a csapat erősen kötődik egy olyan országhoz, ahol az emberi jogokat nem igazán tartják tiszteletben, másrészt pedig ott voltak a doppingvádak is. Mäder nem vett részt a 2021-es Touron, amikor is razziáztak a csapatnál.
A versenyzők és a vezetők is kritizálták a hatóságok fellépését, ő azonban elfogadó hangot ütött meg a kérdésben. Azt mondta, hogy a francia rendőrség nyilván nem jókedvében, hanem okkal tette, amit tett. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy elkötelezett a doppingellenes harcban.
„Ha a rendőrség ellenőrizni akarná az eszközeimet a Vueltán, én örömmel, gond nélkül átadnám nekik azokat.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/16/3728113.jpg)
Gino Mäder
Fotó: Getty Images
Nem véletlenül lett belőle valódi példakép. Mégis miért maradna csendben, ha valami bántja vagy zavarja?
Kiállása persze nem aratott osztatlan sikert a csapatánál, Mäder azonban ragaszkodott a nyílt és tiszta beszédhez, noha a Bahrain sajtósai másfajta kommunikációs viselkedést vártak el tőle.
Egy olyan világban, ahol egyre inkább teret hódít a felszínesség, a közhelyesség, az önzetlenség pedig hiányzik, különösen fájó Gino Mader elvesztése.
És nem csak azoknak, akik ismerték.
via NZZ
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés