"Több időt töltök vele, mint a feleségemmel" - Kulisszatitkok a Tour de France szállodai szobáiból

Nem takarékoskodni akarnak, tényleg inkább a hagyomány miatt kerül két versenyző egy szobába a Tour de France-on – legalábbis ez olvasható Matthieu Lambert cikkében, a L’Équipe-ben, amiben pár francia versenyző segít bemutatni a versenyzők szokásait a legendás verseny alatt.

Az ASO, azaz a Tour szervezője 250.000 eurót fizet ki éjszakánként a szállodáknak, ez nagyjából 1800 ágyat jelent a csapatok, a stábtagok és a szervezők számára egyetlen napon.

Ezeknek az elosztása persze már a csapatokra van bízva, logisztikai és létszámbeli szempontból simán beleférne, hogy egy bringás aludjon egy szobában (ilyenkor legfeljebb a stáb húzza összébb magát kicsit, vagy saját zsebből hozzácsapnak még egy-két szobát a meglévőkhöz, ha van épp elérhető lehetőség még az adott helyen). De a többség őrzi a hagyományokat, így a legtöbb csapatnál a jó kis kétszemélyes szobatársi rendszer működik.

A párosok a verseny alatt nem cserélődnek, kivéve, ha valaki lebetegszik, vagy ha feladja a versenyt – meg persze ha valamilyen összeférhetetlenségi sztori van, de utóbbiról nyilván nem fogunk megtudni túl sokat.

Na, de hogy alakulnak meg a párosok?

Lille-ben, az idei Tour rajtjánál tudta meg Alexis Renard a Cofidis WhatsApp-csoportján keresztül, hogy a következő három hétben Benjamin Thomas lesz a szobatársa. Akkor el is árulta, hogy az egyik ilyen rendszerezési szempont az, hogy egyszerűen ABC-sorrendben kerülnek össze a srácok, de egy másik alapelv ezt simán felül tudja írni, mégpedig az anyanyelv. 

Bruno Armirail (Decathlon AG2R La Mondiale Team) azt is elmondta, hogy ő például nem annyira beszél jól angolul, és hulla fáradtan, esténként csak még inkább kifárad attól, ha mondjuk egy írrel kell társalognia – ő és Sam Bennett például nem valószínű, hogy egymás mellett köt ki, ha összekerülnek egy versenyen.

"Még ha jól is boldogulsz az angollal, egy más anyanyelvű csapattársaddal való beszélgetés egyszerűen több gondolkodást igényel, már csak az is, hogy megtaláld a megfelelő szavakat" – mondja Aurélien Paret-Peintre (Decathlon AG2R La Mondiale Team). "Ez pedig nem könnyű, ha kimerült vagy."

Egy másik döntő kritérium pedig nem más, mint a versenyzők biológiai órája. Ezen a téren Armirail és Paret-Peintre jól illenek egymáshoz, utóbbi eredetileg Bastien Tronchon szobatársa lett volna, de gyorsan jelezték, hogy nem annyira működőképes az a felállás.

"Bastien korán fekszik, körülbelül 21:30-kor" – magyarázza Aurélien. "És hajnalban kel. Én inkább 23:30-ig fennmaradok, és 8:30-kor kelek, mint Bruno. Beszéltem a stábbal, és gond nélkül meg tudtuk oldani a váltást. Fontos, hogy ugyanabban az időzónában mozogjunk" – tette hozzá.

De persze nem csak a napi ritmus lehet ilyen közös pont, ha minden este ugyanazt a 20 négyzetmétert kell megosztanod valakivel, nem árt, ha az azonos csapaton felül van még valamilyen közös pont vagy érdeklődés a mindennapokban - ebből a szempontból egészen praktikus összetenni például a hegyi segítőket. Paret-Peintre és Armirail úgy vágott neki a Tournak, hogy úgyis sok időt töltenek együtt a hágókon, miért is ne lehetne osztozni a szobákon is.

Anthony Turgis-nak a TotalEnergies csapatában ezúttal nélkülöznie kell megszokott szobatársát, a szintén sprinter Geoffrey Soupe-ot, hiszen ő végül nem került be a Tour-keretbe, így ezúttal Matteo Verscherrel osztozik, Soupe viszont szívesen mesélt az újságnak arról, hogy mennyire jól telnek az estéi, amikor Turgis-val kell megosztani őket.

"Közel 120 éjszaka egy évben. Több időt töltök vele, mint a feleségemmel" – mesélte nevetve Soupe, aki szerint Turgis amúgy elég jó szobatárs, például egyáltalán nem olyan önző típus, mint egy-két figura, aki simán hangosan, fülhallgató nélkül sorozatozik, és nem törődik a másikkal.

Christophe Capelle (aki 1991-től 2002-ig tekert a profik között) például híres volt arról, hogy az összes hi-fi berendezésével és CD-gyűjteményével utazott, ami elég idegesítő volt a többiek szerint, nála elég sokszor kellett dörömbölni a falon, hogy hagyja már abba a hangos zenehallgatást.

A Turgis-Soupe duó inkább általuk kitalált játékokkal szórakozik a közös versenyeken – palackokat dobálnak az ágyból a szemetesbe vagy épp filmes idézetekkel szórakoztatják a másikat – ráadásul nekik már a nulladik pillanattól megvolt a közös érdeklődésük is: a Star Wars, a Pokémon vagy a mangák.

"A versenyeken borzasztóan sok rossz pillanat lehet, de ha még egy barát sincs ott..." – mondta sóhajtva Turgis. "Ha jól ismerjük egymást, akkor jobban is dolgozzuk fel ezeket a helyzeteket."

Márpedig elég jó, ha ott van melletted egy barátod: elég egy rossz nap, rossz kedv, vagy egy kellemetlen alvás, amikor ráfordul valaki a frissen lehorzsolt bőrére, és pihenés helyett úgy érzi magát, mintha csalánágyon feküdne... nos, ilyenkor jól jön valaki, aki átsegít a rossz pillanatokon.

Ha valaki hangtalanul lépked, csendben húzza le a redőnyt, amikor a másik már alszik, vagy csak nem fülel ezerrel, amikor a szobatársa épp a párjával beszél a telefonon, már rengeteget számíthat.

Mondjuk a feketeöves szobatársak már tényleg csak a nagyon bizalmas telefonjaikat bonyolítják az erkélyről vagy a folyosóról, úgyhogy a párjaik hozzá vannak szokva, hogy esetleg a videótelefonálás közben befigyel a másik srác is a beszélgetésbe.  

A Tour hosszú története során persze mindig más-más problémákkal szembesültek a versenyzők, mostanra például nincs már több vita arról, ki érkezik elsőként a zuhanyba, mivel a versenyzők a szakasz után azonnal meg tudnak mosakodni a buszon, nincs több vita arról, ki kapja a kisebbik ágyat (vagy a rozoga, kihúzható kanapét), ami az 1980-as évek mindenütt jelen lévő Novotel szállodáiban gyakori vita tárgyát képezte.

Ha mégis előfordul ilyesmi, bár már nagyon ritka, a szobatársak között van egyfajta megállapodás: Armirail és Paret-Peintre felváltva használják a nagyobb ágyat, vagy a körülményektől függően döntenek. "A időfutam előtti napon például én vagyok a soros" – mesélte Armirail, de a többiek is arról számoltak be, hogy az ilyen helyzetekben az egyéni preferenciák vagy akár az is dönthet, hogy ki a rangidős versenyző. A lényeg, hogy megoldják egymás között.

Ami még egy kis extra, hogy akármerre jár a mezőny, nem a versenyzők cipelik a táskáikat, ezek varázslatos módon minden este ott vannak a szállásukon. A stábtagok igyekeznek minden segítséget megadni nekik, akik olykor teljesen kimerülve, este 9-kor esnek csak be a szobáikba.

"A szennyes ruhákat egy hálóba tesszük, amit az ajtó kilincsére akasztunk. A személyzet gondoskodik a mosásról. Az elején tök furcsa volt ezek után a visszatérés a normális életbe. Az az érzés, mintha egy másik világba kerültél volna, amikor hazatérsz, magadra mosol, újra használnod kell a mosógépet, szinte újra fel kell fedezned... kell egy kis idő, amíg ehhez újra hozzászoksz, de azért végül megbarátkozol vele" – meséli Alexis Renard (Cofidis).

Ő mesélte azt is, hogy hallott már olyan sztorit is, hogy azok a csapatok, akik egyesével osztották be a szobákba a versenyzőiket, egy idő után mégis váltottak: "A srácok szabályosan könyörögtek, hogy újra legyen szobatársuk" – mondta, és kiemelte, hogy bizony a magány nem kíméli az embert még egy olyan nyüzsgő esemény alatt sem, mint a Tour.

A Tour-csapatok nyolc főből állnak, így ha valaki feladja a versenyt, a páratlan létszám miatt szükségszerűen lesz, aki ideig-óráig szólóban marad, ilyenkor a betegséggyanús esetek, a személyes terükhöz jobban ragaszkodó figurák, vagy a nagy veteránok simán bevállalják ezt a fajta magányt.

"Engem bosszantana, ha egyedül lennék" – ismeri el Paret-Peintre.

A csapattárs, aki mindig ott van, kivéve, amikor némi privát időre van szüksége a társának...

A L’Équipe Christophe Rinero esetét hozta fel, aki a 2004-es Touron így szólt szobatársához, a szintén RAGT Semence-es Frédéric Finot-hoz: "Ma este maszturbálsz?"

Amire állítólag a csapattársnak az volt a válasza: "Nem. Én tegnapelőtt csináltam."

És ha már intimitás: a bringásokat nyilván kismillió rajongó követi az út során, és nem is mindegyiküket várja otthon szerető barátnő, feleség, úgyhogy felmerül a kérdés, van-e olyan eset, hogy nem egyedül térnek nyugovóra.

"Ezt inkább kerüljük" – mondta mosolyogva Geoffrey Soupe. "Persze, nyilván megkérheted a csapattársadat, hogy menjen le egyet sétálni kicsit, de ha a sportigazgatód rájön, az elég kellemetlen lesz..." – folytatja.

"Nyilván helyzete válogatja, de jobb, ha nem derül ki ilyesmi" – egyetért Renard. "Mert ha másnap a versenyző nem teljesít jól, akkor gyorsan borul a bili."

"Azt nem mondanám, hogy a teljesítmény miatt kell ezt tiltani, de azért ez is közrejátszik. Inkább az a fő ok, hogy mi azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk" – teszi hozzá Soupe.

Ebből a szempontból tehát a touros szoba továbbra is egy nyugodt, védett hely marad, ez pedig vonatkozik a törvényes élettársakra és a gyerekekre is, akiket leggyakrabban a szálloda társalgójában fogadnak a bringások.

Na, de ha ilyen jellegű móka nincs is esténként, mi marad a versenyzőknek?

Mindenkinek van egy szokásos kis esti rutinja, előkerül a füldugó és az alvómaszk a szemre, mert hát sose lehet tudni előre, hogy a másikon épp éjjel jön-e ki valami nátha, amitől nem lehet aludni, vagy bevilágít-e majd a hajnali napsütés az ablakon. Alvás előtt persze még dumálnak is a srácok.

"Fizetések, személyes problémák, magánélet, gyerekek" – mesélte Turgis.

Téma még minden aznap látott és átélt dolog, a poénok verseny alatt, vagy az a hülye, aki kacsázott az úton és tömegbukást okozott. A legszorgalmasabbak kicsit még tanulmányozzák a másnapi útvonalat, figyelik az időjárást. Néhányan, mint például Paret-Peintre, túlóráznak is, átnézik a nap szakaszának összefoglalóját, vagy az utolsó három kilométert. "Nem azért, hogy gondolkodjak vagy elemezzem, esküszöm" – mesélte. "Csak szeretem nézni a szép sprinteket."

Érdekesség, hogy Bernard Hinault, amikor nem éppen heves monológokat tartott a közös agrárpolitikáról, a tévét bekapcsolva hagyta a műsorok végéig – szerencsére az akkoriban éjjel 1 körül bekövetkezett, ki tudja, lett-e volna öt Tour-győzelme, ha egész éjjel duruzsol valami a fülébe.

2025-ben a tévé azért már többnyire ki van kapcsolva, kivéve, ha egy könnyed, népszerű klasszikust sugároznak: két nappal az idei Tour-rajt előtt Alexis Renard és Benjamin Thomas például nagy örömmel nézték meg a Dilisek vacsorája (Le Dîner de cons) című filmet. De amúgy mondani sem kell, hogy a fülhallgató-tablet kombó és a streamelhető sorozatok a legnépszerűbbek manapság.

"Nem azért, hogy kizárjuk a másikat, hanem csak hogy élvezzük egy kicsit a pillanatot" – mesélte Renard, amivel egyetértett Paret-Peintre is, aki az olvasással is próbálkozik ilyenkor: "izgalmas dolgokat olvasok, mint például detektívtörténeteket. Annyi stressz van a Touron, muszáj néha egy kicsit elmenekülni egy másik világba."

Régebben egyébként a sportigazgatók igyekeztek kordában tartani a versenyzőiket, és figyelni a takarodó időpontjára, különösen a renitenseknél, de azóta brutálisan átalakult a tudatosság ezen a téren is a háromheteseken.

"Ha túl sokáig ébren maradsz, azzal magadnak ártasz" – mondta Soupe, aki pontosan tudja, hogy a minőségi regenerálódás szükségességével már mindenki egyetért.

"De paradox módon, minél fáradtabbak vagyunk, annál nehezebb elaludni" – teszi hozzá Armirail, aki azt is megjegyezte, hogy mennyire átalakul az életük egy-egy ilyen háromhetes szállodázástól.

És még egy aranyos sztori a végére: Alain Vigneron ugyan 1986 óta nem vett részt a Touron, de amikor eljön a július, az egész évben békés kisdedként alvó férfi élete visszatér a Tour-menetrendhez: szakadozott, folyamatosan megszakított éjszakák, mintha a teste megőrizte volna a hiányos és meglehetősen rövid éjszakák emlékét a Tourokról.

Ilyenkor kinyitja a szemét, meggyőződik arról, hogy Bernard Hinault nincs ott a szobájában. Miután meggyőződött arról, hogy kapitánya nem szuszog valahol ott a közelben, és gyorsan megnyugtatta magát, hogy nem kell órákon belül letekernie 200 kilométert, békésen visszaalszik, ahogy azt kell egy 70 éves nyugdíjasnak.

Forrás: L’Équipe