Pogačar: „Két vereség után nagyon akartam ezt a Tourt”

Annyi rekordot állított fel és olyan sokat nyert, hogy azt szinte már lehetetlen feldolgozni. Így inkább csak rögzítsük a tényt: Pogačar megcsinálta a duplát és a Giro után a Tourt is úgy nyerte meg, hogy hat szakaszgyőzelemmel zárt.

Mindkét versenyen egészen simán lett övé az összetett, négy hegyi befutós szakaszt nyert sárgában, és még az utolsó időfutamot is behúzta.

Történelmet láttunk, Pogačar két év szünet után újra Tour győztes, ezzel az idei első három célkitűzése közül kettőt kipipálhat. A Vueltát nyilván kihagyja, de ott a világbajnokság, ami a harmadik olyan verseny számára, amit nagyon szeretne megnyerni.

Csak pénteken, az Isola 2000 után. Akkor már elhittem, hogy megvan.

Mind mentálisan, mind erőnlétileg teljesen jól éreztem magam, még a harmadik hét végén is. Rossz nap nélkül hoztam le az egész Tourt, az elmúlt 2 évvel ellentétben egyszer sem hibáztam, kiváló volt a csapaton belül a hangulat és egy percig sem stresszeltem. Fejben is nagyon jól kezeltem a három hetet.

Az elsőt volt a legnehezebb megnyerni, mert csak az utolsó napon lett biztos a sárga trikó. De azt hiszem, hogy a mostani győzelem a legnagyobb, mert az elmúlt két évben mindig volt rossz napom, és kétszer lettem második. A tavalyi Touron a csuklótörésem miatt szinte rendes felkészülés nélkül álltam rajthoz, ez az év épp ezért rengeteg munkával telt. Ezért is vagyok ennyire büszke erre az eredményre.

Ezt a kérdést neki kell megválaszolnia. Nem vagyok a helyében, nem tudom, hogyan zajlott a felkészülése. Nem tudom, hogy top formában volt-e vagy sem, de őszintén szólva nekem belülről elég erősnek tűnt.

Azt már megtanultam, hogy nagyon nehéz olvasni Jonas mozdulataiból verseny közben, szinte nem lehet megmondani róla, hogy melyik nap jó, és melyik nap szenved egy picit. De pár éve már ott vagyok mellette a mezőnyben, elég sokat láttam testközelből, és ebből is lehet tanulni.

Lehet, hogy ők erre építenek, de én a magam részéről ezt nem szeretem és mindig a saját versenyemet futom. Persze, az úton, amikor egymást támadjuk és egymás szemébe nézünk, akkor néha van egy kis mentális játék, de egyébként a sajtóban való üzengetést én nem szeretem. Őszintén szólva utálom az ilyesmit.

Persze, szeretnék elmenni a svájci világbajnokságra és jövőre a Vueltára is. De úgy gondolom, hogy amíg ebben a csapatban vagyok, nekem mindig a Tourra kell koncentrálnom. Szóval az a tervem, hogy jövőre is visszajövök.

Két éve nem nyertem Tourt, szóval ez most sokat jelentett, ezt nagyon akartam. Kiélvezem a pillanatot, de nem azért csinálom az egészet, hogy bekerüljek a történelemkönyvekbe.

Őszintén szólva, nem szeretem magam senkihez sem hasonlítani. A saját utamat járom.

Ez minden alkalommal így van, amikor valaki megnyeri a Tour de France-t, de már a Giro után is előjött a téma. Egy dolgot tudok és látok, a mezőnyben tekerő versenyzők láthatóan már most odfigyelnek a visszavonulásuk utáni életre és fontos számukra a saját egészségük.

Nincs értelme kockáztatni a karrieredet az életedet és a megítélésedet egy kerékpárversenyen aratott győzelemért cserébe. Amúgy pedig az UCI és a WADA jó munkát végez, sokat ellenőriznek minket, szigorúak a szabályok és alig vannak ügyek. Nyugodtan összehasonlíthatjuk magunkat másokkal mert az fog kijönni, hogy a kerékpársport az egyik legtisztább.

Engem ez nem érdekel, mert tudom, hogy én ki vagyok, és tudom, hogy mindig lesznek kételkedők. De megértem az embereket, régebben sok volt botrány azért, amit Armstrong és a többiek tettek a múltban. De tényleg rengeteg pénzt fektetnek be az ellenőrzésekbe, komoly nyomást gyakorol azért a kerékpársportra, hogy tiszta legyen.

De mondom, én megértem az embereket, mindig lesznek kérdések ezzel kapcsolatban, mert sokan nem felejtik el az Armstrong-korszakot és a többi versenyzőt, akik csaltak.

Forrás: L’Équipe