Tour-újoncként nyert Alpe d’Huezt, pedig az első versenyén még egy lánytól is kikapott

Tavaly montiban lett olimpiai bajnok, télen cyclocross-világbajnok címet szerzett, két napja pedig minden idők legfitalabb versenyzőjeként nyerte meg az Alpe d’Huezt. Így lett profi, és 3 szakág igazi sztárja Tom Pidcock.

Tom Pidcock

Fotó: AFP

Tom Pidcock szinte előbb tekert, minthogy járni tudott volna, és bármilyen meglepő, de kezdetben egyáltalán nem volt sikeres. A cross és a mountain bike csak hobbinak indult számára, viszont a legkomolyabb eredményeit pont ebben a két szakágakban érte el először. Tavaly Tokióban olimpiai bajnok lett, februárban pedig megnyerte a cyclocross-világbajnokságot.
Ha egy igazán sokoldalú és kifejezetten sikeres kerékpárversenyzőt kellene mondani, a legtöbben alighanem rögtön rávágnák Mathieu van der Poel nevét.
Az utóbbi években először ő mutatta meg, hogyan lehet egyszerre cyclocross-ban, mountain bike-ban és országúton is az elitbe tartozni, de tél óta azért van itt valaki, aki bizonyos tekintetben túl is lépett rajta.
Tom Pidcock montiban és CX-ben elért mindent és egy kicsit többet, mint Van der Poel, országúton pedig jó úton halad, hogy hasonlóan eredményes legyen. De hogyan kezdődött az Alpe d’Huezt 22 évesen megnyerő, amúgy Tour-újonc brit versenyző pályafutása? És milyen nehézségeket győzött le, hogy eljusson a profik közé?
A kis Pidcock igazi kerékpáros családban nőtt fel az angliai Yorkshire-ben: a szüleinek komoly bringás múltjuk volt, Giles az édesapja például ott volt az 1980-as olimpián. Innen nézve nem meglepő, hogy szinte előbb tekert, mint járt, ami túlzásnak tűnhet, de édesanyja elmondása alapján először tényleg olyan korán ült biciklire, hogy a pedálhoz kellett kötni a lábát.
Pidcock ennek ellenére állítja, hogy sohasem a szülei erőltették rá a sportot, sőt. A kerékpározás sokáig csak a közös családi tekerésekről szólt, egy darabig versenyezni sem hagyták. Aztán amikor hétévesen először rajthoz állt egy swindoni versenyen, a dolgok nem alakultak a legjobban. Láncleesés miatt ugyanis egy lány is megelőzte, amit a kis Tom jó adag hisztivel fogadott. Hiába, ebben a korban nem könnyű méltósággal veszíteni.
A kezdeti mélypont után persze szépen fokozatosan elkezdtek jönni a sikerek, Pidcock igazán azonban csak az U16-os mezőnyben kezdett kitűnni. Egy híres yorkshire-i verseny megnyerésével szövetségi támogatást szerzett, az extra önbizalomnak hála pedig első junior évében elkezdtek sorra jönni a győzelmek. Ekkoriban kezdett el a februári cross vb-n is látott módon, superman-pozícióval ünnepelni.
picture

Tom Pidcock

Fotó: Eurosport

„A versenyek alatt próbálok a közönségre is gondolni. Ezt is a munkám részének gondolom. Ugratni egyet vagy különleges módon ünnepelni: az emberek ezt élvezik. Pont, mint Peter Sagan esetében, őt is mindenki imádja. Én is, szerintem ő minden idők legjobb bringása. Komolyan. Háromszor egymás után vb-t nyerni manapság elképesztő” – nyilatkozta Pidcock még 2018-ban.
Bár elsősorban országúti versenyzőnek gondolta magát, a crosst pedig csak amolyan intenzív edzésként kezdte (az első versenyét azért rögtön meg is nyerte, egy montin indulva) az első látványos sikerek CX-ben jöttek. Aláírt a belga cross-legenda, Sven Nys sorához, a Telenet-Baloise Lionshoz és rögtön dominált a juniorok között. A vb-cím viszont azon a télen még nem jött össze, Valkenburgban kikapott Eli Iserbyttől. Ennél is nagyobb gond volt, hogy nem kezelte jól az önálló belgiumi életet, hiányzott neki a családja.
“Egyedül élt egy apartmanban a westerloi szerelőműhelyünk felett. Igazából más versenyzőkkel szeretett volna együtt lakni, de ezt nem tudtuk neki megoldani. Sokat is utazott Angliába és vissza. Aztán megkért minket, hogy bontsuk fel a szerződését” – mesélte Karen Ramakers csapatmenedzser.
Megérte egyet hátrébb lépni: 2017 telén Pidcock valósággal letarolta korosztályát cyclocrossban: megnyerte első világkupa állomását, majd Eb és Vb győztes lett. Alig két hónappal később már országúton villogott, Paris-Roubaix-t nyert a juniorok között, majd megnyerte a brit kritériumbajnokságot, a szezon végére pedig már itt is világbajnoknak mondhatta magát időfutamban. Ahogy fogalmaz, a különböző célok év közben folyamatosan lázban tartották.
picture

Tom Pidcock

Fotó: Eurosport

„Minden verseny után, amit megnyertem – a CX vb, a Roubaix, vagy a kritériumbajnokság – csak a következőre koncentráltam. Mindig volt még egy, amin jól akartam menni, ez egész évben fenntartotta a motivációmat.”
Motivációja megtartásában sokat segített neki a Kurt Bogaerts-cel való találkozás. Az egykori belga kerékpárossal a 2017-es bergeni vb-n ismerkedett meg, kettejük között pedig szoros kapcsolat alakult ki.
Bogaerts nem csak edző és mentor lett az angol versenyző számára, hanem 2018-tól egy saját CX-csapatot is felhúzott Pidcock köré, ahol rajta kívül mindössze ketten versenyeztek, a családias légkör pedig feküdt neki.
„Egyből összehangolódtunk, mi lettünk a családja. Ez nagyon fontos neki, szüksége van erre a melegségre. Gyorsan be is költözött hozzánk, néha pedig a szüleimnél lakott” – mondta el Bogaerts.
Bár már ekkor felkeltette az országúti WorldTour-csapatok érdeklődését (ne feledjük, néhány éve még mekkora kuriózum volt junior versenyzők szerződtetésében gondolkodni!), Pidcock nem szerette volna elsietni a dolgokat, országúton Bradley Wiggins kontinentális sorához, a Team Wigginshez írt alá.
Ahogy elmondta, nem a minél korábbi nagy sikerek motiválták.
Pidcock így a következő években sem siettette el a profi válást, - ebben azért segített számára, hogy a Red Bull személyes szponzorálása révén az anyagiak miatt nem kellett aggódnia – de ez nem jelenti, hogy visszavett volna az eredményekből.
picture

Tom Pidcock

Fotó: AFP

U23-as korosztályban szinte mindent megnyert, amit lehetett: montiban és CX-ben is világbajnok lett, országúton pedig az újabb Roubaix-győzelem mellett nyert Baby Girót is, ismét rávilágítva hihetetlen sokoldalúságára.
Egyedül a világbajnoki cím hiányát bánhatja, a számára abszolút hazai yorkshire-i vb-re egy hosszabb sérülést követően érkezett, így „csak” 3. lett.
„Azt hiszem nem az volt a legrosszabb, ahogy az arcom kinézett (a Tour de l’Aveniren történt bukásban kitörte pár fogát és több helyen megvágta az arcát ), hanem hogy nem tudtam nyerni emiatt.”
Persze ha az ember egész évben versenyez különböző szakágakban, annak az ára is megvan. Bár Pidcock alapvetően remekül elvan társasági élet nélkül, az estéit a tévé vagy a konzol előtt töltve, érzi az otthontól távol töltött idő hiányát.
Bogaerts szerint egy igazi családcentrikus ember, aki minden nap telefonon beszél a szüleivel, amikor pedig nem elsődleges otthonában, Andorrában van barátnőjével, Bethany Zajac-kal (és Bear nevű csaucsauval), akkor még mindig beköltözik Bogaerts szüleihez.
picture

Tom Pidcock

Fotó: AFP

Közben országúton is eljött a szintlépés ideje számára: 2020 őszén bejelentették, hogy az Ineos Grenadiers csapatánál lép be a profi mezőnybe.
Bár a csapat az utóbbi pár évben egyre több fiatalnak engedett teret, mégis többen furcsállták ezt a döntés. Pidcockban azonban más sor fel sem merült.
„Őszintén, nem hiszem, hogy tekernék más csapatban. Talán sose mondtam, de mindig is úgy gondoltam, hogy egy nap náluk fogok menni.”
Az első profi éve alapján jó döntést hozott. Bár csak egy győzelmet szerzett, sok nagy egynaposon ott volt a legjobbak között, az Amstelen mindössze milliméterekkel kapott ki Wout van Aerttől. Év végén a világbajnokságon is hatodik lett, a Vueltán pedig egy háromhetesen is bemutatkozott.
Sok kétkedő attól is féltette, hogy az Ineosban nem támogatják majd az országúton kívüli ambícióit, erről azonban szó sincs. Tokióban montiban indult és lett aranyérmes, februárban pedig CX-ben is elérte nagy álmát, a világbajnoki címet. Még mindig csak 22 éves, a nagy kérdés, hogy hová fejlődhet tovább. Bogaerts szerint bármelyik szakágban felérhet a csúcsra, ha BMX-et tennének alá, azzal is lenyűgözne mindenkit.
picture

Tom Pidcock

Fotó: AFP

„Olyan egyedi versenyző lehet belőle, amilyet nem láttunk még soha. Az teszi igazán jóvá, hogy nem is elsősorban kerékpáros, inkább igazi sportoló. Ettől futva épp olyan erős. Jó génjei vannak és bírja a kemény munkát. Ami másoknak nehéz, az számára természetesen jön.”
Maga Pidcock több nagy célt tűzött ki maga elé, ezekből az olimpia és a CX-világbajnokság már összejött, országúton pedig korábban a Paris-Roubaix megnyeréséről álmodik. De egy pár évvel ezelőtti nyilatkozata alapján még ennél is komolyabb ambíciói vannak.
„Legenda szeretnék lenni, mint amilyen Sagan vagy Wiggins. Ha most megkérdezel egy britet, hogy mondjon profi bringást, 99% Wiggót mondja majd. Azt akarom, hogy húsz éven belül mindenkinél Tom Pidcock legyen a válasz.”
Forrás: részben Het Nieuwsblad
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés