Két éve papot hívtak hozzá az intenzíven, most szakaszt nyert a Touron

Publikálva 03/07/2022 - 11:52 GMT+2

Fabio Jakobsen 2020 augusztusában hatalmasatt esett a lengyel körön, de 8 hónappal később már visszatért a mezőnybe. A tavalyi Vueltán aztán bizonyította, hiába járta meg az intenzív osztályt, tényleg megérdemli az esélyt a Touron.

Fabio Jakobsen

Fotó: AFP

„Fogalmam sincs, mire lehetek képes, én most annak örülök, hogy végre újra a mezőnyben lehetek. fejben persze már nyertem egy-két szakaszt, de nem hiszem, hogy a valóságban itt tartanék. szeretném befejezni a versenyt, ez a fő célom. Azt gondolom, tényleg készen állok, és itt a pillanat, de a valódi érzések úgyis élesben fognak visszajönni”– mesélte még tavaly áprilisban Fabio Jakobsen, a török kör rajtja előtt.

Az volt a visszatérő versenye, és akkor még tényleg csak annak lehetett örülni, hogy végre újra élesben teker. De Vuelta- és Tour-de France-szakaszgyőzelmek még csak fel sem merültek.

Augusztusban azért a spanyol körön már látszott, hogy Jakobsen szinte jobb a korábbi önmagánál, nem véletlenül kapott szóbeli ígéretet arra, hogy hiába Cavendish négy győzelme és zöld trikója, idén övé a Tour.

Giro d'Italia

Pogačar és a többiek – itt a 2024-es Giro előzetes rajtlistája

10 órája

Pedig Fabio Jakobsen néha talán azon is elgondolkozott magában, hogy csodával határos módon maradt életben.

2020 augusztus 5-én a katowicei kórházban egyszer csak három orvost pillant meg maga mellett, akik mesélni kezdtek a műtétről, és arra kérik, próbálja megmozdítani a végtagjait. Ha nehezen is, de eleget tesz a kérésnek. Pedig a torkában lévő cső miatt mozogni és beszélni sem tud, fogalma sincs arról, hol lehet pontosan, és azt sem tudja összerakni, mi történt vele.

Miközben ébredezik az altatásból, azonnal közlik vele, hogy bár óriásit bukott, mégis nyert. Hisz már nincs közvetlen életveszélyben. Arról kérdezik, szeretné-e tudni, hogy nézett ki, amikor behozták az intenzívre. Beszélni nem tud, de határozottan bólint.

Valósággal ledöbbentem a fotón, hisz csak vért láttam magam körül. Úgy néztem ki, mint akin átment egy kamion. Nagyon bíztam benne, hogy nem ez a valóság

– mesélte a lengyel körös balesetéről a Tour szombati szakaszát megnyerő Jakobsen.

„Az utolsó kilométerig minden megvan, Balleriniés Sénéchalkerekén utaztam, készültünk a sprintre, erősnek éreztem magam. Ismertem a hajrát, mivel tavaly már jártam itt. Ez volt a leállás utáni első versenyem, szóval másokhoz hasonlóan nagyon motivált voltam. Elértünk az utolsó kilométeres kapuhoz, és onnantól egy nagy feketeség az egész, semmire nem emlékszem. Bár a bukást elég hamar, már a korházban visszanéztem.”

Jakobsen lengyelországi bukása

Fotó: AFP

Nagyjából ezer kilométerrel arrébb, Jakobsen mennyasszonya, Delore a szüleivel együtt nézte a 2020-as lengyel kör nyitószakaszát.

„Az utolsó tíz kilométeren belül mindig ideges vagyok, mivel akkor kezdődik az igazi lökdösődés. Nekem olyankor valami más kell csinálnom. Figyelek a tv-re, hallgatom a kommentátorokat, de szükségem van valamiféle figyelemelterelésre. Akkor is tettem-vettem, aztán apu odaszólt nekem, hogy Fabio jó helyen van, és szerinte ma győzni fog. Szóval inkább visszaültem a tv elé. Láttam, ahogy elindul, aztán pillanatok alatt jött a bukás. Olyan gyorsan történt, hogy csak a visszajátszás során láttam, mekkorát esett."

Delore azt mondja, akkor kezdett igazán aggódni, amikor a sokadik ismétlésben meglátta Jakobsen lerepülő bukósisakját.

„Egyből tudtam, hogy nagy a baj. Azonnal felhívtam Yvan Vanmolt, a csapat orvosát, de elsőre nem tudott semmi biztosat. Fabio eszméletlen, mindössze ennyi infója volt. Fél órán át ültem a tévé előtt és imádkoztam, hogy ne haljon meg. Ránéztem a Twiterre, de nem kellett volna, attól csak rosszabb lett. Aztán elkezdtem csomagolni, mert Lengyelországba akartam menni. Késő este aztán Yvan visszahívott.”

Egy ideig hagytam csengeni a telefonomat, egyszerűen nem mertem felvenni. Attól tartottam, hogy a lehető legrosszabb híreket kapom.

„A csapattársam, Florian a kordonhoz dobta a kerékpárját, és felém szaladt. Látta, hogy az aszfalton fekszem és vér van mindenütt” - meséli Jakobsen. "A körülöttem lévő emberek nem tudtak semmit tenni, teljesen lefagytak a látványtól. Florian arra érkezett, hogy a saját véremtől fuldokolom. Nem tudtam megmozdulni, látta a pánikot a szememben. Azonnal megfogta a fejem, és kissé felemelte, hogy a vér kifolyjon a számból meg a torkomból. Ettől egy kicsit megnyugodtam, legalábbis ezt mondta utólag.”

De többet már ő sem tudott tenni, és nagyon másra nem is emlékszik. Sénéchal csak később látta magát a tv-s felvételeken, ahogy elsírja magát.

„A következő napokban sokat gondolkodott az első reakcióján. Azon rágódott, hogy az esetleges gerincsérülésem miatt jó döntés volt-e megmozdítani a fejem. De két rossz közül kellett nagyon gyorsan választania, és a legjobb döntést hozta. Egyébként elképesztő szerencsém volt, mivel Dirk Tenner, az UAE orvosa azonnal kiugrott a kocsijából. Neki van traumatológiai tapasztalata, ezért egyből képes volt stabilizálni a helyzetemet, ameddig a mentőhelikopter megérkezett.”

Jakobsennek a baleset utáni két nap szinte teljesen kiesett. Rövid ideig lélegeztetőgépen volt, az életmentő műtét öt órán át zajlott. Az első emlékképe a három ágya mellett álló orvos.

„Másnap Delore és az apukám meglátogattak, de védőöltözetben és szájmaszkban a koronavírus miatt. Anyukámmal, a nővéremmel és a Quick-Step pszichológusával együtt Lengyelországba repültek, a csapat által biztosított magángépnek köszönhetően.”

„Tőlük tudtam meg később a részleteket. Emlékszem, valamiért megkérdeztem tőlük a pontos időt, és akkor közölték, hogy szombat délután négy óra van. Három nap telt el a balesetem óta, és megjártam egy lengyel kórház intenzív osztályát. Nem tudtam beszélni, így Delore telefonjába írtam be a kérdéseimet. Ekkor mesélte el apu az egész bukást és magát, a sprintet.”

Nehéz máshogy mondani, de az arca valósággal szögletes volt, csak a szemöldöke meg a szempillája alapján ismertem fel.

„Öltések meg ragasztószalagok voltak rajta mindenhol, a haját leborotválták, mivel volt egy nagy zúzódás a fején. Nem voltak fogai, a száját ki sem tudta nyitni, az állkapcsa eltört”– meséli az "első találkozásról" Delore, aki tavaly március óta már Jakobsen menyasszonya.

Jakobsen és menyasszonya, Delore

Fotó: AFP

„Nehezen vettem levegőt, egy cső volt a torkomban, bevizesedett a tüdőm, szinte egy zombiként léteztem a gyógyszerek miatt. Ott voltam, levettem mi történik, értettem mindent, csak épp beszélni nem tudtam.”

Átfutott-e az agyamon, hogy meghalok? Persze, nem is egyszer. Szerintem legalább százszor.

„Előttem van egy pillanat, amikor hangosan szól a riasztó a kórházban, majd kissé elcsendesedik minden, aztán a szobám előtti folyosón hordágyat tolnak, rajta egy mozdulatlan testtel. Akkor gondoltam bele igazán, hogy mit jelent az intenzíven lenni. Ott tényleg bármikor meghalhat melletted valaki.”

Ami viszont külön pozitív, hogy Jakobsen a kemény és kifejezetten hosszúra nyúlt kórházi napok ellenére sem veszítette el a humorérzékét.

„Még soha nem szenvedtem annyit, mint ott, azok voltak életem leghosszabb napjai. inkább lenyomnék egyben három Vueltát, minthogy még egy napot el kelljen töltenem az intenzíven. többször tényleg eszembe jutott, hogy kész, itt a vég. Egy pap például kétszer is bejött a szobámba, leült az ágyam mellé és imádkozott értem. Nem értettem mit mondott, mert olaszul beszélt. Talán foglalt nekem egy helyet a mennyországban.”

Jakobsen a harmadik intenzív osztályon töltött nap végén kezdett kissé megnyugodni, amikor a Quick-Step csapatorvosa, Yvan Vanmol pontosan elmagyarázta neki a helyzetét. Bár könnyes szemmel mesélt, számára is kiderült, hogy valószínűleg túl van az életveszélyen. Akkor másodlagos volt, hogy sok ép csont nem maradt az arcában.

Fabio Jakobsen

Fotó: Getty Images

„Voltak repedések a koponyámon, erős agyrázkódást kaptam, eltört az orrom és a szájpadlásom. Csak ott nyolcvan öltéssel varrtak össze. Tíz fogam kiesett. A felső és az alsó állkapcsom súlyosan roncsolódott. Vágások voltak az arcomon, beszakadt a dobhártyám, eltörött hüvelykujjam, sérült a vállam és a tüdőm. Ráadásként a hangszalagokat irányító idegek is megsérültek. Mikor elhagytam a korházat Lengyelországban, még nem tudtam beszélni. Az arcom szépen gyógyult, az orrom sokáig úgy nézett ki, mintha Mike Tysonnal bokszoltam volna.”

Jakobsen első két otthon töltött hónapja sem volt sima. Állandóan egy sötét szobában feküdt, tilos volt tv-t vagy telefont néznie. A fürdésben a barátnője segített, és természetesen kezdetben csak pépeset ehetett.

„Nagy kalóriatartalmú turmixokat toltam, meg elég sok csokis tejet ittam. Emlékszem, amikor először pizzát rendeltünk, tíz perc kellett egy szelethez. Fél fogsorral nem könnyű rágni.”

A Quick-Step versenyzője 2021 áprilisában, a török körön tért vissza a mezőnybe, majd bő 3 hónnappal később a vallon körversenyen (ahol Dylan Groenewegenis indult) megszerezte a bukása utáni első győzelmét.

A múltról már nem nagyon szeretne beszélni, arra viszont a decemberi interjúban is kitért, hogy Groenewegen egyértelműen szabálytalanul sprintelt ellene.

„Már bent a korházban megmutatták a bukásomat. Szerintem mindenki számára egyértelműek a történtek, ő letért az egyenes vonalról és bevágott elém. Nyolcvan feletti tempóban mentünk, akkor már képtelenség volt fékezni. Ha picivel előbb jön be elém, talán menteni tudok, de így esélyem sem volt.”

Jakobsen tegnap végleg visszatért és bizonyította, jó döntés volt betenni a Tour-keretbe. Ahogy a Quick-Step sportigazgatója, Brian Holm fogalmazott a nagy rajt előtt: „Vele 51% az esélyünk sprintet nyerni, Cavvel 50 lett volna.”

De arra, hogy milyen időszakon ment keresztül, mennyit szenvedett azért, hogy újra profi legyen, bevállaljon egy sprintet, és elindulhasson egy háromhetesen, csak ő tudja igazán a választ.

Egy biztos, Jakobsen gondolkodásán sokat változtatott az intenzív osztályon töltött napok óta, bár elmondása szerint bármikor szívesen mesél a lengyel körös balesetéről.

Az is én vagyok, a lengyelországi bukás a pályafutásom része, bár nyilván lemondtam volna róla. De lehet, ha nem történik meg, ma én is más versenyző vagyok.

Fabio Jakobsen

Fotó: AFP

A holland sprinter egyébként a mai napig nem emlékszik a részletekre, és soha nem álmodott még azzal a bizonyos bukással. Már tavaly is arról beszélt, hogy teljesen felépült, nincs maradandó sérülése, és láthatóan nem fél a sprintektől. Ugyanolyan bátor, mint volt a bukása előtt, sőt, a wattjai még jobbak is.

De 2020 augusztusa óta kicsit azért máshogy látja a dolgokat.

„Eddig igazán bele sem gondoltam, de már tudom, hogy mennyit veszíthetek. Benne vagyunk valamiben, amit életnek hívunk, megszülettünk, megéljük a mindennapokat, de ez most már csak egy módon érhet véget… Ahogy kivették a csövet a torkomból és beszélni tudtam, rögtön mondtam Delore-nak, hogy nem költözünk el Hollandiából. Ugyanis a balesetem előtt azt terveztük, hogy Monacóba költözünk. De a történtek után inkább maradtunk itthon, közel a családhoz. És minden reggel örülünk annak, hogy még életben vagyok és tekerhetek.”

Arra pedig már ki se térjünk, hogy tegnap egy gyerekkori álmát valósította meg, hisz Jakobsen is jól tudja, sprinterként nincs nagyobb dolog, mint szakaszt nyerni a Touron.

Főleg akkor, ha a Cav-ügy miatt mindenki téged figyel.

Forrás: Het Nieuwsblad, HLN.be

Török körverseny