A visszatérés nagy bajnoka, a korábbi topsprinter Fabio Jakobsen a Tour sárga trikójának megszerzését tűzte ki célul
Publikálva 03/02/2025 - 18:11 GMT+1
Fabio Jakobsen egy felejthető szezonon van túl. 2023 végén nagy reményekkel érkezett a DSM-hez (most Team Picnic PostNL), ahol az első szezonja saját bevallása szerint is félresiklott. Az, hogy a holland sprinter mennyire lett volna gyors a végén, ki sem derült igazán, mert általában már jóval korábban leszakadt. A mezőny egyik leggyorsabb versenyzője hirtelen a gruppettóban találta magát.
Kemény sprint, óriási helyezkedés; megvan Jakobsen első győzelme DSM-mezben
Videó forrása: Eurosport
Fabio Jakobsen nem a kifogások embere, úgyhogy őszintén szembenézett a helyzettel és levonta a tanulságokat.
"Ez nem volt egy túl jó szezon. Nem jöttek az eredmények, és nem élveztem a versenyeket" – mondta Jakobsen.
"Az élsportban, főleg a World Tourban, ha egy kicsit lemaradsz, akkor onnan már nehéz visszazárkózni. Nem volt túl nagy móka ez az év a számomra, de sokat tanultam belőle."
A holland sprinter 2020 augusztusában az életét is veszélyeztető hatalmas bukást szenvedett, amelyből csodával határos módon felépült. Olyannyira, hogy visszatért a legjobbak közé, és újra szakaszokat nyert a Touron és a Vueltán.
- Jakobsen: „Sokoldalú kerékpárossá kell válni, nem elég, ha vegytiszta sprinter vagy”
- Nem akart örök segítő lenni, otthagyta az UAE-t a korábbi világcsúcstartó új-zélandi bringás
2023 végén szép reményekkel érkezett a Quick-Steptől a DSM-hez. Úgy tűnt, minden adott a sikerek folytatásához, az első szezonban azonban valami félresiklott. Szerinte ennek a fő oka az volt, hogy olyan edzésterv alapján készült, amely nem hozta a kívánt eredményt.
"Minden a részletekben rejlik, de a lényeg, hogy túlságosan is az erőfejlesztésre és az izomtömeg növelésére helyeztük a hangsúlyt. Ahhoz, hogy jó legyél a sprintben, képesnek kell lenned robbanni a végén, a szezon során azonban rájöttünk, hogy az én problémám nem itt van."
"Az én problémám az, hogy eljussak a verseny végéig. Ez azt jelenti, hogy több állóképességi- és intervall-edzésre van szükségem. Mivel nincs túl nagy tehetségem ebben, nekem a többiekhez képest többet kell ezzel foglalkoznom."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/28/image-e9ae80ba-81ec-48e6-833a-287f9d110535.jpeg)
Fabio Jakobsen
Fotó: Getty Images
"Tehát az erőfejlesztés erőltetése helyett sokkal inkább arra kell fókuszálnom, hogy olyan állóképességet építsek fel, amivel el tudok jutni a mezőnyhajrákig, és sprintelhetek egy jót."
Ez lehet a kulcs ahhoz, hogy versenyeket tudjak nyerni.
A probléma másik része az volt, hogy nem volt megfelelő a csapaton belüli kommunikáció és együttműködés.
"Új voltam a csapatban, meg kellett ismernünk egymást, és meg kellett tanulnunk úgy kommunikálni, hogy megtaláljuk egymást a versenyek végén. Ebben voltak hibák, és ha az ember hibákat követ el, annak megfizeti az árát. Nem tud ott lenni elöl, és nem tud versenyképes lenni a sprintben."
- A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Ehhez még vegyük hozzá, hogy egy fiatal csapatról van szó, ami azt jelenti, hogy a legtöbb versenyzőnek nincs még elegendő tapasztalata.
"Ahhoz rutin kell, hogy valaki jól olvassa a sprinteket, hozzászokjon a társa jelzéseihez, nyugodt maradjon az éles helyzetekben és tudja, mit kell olyankor csinálni. Fiatalon az ember több hibát követ el, ami normális, hisz még sok mindent meg kell tanulnia."
A DSM-nél a 28 versenyző átlagéletkora 25.8 év, ráadásul 17-en 26 évnél fiatalabbak.
"Tisztában voltam ezzel, mielőtt ideigazoltam. De tanulni kell a hibáinkból, és szerintem jó úton járunk."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/14/image-2adb6247-7c6d-4987-8abf-0ea061597c4d.jpeg)
Fabio Jakobsen
Fotó: AFP
A csapat meglehetősen szigorú keretek között működik, Jakobsen azonban úgy érzi, sikerült jól kommunikálnia az észrevételeit.
"Egy ilyen csapatban van helye a vitának és az értékeléseknek. Elmondtam a véleményem, a vezetés is elmondta, mit gondol, és a kettő eléggé egybecsengett. Ez mindig megnyugtató."
Ismerősnek tűnhet a forgatókönyv. Egy topsprinter eligazol a Quick-Stepből, és beleszürkül a mezőnybe.
"Velem nem ez történik" – tiltakozott Jakobsen. "Még csak egy évem volt megmutatni, hogy nem csak a QS-sel lehet versenyt nyerni. Persze legyünk őszinték, ők mindig a top 5-ben vannak a World Touron, ők az egyik legjobban szervezett csapat, mi pedig költségvetésileg inkább a mezőny végén vagyunk."
A holland igyekezett még inkább kontextusba helyezni a jelenlegi helyzetét.
"Amikor az ember kórházban tölt néhány napot, semmi mást nem akar, csak kijönni onnan. Én kijöttem, és visszakerültem a korábbi helyemre. Most sokkal jobb pozícióban vagyok, mint akkor, győzni akarok, és a legjobbat kihozni magamból."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/14/image-8275d49f-2b1f-494f-ad8d-c6f92bae9a0c.jpeg)
Fabio Jakobsen
Fotó: AFP
"Ha ez nem sikerül, nem kesergek rajta sokáig, azt mondom oké, és megnézem, min lehetne változtatni. Követem a tervet, követem, amit kérnek tőlem. Most azonban abban a helyzetben vagyok, hogy én is megoszthatom a tapasztalataimat, elmondhatom, mi működik nekem. Szerintem ebben sikerült megtalálnunk a kellő egyensúlyt."
Egy jó 2025-ös szezon nemcsak Jakobsennek, hanem a csapatnak is nagyon fontos, ha benn akarnak maradni a World Tourban.
"A lista végén vagyunk, pontokat kell gyűjtenünk. Ez persze nem változtat a feladatomon, tehát a célom az, hogy versenyeket nyerjek. De persze én csak egy versenyző vagyok, úgyhogy a legfontosabb, hogy csapatszinten előrelépjünk."
Van valami, amit Jakobsen idén nyáron mindennél jobban szeretne megszerezni.
A sárga trikó Lille-ben, a Tour első szakaszán, az egy komoly cél a számomra.
Azután az elképesztő visszatérés után, amit a balesete után véghez vitt, nincs okunk azt gondolni, hogy ez a cél elérhetetlen a számára.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/14/image-b38dd635-ecde-47b9-a1fc-36ab7f4404e7.jpeg)
Fabio Jakobsen
Fotó: AFP
via Rouleur
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés