Ackermann kiakadt, egy korábbi ígéret ellenére sem lehet ott a Touron

Sagan, Kelderman és Buchmann ott van a Bora Tourra nevezett keretében, Ackermann viszont kimaradt.

Ackermann kimaradt a szaknévsorból

Fotó: AFP

Egy Tour de France előtti időszak már csak ilyen, mindig vannak csalódott versenyzők.

Akik jó tavaszt futottak, mégsem kerülnek be a keretbe. De vannak olyan kerékpárosok is, akiknek szinte biztosra mondták a részvételt, mégsem indulhatnak. És milyen érdekes, ezekről a versenyzőkről köztudott, hogy az idény végén szinte biztosan távoznak.
"Igazából el sem tudom mondani, hogy mennyire csalódott vagyok." – mondta Pascal Ackermann a radsport-news.com-nak. "A csapatunk menedzsere, Ralp Denk mindig is olyan ember volt, aki betartotta a szavát. De ezúttal egyáltalán nem ez történt. Éveken át mondogatta nekem, hogy nem kell aggódnom, hisz biztosan lesz lehetőségem indulni a Touron. Ha nincs részéről az ígéret, akkor anno alá sem írok. Ezért vagyok most rendkívül csalódott."
A kérdésben Denk is megszólalt, aki szerint Ackermann kihagyása egyszerű és logikus döntés volt.
"Úgy véltük, hogy Pascal nincs azon a szinten, ami egy sikeres Tour-bemutatkozáshoz szükséges. Ennyi a történet, nincs jó formában. Ezért nem került be a csapatba."
A forma mindig egy érdekes kérdés, arra ott vannak a számok, amiket a versenyző és a szakvezetés pontosan ismer. Ackermann szerint ez azonban nem lehet magyarázat semmire. Ugyanakkor azt ő is elismeri, hogy nem nyerte szét magát az idei szezonban.
"Tény, eddig még nincs szakaszgyőzelmem. De ez nem ok arra, hogy ne vehessek részt a Touron, ha a formám megfelelő. Márpedig az megfelelő volt." - mondta a német sprinter, aki legutóbb a tavalyi Vuelta utolsó szakaszán tudott nyerni.
picture

Ackermann a tavalyi Vueltán

Fotó: AFP

"Ha tudnám és érezném, hogy nem vagyok formában, megérteném a döntést. De mindenki tudja, és számok is azt mutatják, hogy biztosan nem a formámmal van gond. Ezzel szerintem Denk is tisztában van.”
Egy valamit nem szabad elfelejteni, Ackermann szerződése az év végén lejár, és sajtóhírek szerint a német sprinter biztosan távozik (az UAE Emirates érdeklődéséről lehet hallani).
Szóval könnyen elképzelhető, hogy valójában inkább ez áll a döntés hátterében. Ackermann kihagyásától függetlenül a Bora erős sorral megy neki a Tournak, hisz az összetettre figyelő Kelderman mellett természetesen Sagan ismét célba veszi a zöld trikót (ami neki már a nyolcadik lenne). De a Girót bukás, és agyrázkódás miatt feladó Buchamann szintén ott lesz a keretben.
Ha szeretnél minden reggel értesülni a legfrissebb híreinkről, iratkozz fel HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés