Eurosport
Értékelés: 103. Tour de France
Publikálva 27/07/2016 - 08:06 GMT+2
Véget ért a 103. Tour de France, elkészültek az ESB osztályzatai.
Fotó: Eurosport
Egy háromhetesen nyilván mindenkit az összetettért zajló harc érdekel a leginkább, és ilyen szempontból valóban nem volt izgalmas Tourunk. Tavaly is Chris Froome nyerte a sárgát, de akkor a harmadik héten egy fokkal nagyobb volt a csata. Ugyanakkor voltak emlékezetes szakaszok, és olyan versenyzők, akiknek a teljesítményére évek múlva is emlékezni fogunk.
Véget ért a 103. Tour de France, elkészültek az ESB osztályzatai.
Chris Froome (Sky)
Nem volt olyan domináns a hegyeken, mint korábban, de ez most belefért. A csapata a fontos emelkedőkön mindent, és mindenkit elintézett. Emlékszünk a három hét alatt olyan támadásra, amikor Froome tényleg gondba került? A lejtmenetes és az oldalszeles akciónál nagyon észnél volt, az időfutamban pedig még mindig világklasszis. Ha a harmadik héten nyert volna egy hegyi befutós szakaszt, az osztályzata is magasabb lenne. De összességében ez egy nagyon simán - és teljesen megérdemelten megnyerte - Tour volt számára. A Ventoux-s futása meg nehezen felejthető.
Az ESB osztályzata: 8
Romain Bardet (AG2R)
A hegyeken kiváló volt, és a 19. szakaszon bemutatott bátor akciójával bejött a második helyre. Ha a jövőben Tourt szeretne nyerni, akkor az időfutamokra rá kell feküdnie.
(vele a hét folyamán bővebben is foglalkozunk!)
Az ESB osztályzata: 7.5
Nairo Quintana (Movistar)
Kiváló tavasza volt, nagyon ígérte magát, de nem tudott veszélyes lenni Froome-ra. Egyetlen szakaszon sem. Nem volt 100%-os állapotban, és ha hihetünk neki, az allergiája némileg zavarta. Ennek fényében bravúr a dobogó, bár a 3. helyéhez Mollema is kellett. A riói részvételt lemondta (Pantano került a helyére), a Vueltán szinte biztosan ott lesz.
Az ESB osztályzata: 5
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/14/3089057.jpg)
Fotók: Europress/AFP
Fotó: Eurosport
Sky
Csapat ennél jobban nagy valószínűség szerint képtelen kontrollálni a versenyt. A három hét alatt egyszer sem volt rossz napjuk, a fontos hegyeken hárman-négyen mindig ott voltak Froome mellett. Poels munkájára nincsenek szavak, ő nagyon kellett ehhez a sárgához. Az egész sor eljutott Párizsig.
Az ESB osztályzata: 10
Alberto Contador (Tinkoff)
Az egész szezonját a Tourra építette fel, de az első két szakaszon kétszer bukott. Majd jött a láz és kilencedik napon kiszállt. Három év alatt, másodszor adta fel a Tourt, de így legalább láthatjuk a Vueltán.
Az ESB osztályzata: -
Peter Sagan (Tinkoff)
Sagan a három hét alatt megmutatta, miről szól az országúti kerékpár. Sorozatban az ötödik zöld trikóját nyerte, és ő lett a legagresszívabb versenyző. Ha kellett sprintelt, ha kellett szökött, ha kellett komoly hegyeken segített Kreuzigernek. Nem mellesleg nyert három szakaszt illetve volt sárgában is. Szinte minden nap főszereplő volt, és Párizsban sem volt messze a győzelemtől!
(Vele a hét folyamán bővebben is foglalkozunk!)
Az ESB osztályzata: 10
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/14/3089059.jpg)
GettyImages-579544142
Fotó: Eurosport
Movistar
Tudtuk, hogy nem lesznek olyan szinten, mint a Sky, de ez akkor sem volt túl sok tőlük. Valverde mindig Quintana mellett tekert, de a többiek...
Az ESB osztályzata: 4,5
Mark Cavendish (Dimenson Data)
Négy sík sprint, négy győzelem. A második pihenőnap után feladta a Tourt, de az olimpia miatt ez nem volt túlságosan meglepő. Mondjuk jó lett volna látni Párizsban. Harminc TdF szakaszgyőzelemnél jár, így második az örökranglistán. Úgy nyerte a mezőnyhajrákat, mint fénykorában. Pedig az év elején sokan leírták a csapatváltása miatt.
Az ESB osztályzata: 9,5
Bauke Mollema (Trek)
A 19. szakaszon kockáztatott, és sokat veszített. Egy biztos dobogót bukott el azzal, hogy Cherel és Bardet után ment az esős lejtmenetben. Csak tizenegyedik helyen zárt, de ő is elismerte, ez volt az eddigi legjobb Tourja.
Az ESB osztályzata: 6.5
Adam Yates (Orica)
Ő az első brit, aki megszerezte a fehér trikót. Az időfutamban javulnia kell, de a komoly hegyeken nagyon meggyőző volt. A kérdést már Chavesnél is feltettük: lesz csapata jövőre?
Az ESB osztályzata: 7,5
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/14/3089061.jpg)
043_04898268
Fotó: Eurosport
Richie Porte (BMC)
A hegyeken Froome után ő volt a legerősebb. Két rossz napja volt (amikor a kerékcsere miatt majdnem két percet kapott+az első ITT), így lemaradt a dobogóról. Jót tett neki a csapatváltás, 2010 után zárt újra Top 10-ben nagy körversenyen.
Az ESB osztályzata: 7
Alejandro Valverde (Movistar) Giro dobogó, majd Tour hatodik hely. Ezzel el is mondtunk mindent a klasszisáról. Vajon mire megy, ha az Emosson-gáton más a Movistar taktikája?
Az ESB osztályzata: 7,5
Fabio Aru (Astana) Egy nagyon rossz nap, és a tízből is kicsúszott. Egyébként végig ott volt a legjobbak mellett. Azt mondta még menet közben, alakuljon bárhogy a Tour, tapasztalatszerzésnek biztosan tökéletes lesz.
Az ESB osztályzata: 6
Astana
Az utolsó hétre megint megjöttek, de Aru egyszer sem tudta befejezni a munkát. Sőt, az utolsó előtt szakaszon komoly krízisbe került (majdnem 18 perc hátrány), így nem lehetett esélye a Top 10-re. A Giro győztes Nibali sokszor megmutatta, hogy szükség esetén tényleg képes másért dolgozni, ráadásul háromszor szökött is. Fuglsangtól és Tiralongótól többet vártunk volna az elmúlt évek fényében.
Az ESB osztályzata: 6,5
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/14/3089063.jpg)
043_04897135
Fotó: Eurosport
A csalódások
Thibaut Pinot (FDJ): egy hét után kiszállt, mintha ott sem lett volna a mezőnyben. Tejay Van Garderen (BMC): Ő sem ment még olyan rosszul a Touron, mint most. Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy ki a BMC első számú embere. Marcel Kittel (Etixx): két éve uralta a sprinteket, most "csak" egy hajrát nyert. Ez tőle ilyen csapattal és tavasz fényében igenis kevés. Tony Gallopin (Lotto Soudal): Alig láttuk, tőle sokan többet vártak...
Az ESB osztályzata: 4
Rafal Majka (Tinkoff)
Újabb pöttyös trikó komoly fölénnyel, 2014 után már másodszor. A szakaszgyőzelem elmaradt, ez lett volna az eredeti célja.
(a hét folyamán vele részletesebben is foglalkozunk!)
Az ESB osztályzata: 6,5
A spanyolok
Ion Izaguirrének köszönhetően nem maradtak győzelem nélkül, és ketten is a tízben zártak. Valverdére nincsenek jelzők, és az év végén visszavonuló Purito is nagyot ment.
Az ESB osztályzata: 7.5
Tom Dumoulin (Giant)
Volt rózsaszínben a Girón, most nyert két szakaszt a Touron. Kiváló éve van, pedig sokszor elmondta, idén csak az olimpia időfutama érdekli. Belekeveredett egy bukásba a 18. szakaszon (az orsócsontjában van egy törés), így erősen kérdéses, hogy mire lesz képes Rióban. Az mindenesetre biztató, hogy már kerékpáron ül, és edz.
Az ESB osztályzata: 7
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/14/3089065.jpg)
000_DH832
Fotó: Eurosport
A meglepetések
Dan Martin (Etixx): Titkon reménykedett a Top 10-ben, ez össze is jött neki. Jó ötlet volt Andorrába költöznie, látszik a hosszú hegyeken elvégzett edzésmunka. Néhány alkalommal még a főmezőnyt is betámadta a komoly emelkedőkön. Luis Meintjes (Lampre-Merida): Kiváló versenyezett, mindig ott volt a nagyok mellett. Csapat nélkül. Ő az első afrikai versenyző, aki tízben zárt a Touron. Ilnur Zakarin (Katusha): Sokan féltették az óriási Girós bukása után, de végül is bekerült a csapatba. És nyert egy hegyi befutós szakaszt.
Az ESB osztályzata: 7.5
Andre Greipel (Lotto Soudal)
Megint ő győzött a párizsi befutón, ami egy sprinternek hatalmas eredmény. 2011 óta (!) mindig nyer legalább egy szakaszt a Tour de France-on.
Az ESB osztályzata: 7
A belgák (De Gendt, Van Avermaet)
Greg Van Avermaet a verseny elején három napig vezette az összetettet, és ugye sárga trikóban szökött. Ami nem túl gyakori. De Gendt ugyan lemaradt a pöttyösről, de a rövidített Ventoux-t csak megnyerte. És a harmadik héten is elég sokat próbálkozott.
Az ESB osztályzata: 7
A verseny
A Sky-nak köszönhetően a hegyekben nem volt a legizgalmasabb. A sík sprintekben háromszor is csak centik döntöttek, láttuk Sagant sárgában, Van Avermaet úgy szökött, hogy vezette az összetettet. A Ventoux-s szakasz meg a verseny történelmének része lett. De az 1 km-es kapu sem gyakran omlik össze...Hatan voltak olyanok, akik pályafutásuk során először nyertek Tour szakaszt és rekordot jelentő 174 versenyző ért célba. A mezőny 39.5-es átlaggal zárta a három hetet. Az első és a tizedik között "csak" 7.11 volt a különbség, ami figyelembe véve a tavalyi évet (17.30), elég rendes előrelépés.
A Tour izgalmakat tekintve megint nem közelítette meg a Girót, de az elmúlt évek fényben ezen már meg sem lepődünk. Tavaly a harmadik héten jóval többet izgultunk.
Az ESB osztályzata: 6
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/14/3089067.jpg)
Fotók: Europress/AFP
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés