Vas Blanka: „Ez eddig a csúcs, a sprint közben nagyon bennem volt az olimpia”
Publikálva 19/08/2024 - 20:28 GMT+2
A magyar versenyző élete első Tour de France-át egyből szakaszgyőzelemmel zárta, ami még az ő fantasztikus eredménysora mellett is egy új szint. Vas Blanka a verseny másnapján adott interjút az Eurosportnak, elmesélve a szakaszgyőzelem körülményeit, de beszélve a csapatkapitány Demi Vollering bukásának elég ellentmondásossá vált történetéről is.
Vas Blanka szenzációs sprinttel szakaszt nyert a női Tour de France-on
Videó forrása: Eurosport
Négy másodpercen múlt, hogy Vas Blanka karrierjének első Tour de France-a ne alakuljon tökéletesen.
A magyar versenyzőn semmi nem múlott, hiszen egy váratlan helyzetbe kerülve megnyerte az 5. szakaszt, a sárga trikóban eleső Demi Vollering bukásáról pedig ő nem is tudott.
A holland aznap elvesztette az összetett vezetést, majd hiába nyert a legendás Alpe d’Huezen, végül négy másodperccel lemaradt összetettben Kasia Niewiadoma mögött. Az eset a médiában komoly vihart kavart, a magyar versenyző szerint viszont a hibát nem a csapat munkájában kell keresni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/18/4028594-81709528-2560-1440.jpg)
Drámai végjáték a női Touron: másodpercek döntöttek a sárga trikó sorsáról - videó
Videó forrása: Eurosport
Blanka a verseny másnapján nyilatkozott az Eurosportnak, visszatekintve az 5. szakasz körülményeire, értékelve a saját teljesítményét és kicsit előretekintve a folytatásra is.
Ez volt életed első Tourja, egészen jól alakult, nem?
Jó volt, igen. Lehetett volna egy kicsit jobb, ha Demi (Vollering) négy másodperccel gyorsabban felér a végén.
Nagyon elfáradtál a végére, vagy ha van még öt nap, azt is lenyomod simán?
A végére, az utolsó két napra jobban lettem, főleg vasárnap egész jól éreztem magam. Nyomnám még tovább.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/19/4029004-81717728-2560-1440.jpg)
Vas Blanka - Fotó: Alex Broadway/Getty Images
Fotó: Getty Images
Korábban minden csapattársad mondta, hogy a Tour mekkora verseny, milyen komoly a médiaérdeklődés… ezt érezted, vagy nem volt olyan vészes?
Éreztem, de így az olimpia után nem volt olyan vészes. Inkább élveztem. Jó volt, hogy sokkal több néző jött, jobb volt a hangulat.
Az 5. szakaszon, ahol nyerni tudtál, már korábban kiderült, hogy tiéd lehet a nap, aznap beszéltetek róla, vagy csak a verseny hozta úgy?
A verseny hozta úgy, egyáltalán nem jött szóba a nevem. Lorena (Wiebes) volt az emberünk, csak ő is hátul maradt a bukásban. Én ott voltam elöl, nem működött a rádióm, de úgy voltam vele, ha már ott vagyok, megpróbáljuk.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/19/4028998-81717608-2560-1440.jpg)
Vas Blanka - Fotó: Dario Belingheri/Getty Images
Fotó: Getty Images
Mennyivel a vége előtt tudtad meg, hogy egyedül maradtál?
Nem igazán tudom. Egyszer hátranéztem és láttam, hogy egyedül vagyok. Még amikor észrevettük, hogy történt valami, ott volt Mischa (Bredewold), de mondhatták neki a rádióban, hogy várjon Demire.
Én nem tudtam, hogy mi történik, nem is tudtam, hogy volt esés…
És célba érve láttad, hogy nincs ott sárga trikós.
Igen, igazából egyből mondták, hogy Demi elesett és elveszítjük a sárgát.
Mennyire volt benned a hajrá közben az olimpiai sprinted?
Amikor Faulkner próbálkozott, nagyon bennem volt, hogy őt nem engedjük el. Utána nagyon elöl voltam a sprintben, kicsit izgultam, hogy a második helyről nem lesz jó. Amikor Lippert indult, akkor úgy éreztem, hogy későn reagáltam, de azt mondtam magamnak, nem veszíthetek. Nagyon bennem volt az olimpia, végig sprinteltem teljes erőből a vonalig, és meglett a végére az emelkedő miatt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/15/4027129-81680228-2560-1440.jpg)
Vas Blanka szakaszgyőzelme a Tour de France Femmes 5. szakaszán.
Fotó: Getty Images
A célban elég hitetlennek tűnt az arcod.
Igen, nem hittem el, hogy sikerült. Még amikor elindítottuk a sprintet, úgy éreztem, hogy nem lesz meg.
Hova teszed ezt az u23-as világbajnoki cím és a Giro-szakasz mellett? Ez a csúcs?
Ez a csúcs, igen.
Csapaton belül inkább szomorúság volt, mint idegesség Vollering esése miatt?
Igen. Ez egy szar helyzet, ennyi. Egy kicsit szomorúak voltunk. Olvasva a médiát látszik, hogy mindenki minket szid, de szerintem csapatszinten nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, a többivel meg nem foglalkozunk.
Ha már itt vagyunk, ugyanígy bele lehet kötni a Canyon SRAM-ba, hogy elesik a sárga trikós, ők meg elöl nyélen elkezdenek forogni. Ilyen a férfi mezőnyben azért nincs. Csak mindenki inkább az SD Worx-be köt bele, mert túl sokat nyerünk, de szerintem őket ugyanúgy meg lehetne találni.
Az, hogy a többiek Demi elszerződése miatt nem segítettek neki, az is csak a médiában jelent meg. Mi együtt meg akartuk nyerni a Tourt és egy hülye bukás miatt ez nem sikerült. Az egész csapat érte dolgozott, senkiben nem volt ott, hogy elmegy.
Ezen a héten nyaralni mész Horvátországba, akkor most jön egy kis pihenő, utána pedig a világbajnokság?
Hétfő reggel már meg is érkeztem, és a tervek szerint ezen a héten hozzá sem nyúlok a kerékpáromhoz. Aztán viszont elképzelhető, hogy indulok a Romandián. A vb mellett viszont ott lesz még az Európa-bajnokság is.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés