Wellens: „Akkor érdemes megszólalni, ha az országúton már bizonyítottál”
Publikálva 21/12/2022 - 10:40 GMT+1
Tim Wellens 2012 után elhagyta a Lotto csapatát, kilépett a komfortzónájából, és Pogačar csapatához, az UAE Emirates-hez igazolt. Ahol messze nincs akkor teher rajta, mint volt éveken keresztül a Lottóban. Igaz, még nincs is ott a kiemelt versenyzők között.
Tim Wellens
Fotó: AFP
Kilépett a komfortzónájából, és 11 szezont követően a váltásra szavazott. Tim Wellens 2012 után elhagyta a Lotto csapatát, de ettől még ugyanúgy zárta az interjút, ahogy mindig szokta: "Mielőtt kikerül az oldalra, szerintem az lenne a legjobb, ha a csapat sajtófelelőse is átnézné az egészet.”
Nem mintha sok rosszat mondana az új soráról, de ő küztudottan az a srác, akit élmény olvasni. Mentes a közhelyektől, elmondja amit gondol, és beláll necces témákba is.
Az például már elsőre feltűnt neki, hogy az UAE Emirates-nél jó pár erős karakter teker, és épp ezért nem mindenki „könnyű” ember.
De Wellens még szépen meghúzódik a háttérben, és csendben figyel. Majd ha letesz valamit az asztalra, biztos megjön a hangja.
Akkor most Tim Wellens végül jó helyre került?
Otthon érzem magam, ezzel nincs gond. De meg kell mondanom, hogy ebben az új környezetben elég csendes, már-már félénk vagyok. A megbeszéléseken csak ülök a sarokban, és figyelem a többieket. Pont ellentétesen viselkedem, mint a Lottóban. Szerintem fontos témában csak akkor jó megszólalni, ha az országúton már bizonyítottál. És én itt még újonc vagyok.
Azt lehet érezni, hogy az UAE azért sokkal több pénzből gazdálkodik, mint a Lotto?
Korai még az összehasonlítás. De most azt mondom, a Lotto-Soudal határozottan nem rosszabb. Aztán simán lehet, hogy hat hónap múlva egészen mást fogok mesélni, és azt gondolom: fú, milyen amatőrök voltunk. Nyilván itt azért többségében erősebb srácok tekernek, de ez normális, ha kétszer annyit költhetsz, mint a többiek.
Pogačar is Monacóban lakik, ismertétek egymást?
Néhányszor találkoztunk edzés közben, de semmi extra. Én jól kijövök Michael Matthews-szal, ő meg Tadejjel, szóval nem lesz baj.
Pedig azt nyilatkozta rólad, hogy Tim feltünően sokat tud erről a sportágról, meg az élet nagy dolgairól.
Ez szép, biztosan beleírom majd az önéletrajzomba. Amúgy elég sokat fogunk együtt menni jövőre.
Beleértve a Flandriát is?
Igen. Sok flamand versenyen fogok indulni, de nem tolom túl. Mert az elképzeléseink szerint az Ardennekben is rajthoz állok, hogy ott segítsek Tadejnek.
Akkor az UAE-hez igazolással végképp lemondtál arról, hogy kapitány legyél az egynaposokon?
Ha Tadejjel együtt állok rajthoz, mondjuk a Strade Bianchén vagy a Nizzán, akkor természetesen feláldozom magam érte. Mégiscsak a világ legjobb versenyzőjéről beszélünk. De sok olyan egynaposom lesz, amit ő kihagy, és akkor szeretném a saját utamat járni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/12/3409227.jpg)
Tim Wellens
Fotó: Getty Images
Tiesj Benoot mindig azt mondja, hogy Wout van Aert mellett nagyobb esélye van a győzelemkre, mint az ellenfeleként. Akkor ez rátok is igaz?
Szerintem igen. Ha ott vagyok Tadej mellett egy fontos verseny végén, támadhatok, mert nyilván mindenki inkább őt figyeli. De ahhoz, hogy megkapd ezt a szerepet, bizonyítanod kell korábban. Jelezned kell, hogy erős vagy és készen állsz versenyeket nyerni.
A Touron például nagyon szerettem volna szakaszgyőzelmet szerezni, de végül végig Ewan mellett maradtam. Nem azért, mert kötelező volt, hanem mert nem voltam elég jó ahhoz, hogy támadjak.
Akkor talán az is segíthet, hogy kevésbé leszel kiemelt ember, mint voltál a Lottóban?
Nem akarok sokat beszélni az anyagiakról, de nyilván nem keresek kevesebbet, mint korábban. Ettől még van vagy 10 srác előttem a fizetési rangsorban, ezért talán a felelősségük is nagyobb. Nem csak tőlem várják az eredményeket. Talán így, picit a háttérbe húzódva, könnyeb lesz nekem. Nem mindent csak tőlem várnak.
De létezik ennek egy másik nézőpontja is. Így talán lejebb csúsztál a hierarchiában.
Szerintem azért még nem. Nézd, az UAE meg akarja nyerni a Tourt, épp ezért itt nagy hangsúlyt fektetnek például az időfutamokra. Anno a Lottóban én két egyenkéntit is tudtam nyerni, amikor Kevin De Weert volt a teljesítményért felelős menedzser. Ahogy átvette a helyét Maxime Monfort, már nem kapott ekkora hangsúlyt az egész, nem top kiegészítőkkel dolgoztunk, és máris elmaradtak az eredmények. Nézd meg, hol zárt idén a Lotto a Vuelta csapatidőfutamán. Itt mindössze az a kérdés, hogy csak a Tour-győztesnek jár mindenből a legjobb, vagy a többieknek is?
És erre most nem tudsz válaszolni?
Még nincs meg az időfutam kerékpárom, mert a csapat Shimano szettekre váltott, és úgy tűnik, hogy Kínában szállítási problémák vannak.
Az első elérhető szetteket pedig Pogačar kapja?
Meg João Almeida és Juan Ayuso. A Lottónál az első háromban voltam, itt még nem. De amikor aláírtam, tisztában voltam ezzel.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/21/3512369.jpg)
Tim Wellens
Fotó: AFP
Azért hagytad ott a Lottót, mert ki akartál lépni a "komfortzónádból". Ez továbbra is igaz?
Az edzés szempontjából mindenféleképp. Didac Navarróval kezdtem dolgozni, és nekem teljesen újak a munkamódszerei. A korábbinál többet edzek most az úgynevezett Zóna 2-ben, vagyis eléggé haladok, kicsit minden edzés olyan, mint egy mini időfutam. Folyamatosan járnia kell a lábamnak, még a lefelékben is. És alapvetően nem térhetek el ettől a zónától. Ami azt jelenti, hogy most már egyre kevesebbet tudok másokkal együtt menni. Stuyven mondta is, hogy neki furcsa ez a módszer, mert túl gyors vagyok.
Úgy hangzik, mintha te magad sem lennél teljesen meggyőződve róla?
Én sem tudom a választ, de ha majd áprilisban egy sprintben, nem tudok ezer wattot nyomni, akkor el kell gondolkoznunk J De azért az UAE-ban láthatóan mindenki jól megy, szóval nem izgulok.
Annyit azért árulj el, mikor nevezhetjük majd sikeresnek az átigazolásodat?
Azért jöttem ide, hogy újra nagy versenyeket nyerjek. És ne értsetek félre, de itt most nem a Challange Mallorcára gondolok. 2019 volt a legjobb szezonom, az értékeim azóta viszont stagnálnak, sőt, talán egy kicsit vissza is estek. Miközben a World Tour általános színvonala – és erről vannak grafikonok – kizárólag emelkedett. Én meg márciusban és áprilisban mindig nehezen tudtam elérni a legjobb szintemet. Azt hittem, tudom mi a problémám, de láthatóan nem találtam meg a választ. Talán itt minden más lesz. Áprilisban kérdezzetek meg újra.
(Forrás: Nieuwsblad.be)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés