Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Tényleg itt a vége – Andre Greipel vasárnap tekert utoljára profiként

Bodnár Gergő

Frissítve 06/10/2021 - 15:56 GMT+2

A német versenyző 17 szezon után, a vasárnapi Munsterland Girón hivatalosan is elbúcsúzott a mezőnytől.

Andre Greipel

Fotó: AFP

Itt a vége, vasárnap megint elbúcsúzott egy olyan versenyző, aki hosszú évek óta a mezőny állandó szereplőjének számított.


Andre Greipel 17 szezon után döntött úgy, hogy nem az esős Roubaix-n, hanem inkább hazai közönség előtt, a Munsterland Girón fejezi be a pályafutását.
„A kör bezárult...Köszönöm a családomnak, a barátaimnak, az edzőimnek, a szponzoroknak, a támogatóimnak, mindenkinek, aki részese volt annak, hogy ilyen pályafutásom lehetett. A sport összeköti az embereket, és hála Istennek én nagyon sok kedves embert és országot ismerhettem meg az elmúlt évek során. Hiányozni fog a versenyzés, de ennek ellenére én továbbra is imádok kerékpározni. Mindenkinek köszönöm a támogatást!”
Ezekkel a sorokkal búcsúzott Andre Greipel, aki még júniusban jelentette be a visszavonulását. Nagyon régen, 2005-ben állt profinak, és most 17 szezont követően fejezte be a (!) 158 győzelmet hozó karrierjét.
Greipel bár a T-Mobile csapatánál lett profi, majd a HTC Columbia színeiben szerezte meg az első nagy győzelmeit (Giro és Vuelta-szakasz), igazán híres és elismert kerékpáros a Lottónál lett. A belga csapatban nyolc idényt töltött, és ez idő alatt, többek között 11 Tour de France-szakaszt nyert. Ráadásul ezt a számot úgy érte el, hogy 2011 és 2016 között minden évben volt legalább egy győzelme, ami egészen elképesztő sorozatnak számít.
picture

Andre Greipel

Fotó: Twitter

Greipel 2018 végén hagyta el a Lotto csapatát, és az Arkeához került. Ott már teljesen őszintén mesélt arról, hogy nem olyan magabiztos a sprintekben, mint az elmúlt évek során, kezd eltünni belőle a gyilkos ösztön, és bizonyos helyzetekben már óvatosabb is. A 2019-es idényt egyetlen (Tropicale Amissa Bongón szerzett) győzelemmel hozta le, a tavalyi – koronavírus miatt alaposan átalakított – szezont viszont már az Israel soránál kezdte.
Utolsó profi győzelmét idén májusban, az Andalúz körön szerezte, de akkor már érett benne a döntés. Ő valszínűleg már az év elején tudta, hogy a mostani lesz az utolsó profi szezonja. Csak júniusig várt a bejelentéssel.
A 39 évesen búcsúzó Andre Greipel pályafutása során 19 háromhetesen vett részt, 22 GT-szakaszgyőzelmet szerzett, és összesen 158 győzelemig jutott profiként. Ez pillanatnyilag kettővel több, mint ahol a búcsúversenyét megnyerő Mark Cavendish jár.


"Nem nézek vissza haraggal, megtettem mindent amit tudtam, és boldogan tekintek a jövőbe. Mert mostantól az időm nagy részét végre azokkal tölthetem, akiket a legjobban szeretek: a családommal” - mondta Greipel még nyár elején, amikor bejelentette visszavonulását.
"Mostantól akkor megyek tekerni, amikor én akarok, és annyit szenvedek a kerékpáron, amennyihez nekem lesz kedvem. Én elköszönök, de mindenkinek további jó munkát kívánok a mezőnyben. Remélem, hogy valamilyen formában a kerékpársport közelében maradhatok. Tényleg nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki körülöttem volt a pályafutásom során.”
(Forrás: Cyclingnews, Cyclingtips)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés