„A kerékpározás az otthonom… de manapság kevésbé szórakoztató” – a szakállas bringás búcsúzik a mezőnytől
Simon Geschke 16 éve profi, de 2024 végén elköszön a mezőnytől. Az utóbbi időben egyre többet gondolkodik azon, hogy mennyit változott a sportág a pályafutása során. A Rouleur remek interjút készített a német versenyzővel.
Taroltak a belgák a Münsterland Girón
Videó forrása: Eurosport
A német bringás, Simon Geschke pontosan tudja, hogy általában a fejlődésnek vannak előnyei és hátrányai is, így van ez a kerékpársporttal is. Azt mondja, ami igazán szembetűnő, hogy a kerékpározás most sokkal tisztább sport, mint amilyen 2009-ban volt.
Rengeteget fejlődött, sokszorosan professzionálisabb, de a fejlődésnek van egy árnyoldala is Geschke szerint, mégpedig az, hogy a szórakoztató faktora szinte teljesen eltűnt.
„Az az érzésem, hogy sokkal kevésbé szórakoztató már a sport, és jóval kevesebb a szórakozás a versenyzők között is” – mondta a 38 éves, 2024 végén visszavonuló bringás.
„Nem nagy titok, hogy a sport egyre gyorsabb lett, az anyagok, a bringák, az edzések, de még a versenyzői mentalitás is megváltozott, még a magaslati edzőtáborokban is. De a szórakozás szinte eltűnt, kevesebb a buli, az alkohol, kevesebb a móka.
Azért most nem kell rögtön azt képzelni, hogy Geschke az a bringán sörözős típus lenne, mert profiként messze nem az, egyszerűen csak rámutat egy változásra, ami nekünk, kívülállóknak annyira nem tűnik fel – viszont, ha valaki 2008-2009 óta teker a mezőnyben, észreveszi ezeket.
„Minden rendkívül komoly: mindenkire nyomás nehezedik a szerződések miatt; a csapatokat a UCI kiesési rendszere stresszeli; de közben ugyanúgy meg kell felelni a szponzorok igényeinek is.
Nyilván élvezzük a Tour de France-on vagy a nagy klasszikusokon a versenyzést, a figyelemmel, a rengeteg nézővel és a hangulattal együtt, de a szórakozás már messze nem az első számú prioritás ebben.
Az első éveimben, amikor elmentünk valahova pár napra decemberben, az állóképességünkre edzettünk, alacsony intenzitással, aztán minden este iszogattunk kicsit. Nem rúgtunk be, meg nem maradtunk fent hajnalig, de együtt voltunk és összetartoztunk.
Ezzel szemben most decemberben szuperkeményen edzünk, talán este lecsúszik egy-egy sör, aztán ennyi. Mindenki rájött, hogy ha magas szinten akar maradni, nem mehet ennél tovább, nem engedheti el magát.
És különben is: nincs senki, aki kimenne veled, így kénytelen vagy maradni a szobádban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/07/image-f49e8c0c-a5fb-4f6c-bd9c-d0bd7554513b.jpeg)
Simon Geschke
Fotó: Getty Images
A 16 évnyi profi pályafutása alatt, amely során 20 Grand Touron tekert, Geschke a sprinterek és a hegyi menők megbízható segítőjeként szerzett magának nevet a mezőnyben, meg persze elég sűrűn bukkant fel a szökésekben.
A 20 háromheteséből 12 a Tour volt, így a francia közegben is rutinosan mozog, a csapatával, a Cofidisszel is remek kapcsolatot alakított ki az elmúlt években, így nem csoda, hogy azt tervezi, továbbra is a sportág közelében marad. Persze, nem azonnal, hagy magának egy kis időt átgondolni a pályafutását.
Geschke 2009-ben lett profi a Skil-Shimano csapatánál, ahol tíz évet töltött, bár a csapat neve többször változott körülötte. Marcel Kittel számtalan sprintgyőzelmében, vagy Tom Dumoulin 2017-es Giro d’Italia-sikerében vastagon benne volt.
„Mindenki, aki elkezd bringázni, nyerni akar… De a versenyzők mindössze 10%-a, vagy talán még annál is kevesebb az, aki rendszeresen versenyeket is tud nyerni” – mondja Geschke.
„Nem voltam egy nagy sprinter, és nem voltam világklasszis hegyi menő, valahol a kettő között voltam. Szereztem pár dobogós helyet nagy versenyeken, top 10-et az Amstel Gold Race-en és a Flèche Wallonne-on, szóval ezekre az eredményekre büszke vagyok.
A győzelem mindig nehezen jött össze nekem, de a siker nem mindig a győzelmek számát jelenti.
„A siker számomra például az volt, hogy Marcelnek és Tomnak tudtam segíteni nyerni” – folytatta.
2015 júliusában azért megszerezte pályafutása legnagyobb dicsőségét.
„A Tour de France-on szakaszt nyerni tényleg egy olyan dolog, amiről mindenki álmodik” – meséli a 17. szakaszon történt győzelméről. „Ez az egyik legnagyobb eredmény minden profi kerékpáros számára, és ez az én személyes csúcspontom is, ez az eredmény az, amire a legbüszkébb vagyok” – meséli.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/21/image-b05db5a0-2ce0-472c-9bdc-8ae32a007916.jpeg)
Simon Geschke a 2015-ös Tour de France-on aratott szakaszgyőzelmekor
Fotó: Getty Images
Ezzel együtt a Tour nem mindig ad, néha el is vesz, Geschke számára is a mélypont a francia körversenyen jött el 2022-ben. Kényelmes előnnyel vezetett a pöttyös trikóért folyó versenyben, de aztán jött Jonas Vingegaard, és levette róla a trikót a Pireneusok utolsó napján.
„Borzasztó kiábrándító volt, és azóta sem lettek jobb érzéseim ezzel kapcsolatban. Trikót nyerni a Touron nagyon nehéz, és hihetetlenül negatív élmény volt elveszíteni. Nem mondanám, hogy ezüsttálcán kínálták, de határozottan képes lettem volna megnyerni – és meg is kellett volna nyernem” – vallja be.
Geschke csapata egyik legismertebb és legkedveltebb versenyzője, ráadásul azon kevesek egyike, aki teljesen vegán, és ahhoz a kisebbséghez tartozik, aki még élénken emlékszik a teljesítménymérők nélküli edzésekre is.
„2009-ben kezdtem, ez pedig sok mindent meghatározott. Sokkal jobban tudtam irányítani az edzéseimet, figyeltem az összes mozdulatot a pedálon. Ez az egész azóta rengeteget változott. Most sok intenzív intervallumedzés van, sokszor bele kell adni mindent egy-egy ilyen rövid terhelésbe."
„2009-ben kezdtem, ez pedig sok mindent meghatározott. Sokkal jobban tudtam irányítani az edzéseimet, figyeltem az összes mozdulatot a pedálon. Ez az egész azóta rengeteget változott. Most sok intenzív intervallumedzés van, sokszor bele kell adni mindent egy-egy ilyen rövid terhelésbe.
Az évek múlásával pedig egyre bonyolultabbá vált együtt tekerni a csapattársakkal, vagy akár a többi profival, mert mindenkinek megvan a maga intervalluma.
A másik pedig az, hogy most nincs olyan, hogy van egy laza hónapod: decembertől a szezon végéig fittnek kell lenned. A pályafutásom elején minden kicsit lazább volt, nem kellett 100%-osan összepontosítani egész évben, de manapság már mindenki hihetetlenül magas szinten van már a januári Tour Down Underen is” – egészítette ki Geschke, de a verseny taktikai részére is kitért.

Simon Geschke
Fotó: Getty Images
„Látod, hogy egy csomó versenyen most egész másképp mennek. Van egy olyan érzésem, hogy sok srác örül annak, hogy összecsaphatnak a kevésbé előkelő helyekért is, mert tudják, hogy ott van [Tadej] Pogačar, [Jonas] Vingegaard, Remco [Evenepoel], és ha őket követik, fel fognak robbanni. Ugyanez a helyzet a klasszikusoknál Mathieu van der Poellal és Wout van Aerttal.”
Viszont nem szabad elmenni amellett, hogy maga a sportág sokkal jobb helyzetben van egy szempontból mindenképp.
„Ha megnézzük, mi zajlott 2009-ben még mindig egy-két elhúzódó doppingüggyel, akkor ahhoz képest ma már nincsenek botrányok. És azt gondolom, ez nem azért van, mert a versenyzők már jobban el tudják rejteni a teljesítményfokozó szereket, hanem egyszerűen azért, mert a sport tisztább lett.
A Tour ismét mehet a németországi tv-kben, és a kerékpározás ismét megkapja a megérdemelt figyelmet – mert egyébként ez tényleg egy gyönyörű sport.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/07/image-a98147b4-dc92-4162-bfce-3d93f0be7b11.jpeg)
Simon Geschke búcsúzik
Fotó: Getty Images
Geschke és a felesége a következő hetekre várják első gyermeküket, de aztán egy hosszabb szünet után úgy tervezi, hogy a védjegyévé vált szakálla ismét felbukkan a bringás berkekben.
„Nem hiszem, hogy sportigazgató akarok lenni, de a kerékpározás az otthonom, ezt ismerem a világon a legjobban. Nem vagyok benne biztos, hogy melyik csapatnál vagy milyen pozícióban szeretnék dolgozni, de tudom, hogy adódnak majd lehetőségek” – árulta el Geschke, aki a Münsterland Girón versenyzett utoljára, és bár csak a 86. helyen végzett, megkapta a nyakába a sört és utána jöhetett a nagy ünneplés.
Forrás: Rouleur
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/07/image-81f7b4e7-5afa-4fa2-a3cd-73266190f47a.jpeg)
Simon Geschke búcsúja
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)