Sagan megy, Thomas bizonytalan, de mi lesz Cavvel? – megnyílt az átigazolási piac

Augusztus első napján szokás szerint megnyílt az átigazolási piac, nézzük kik válthatnak biztosan csapatot.

Mark Cavendish

Fotó: AFP

Nibalit és Sagant új sorban láthatjuk jövőre, a sprinterek közül Ackermann és Bennett vált biztosan. Geraint Thomas távozása lehet a nyár egyik nagy meglepetése, Cavendish-sel még mindig nem hosszabbított a Quick Step.

Ahogy azt megszokhattuk, augusztus első napján megnyitott az átigazolási piac, mostantól minden csapatváltás hivatalosan is bejelenthető.
Hamarosan tehát kiderül, hogy melyik pletykából lesz valóság, de most azokra a versenyzőkre is kitértünk, akikért a következő időszakban nem kell izgulni.

Aki még nem hosszabbított: Mark Cavendish

Mark Cavendish az idény elején ingyen, egy saját szponzornak köszönhetően írhatott alá a Quick-Stephez (már betelt a keret, és nem volt rá pénz…), de egy ilyen, négy szakaszgyőzelmet és zöld trikót hozó Tour után Patrick Lefevere biztosan hosszabbítani fog vele. Az a kérdés, hogy mennyiért. Merthogy Cav idén WT minimumért (40.000 euró) tekert és elmondta, hogy folytatni akarja. Azt pedig jól tudjuk, hogy számára ez csak egyetlen csapatban lehet elképzelhető.
picture

Mark Cavendish

Fotó: AFP

A biztos távozók: Sagan, Nibali, Almeida, Bennett, Ackermann

A Bora csütörtökön egy közelményben jelezte, hogy Sagan öt szezon után biztosan távozik a csapattól, de ez már régóta tudjuk. A Tour alatt arról lehetett hallani, hogy már alá is írt a Direct Energie-hez, ahová a teljes segítő személyzetét viheti magával.
Vicenzo Nibali sem marad a Treknél, ő jövőre szinte biztosan visszatér az Astanához, ahol korábban négy évig tekert.
A Tour de France-ról egy (?) térdsérülés miatt lemaradó Sam Bennett állítólag visszatér a Borához, így azt a Pascal Ackermannt váltja, aki a hírek szerint az UAE Emirates-hez kerül. Akárcsak Joao Almeida, aki 100%, hogy jövőre nem lesz a Quick-Step versenyzője.

A nagy kérdés: Geraint Thomas

Egyértelműen Geraint Thomas lehet az átigazolási időszak egyik legérdekesebb versenyzője, hisz az ő szerződése lejár az Ineos-szal, és az eredményei miatt biztosan nem tud majd a jelenlegi feltételek mellett hosszabbítani (3 milió euró környékén keres). Vele kapcsolatban felmerült a Trek és a Cofidis, de az amerikai csapatnál szinte azonnal cáfolták a sajtóhíreket. Cedric Vasseur meg annyit mondott a témában, hogy fogalma sincs arról, mennyibe kerülne nekik a brit versenyző, de a Cofidis főnöke arról nem beszélt, hogy komolyan érdeklődnek-e Thomas iránt (miközben állítólag Jakob Fuglsangot is vinnék).
Az Ineos-nak mellesleg egy távozója biztosan lesz, az olimpiai időfutamon bronzérmet szerző Rohan Dennis ugyanis várhatóan a Jumbóhoz igazol.
picture

Geraint Thomas

Fotó: Getty Images

Akikért nem kell izgulni: Pogacar, Bernal, Roglic, Alaphilippe, van der Poel, van Aert

Vannak versenyzők, akik nyugodtan készülhetnek az augusztusra, a már kétszeres Tour-győztes Tadej Pogacar hétfőn jelentette be, hogy 2027 végéig hosszabbított az UAE Emirates-el, és Bernal, Roglic, Alaphilippe, van der Poel illetve van Aert helye és szerződése is biztos. Sőt, a Jumbo-Visma nemrég 2024-ig írt alá a Tour második Jonas Vingegaard-ral.
Egyébként jelenleg három olyan versenyző van a WT-mezőnyben, aki hosszú távra is be van biztosítva, Tadej Pogacar szerződése 2027-ben, Remco Evenepoelé 2026-ban, az UAE által leigazolt Juan Ayuso megállapodása pedig 2025 végén jár le.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés