Egészen néhány nappal ezelőttig az EasyToys Bloeizone Fryslân Tour nevű, hollandiai női kerékpárversenyről valószínűleg nem sok olvasónk hallott. Illetve még az sem biztos, hogy a verseny neve megmaradt, de aki belefutott Ellen van Dijk fotójába az interneten - amiben megengedte, hogy belekukkantsunk a győzelemért kapott ajándékcsomagjába - annak biztos megmaradt ez a különleges történet.
Amint az EasyToys nevű cég elkezd szponzorálni egy sporteseményt, menetrendszerűen követi némi közfelháborodás. Figyelemfelkeltésnek persze jó, de kétes értékű, ha valaki épp egy szexjátékokkal foglalkozó céggel köt valamiféle támogatói szerződést. Az FC Emmen, holland másodosztályú focicsapat már megjárta vele, kisebb jogi hercehurca után kaptak csak engedélyt arra, hogy bármilyen támogatói kapcsolatban maradjanak a céggel, de egy emlékezetes esetről beszámolt a neve elhallgatását ugyan nem kérő, de a téma miatt inkább nevén nem nevezett kollégánk is. Ő a curling világából hozott példát: a decemberi hollandiai vegyespáros olimpiai kvalifikációs tornáról mesélte, hogy akkora botrány volt az EasyToys főszponzori jelenlétéből (és a jégre felfestett reklámjaiból), hogy a japán közszolgálati tv nem is volt hajlandó közvetíteni a tornát...
A fent nevezett kerékpárversenyen ennél diszkrétebb formában jelent meg az EasyToys: a győztesnek járó ajándékcsomagba csempésztek a szokásos ételek, italok, plüss játékok vagy épp a teljesen ártalmatlan elektronikai eszközök helyére egy félreérthetetlenül a cég portfoliójába tartozó tárgyat. Persze, volt ott zokni, meg fürdőbomba is, de kép középpontjába komponált lila tárgy határozottan beindította az olvasók fantáziáját. Iris Slappendel, korábbi profi kerékpáros, a holland Eurosport szakkommentátora az esetről nyilatkozott az eurosport.nl-nek, amben elmondta, hogy érthető, hogy van az ügy kapcsán némi közfelháborodás, de korántsem azért, mert szexizmusról lenne szó. Szerinte ebből is nyilvánvaló, hogy a szex még mindig tabu a mindennapokban (így a sportban is), pedig ha szinte mindenhol központi téma az egészséges életmód, abba bizony beletartozik az egészséges szexuális élet is.
Országúti Világbajnokság
"Ez a lehető legjobb befejezés, aranyéremmel szállok ki a kerékpárversenyzésből"
22/09/2021 16:01
"Szerintem nem az volt itt a koncepció, hogy 'nincs valami jobb ötletünk, mint a virágcsokor?... Tudod mit? Adjunk valami más ajándékot, legyen az egy dildó!', mert nem valószínű, hogy erről volt itt szó" - mondta Slappendel.

Az inkriminált ajándékcsomag

Fotó: Twitter

"Szinte az egész világ azon háborodik fel, hogy egy szexjáték került az ajándékcsomagba, ez semmiség. Eközben úgy tűnik, az rendben van, hogy olyan országokban rendeznek versenyeket, ahol sárba tiporják az emberi jogokat, ahol a csapatokat olaj- vagy szerencsejáték-társaságok szponzorálják, ahol diktátorok díjait kapják a győztesek... Én ezek miatt egy kicsit jobban aggódnék."
Slappendel azt is kiemelte, hogy a verseny biztosításával több probléma is volt, amik miatt ugyanúgy - vagy ha nem jobban - fel lehetett volna háborodni. Letizia Paternoster előtt az időfutamon egy furgon próbált beparkolni, pedig nyilvánvalóan le kellett volna zárni az utat.

A parkoló kisteherautó - megint nem sikerült rendesen lezárni az utat egy kerékpárversenyen

Míg egy másik esetben amatőr kerékpárosok között kellett manővereznie a versenyzőknek, szintén az elégtelen biztonsági feltételek miatt. Szerencsére egyik eset sem végződött balesettel, de ez nem a szervezőkön múlt.

Amatőr bringások tekeregtek a csajok időfutamának útvonalán, nagy szerencse, hogy nem lett baleset

"Amit az időfutamon láttunk, az természetesen egy nagyon nem kívánatos és főleg nagyon nem biztonságos helyzet. Bár a pálya le volt zárva, és több ember is dolgozott forgalomirányítóként a versenyen, mégis sikerült bekeverednie a pályára gépjárműveknek és amatőr kerékpárosoknak is. Ez a szervezők felelőssége, de az UCI ellenőreit és az UCI biztonsági igazgatóját is terheli némi felelősség, hogy ezt jóváhagyták" - mondja Slappendel.
"Azt meg aztán különösen szomorú elfogadni, hogy egyre nehezebb Hollandiában közúton versenyt szervezni. Egyre nehezebb rendőri kíséretet kapni, és a forgalomirányítók utasításait a helyi lakosok egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Az időfutamok ráadásul még bonyolultabbak, hiszen itt az utat még hosszabb időre le kell zárni, mint egy klasszikus szakaszon".
A szervező a felháborodások után közölte, hogy 89 forgalomirányító dolgozott a versenyen, és igyekeztek mindent lezárni. A nemkívánatos elemek, mint a furgon és a kerékpárosok, a pálya mentén lévő házakból érkeztek. A verseny szervezői most azt fontolgatják, hogy a jövőben nem szerveznek több időfutamot, egyszerűen azért, mert lehetetlen garantálni a versenyzők biztonságát.
A szexjátékok kapcsán nem érkezett semmilyen hivatalos kommüniké, de azt feltételezzük, hogy Ellen van Dijk Twitter-posztja szállított néhány érdeklődőt az EasyToys weblapjára, ahogy a négyszeres világbajnok egy későbbi posztjában jelezte, még soha nem ért el a közösségi médiás tevékenységével ennyi embert.
Országúti Világbajnokság
Az Eb-ezüstje után bezsebelte a vb-aranyat is a holland bringás
20/09/2021 15:00
European Championships
A csütörtöki ezüst után szombaton aranyat nyert Hollandiának Van Dijk
11/09/2021 16:48