A szupertehetség Paul Seixas a potenciális Pogačar-ölő? A francia minden korábbinál komolyabb veszélyt jelenthet a szlovén zsenire
Publikálva 15/03/2026 - 12:46 GMT+1
Tadej Pogačar számára a Strade Bianche volt a szezon első versenye, ahová toronymagas favoritként érkezett, és amit a papírformának megfelelően simán meg is nyert. Paul Seixas most tekert itt először, de rögtön az esélyesek között emlegették őt. A francia szupertehetség nem is okozott csalódást, hisz fantasztikusan versenyzett.
Úgy kezdett, ahogy vártuk, Pogačar óriási szóló után nyerte a Strade Bianchét
Videó forrása: Eurosport
Paul Seixas tökéletes Strade Bianchét futott, és megszerezte a Tadej Pogačar mögött a második helyet.
A szlovén ott folytatta, ahol 2025 végén abbahagyta. Egy történelmi szezon után fordult rá az idei évre és meggyőző fölénnyel, egy bő 78 kilométeres szóló után nyerte meg a versenyt.
Masszív favorit volt, hozta is, amit várni lehetett tőle, és összességében már a negyedik győzelmét szerezte, ami rekord a verseny történetében.
Azzal azonban, hogy ott volt a mezőnyben Seixas, ez a korán érő, szikrázóan tehetséges francia srác, a verseny új színezetet és új lendületet kapott.
Ez a céltudatos, eredeti, a franciák által régóta várt kerékpáros már most is kifejezetten erős, a következő években pedig egyértelműen ő lehet az, aki komoly kihívások elé állítja majd Pogačart a klasszikusokon.
A szlovén számára az elmúlt években nem sok veszély leselkedett ezen a versenyen. Primož Roglič, valamint néhányan az Ineos korábbi nagyjai közül igyekeztek megnehezíteni a dolgát, de Pogačar minden alkalommal határozott választ adott a trónjára pályázóknak.
Ketten vannak a mezőnyben, akik bizonyos versenyeken, bizonyos napokon képesek vele felvenni a versenyt: Mathieu van der Poel és Jonas Vingegaard.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/13/image-4097127c-1a77-4d2b-97f2-1372a0b67233.jpeg)
Paul Seixas
Fotó: AFP
A fiatalabbak közül Juan Ayuso és Remco Evenepoel is próbálkoztak már azzal, hogy odapörköljenek neki, valódi veszélyt azonban Seixas feltűnéséig nem igazán jelentett senki a számára.
Az, hogy lesz-e kettejük között rivalizálás, és ha igen, mekkora, és hogy az veszélyezteti-e majd a Pogačar körüli egyre erősödő GOAT-narratívát, még a jövő zenéje.
A GENERÁCIÓS KÜLÖNBSÉG
Az, hogy Seixas és az ő kiválasztottsága realizálódik-e majd sárga trikókban, nagy klasszikus-győzelmekben és világbajnoki címekben, az az előttünk álló évtizedben derül majd ki. Ami azonban ezt az egész helyzetet igazán izgalmassá teszi, az az, hogy őt és Pogačart egy egész generáció választja el egymástól.
A francia szeptemberben még csak 20 lesz, míg a szlovén ugyanabban a hónapban már a 28. szülinapját ünnepli.
Seixas az első olyan rivális Pogačar számára, aki sokkal fiatalabb nála. Ez pedig egy fontos tényező, amikor arról beszélünk, hogy milyen karrier várhat a franciára.
A szlovén most van talán ereje teljében, a pályafutása csúcsán. Persze az ilyesféle kijelentésekkel azért vigyázni kell, hisz, ha valaki, ő képes rá, hogy újabb és újabb tartalékokat fedezzen fel és mozgósítson magában. Mindenesetre, ha nem lesz komoly bukása és elkerülik a sérülések, a jelenlegi szintet akár még évekig képes lehet fenntartani.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/13/image-9c0d7461-736b-4a6d-a83c-eab10634aaff.jpeg)
Paul Seixas
Fotó: AFP
A másik oldalon pedig ott van Seixas, aki előtt még csak most nyílik ki a világ és aki számára hatalmas tér kínálkozik még a fejlődésre. Akkor érhet a csúcsra, amikor Pogačar GOAT-státusza épp megszilárdul.
Ebben a szezonban az a fő cél Seixas és a Decathlon számára, hogy összemérjék magukat a csúcson lévő Pogival.
Ebbe a készülő rivalizálásba vegyük még bele Isaac del Torót. A mexikói tehetség már most a mezőny java része előtt jár és nem kérdés, hogy komoly potenciál van benne. Mivel azonban az UAE-nél teker, aligha számíthatunk nyílt összecsapásra közte és Pogačar között.
Del Toro egyelőre remekül él a csapaton belül adódó lehetőségekkel, a világbajnokságon és az olimpián pedig a szlovénnal is megpróbálhatja felvenni a versenyt.
Seixas esetében természetesen más a helyzet. Ő az egyik rivális csapat tagja, jelentősen fiatalabb, mint Pogačar, ugyanakkor legalább annyira ambiciózus. Jó eséllyel meghatározó erővé válik majd a következő években és várhatóan egyre többször lesz képes meccsben lenni majd a szlovénnal.
PÁRHUZAMOS UTAK
Seixas már most is mutat természetfölöttinek ható képességeket, olyanokat, amiket Pogačar kapcsán emlegetni szoktunk. Ráadásul több párhuzamot is találunk azzal kapcsolatban, ahogy a két kerékpáros berobbant a World Tour-mezőnybe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/13/image-79e9b517-1ce9-4cb0-a450-9c5209bf7e13.jpeg)
Paul Seixas
Fotó: AFP
Seixas az első profi győzelmét idén februárban, az Algarve második szakaszán, a Fóia tetején aratta. A szlovén ugyanitt szerezte az ő első profi győzelmét, a különbség csupán annyi, hogy Pogi ezt már az első profi szezonjában megtette, míg a francia "csak" a másodikban.
Egy másik párhuzam kettejük között, hogy mindketten nyertek Tour de l’Avenirt, és hát ugye mindketten nagyon komolyan letették a névjegyüket már tizenévesen.
Seiaxas február végén a Faun-Ardèche Classic megnyerésével is felhívta magára a figyelmet. Nem csupán a győzelemmel, hanem azzal, ahogy leszakította magáról Matteo Jorgensont, miközben még frissíteni is volt energiája. Ráadásul ugyanezen a hegyen meccsben volt Pogačar azon idejével, amit a szlovén néhány hónappal korábban az Európa-bajnokságon tekert.
A francia olyan számokat produkál, amivel abszolút igazolja a körülötte lévő hájpot.
Seixas eddig még nem vett részt Grand Touron. Jó eséllyel ez változni fog az idén, az azonban még kérdéses, hogy a Tour de France-on mutatkozik-e be vagy a Vueltán.
Pogačar első profi évében, 2019-ben dobogós volt a Vueltán, a következő szezonban pedig első nekifutásra megnyerte a Tourt. A szlovén tehát a maga idejében előrébb járt több dologban is, azonban a lényeg nem ez, hanem a folyamatos fejlődés.
A Strade Bianchén tehát már megvolt az első direkt összecsapás közöttük, a következő pedig várhatóan a Liége-Bastogne-Liége-en lesz április végén.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/07/image-2ef03282-59af-4ef2-aeb6-9239148ed65b-85-2560-1440.jpeg)
Úgy kezdett, ahogy vártuk, Pogačar óriási szóló után nyerte a Strade Bianchét
Videó forrása: Eurosport
GYŐZTES MENTALITÁS
További hasonlóság köztük az, ahogy a győzelemről gondolkodnak. Pontosabban az, amilyen érettséggel, az életkorukat meghazudtolva nyilatkoztak arról, mit jelent számukra a győzelem és hogyan szeretnének belőle minél többet szerezni.
Seixas, miután megnyerte a Faun-Ardèche-t február végén, nem döngette a mellkasát és nem kiabálta szanaszét a világba, hogy a következő héten vagy még ebben a hónapban megveri a szlovént. A vele készített interjúban tizenévesekre nem jellemző érettséget mutatott.
"Mindenképp szeretek 100 százalékot kiadni magamból. Akkor kell nyerned, amikor mindenki ott van, ez a legfontosabb dolog egy olyan versenyző számára, akinek a versengés a mindene. A cél nem az, hogy győzzek olyankor, amikor Pogačar nincs ott. A cél az, hogy egy nap majd képes legyek őt megverni."
Ezeket a gondolatokat betudhatnánk valamiféle fiatalos túlzásnak, de ő talán az első olyan kerékpáros, aki egyértelműen kimondja, hogy nem az a célja, hogy megvárja, amíg majd rákerül a sor. Sokkal inkább az, hogy egy az egyben legyőzze Pogačart.
Seixasnak megvan az az előnye, amivel Evenepoel sosem rendelkezett. A belga legjobb évei ugyanis többé-kevésbé egybeesnek a szlovén csúcsidőszakával.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/07/image-93d8ab42-c588-46df-895f-b581626b901a-85-2560-1440.jpeg)
Rekordgyőzelem rekordátlaggal – így nyerte Tadej Pogačar negyedszer is a Strade Bianchét
Videó forrása: Eurosport
Néhányan mondtak már olyat korábban, mint a francia, de őket aztán Pogačar rendre helyretette. Most egy olyan időszakot élünk, amikor a legtöbb csapat taktikája arra épül, hogy a szlovénnak egyszer majd lesz egy rossz napja. Seixas viszont kimondta, hogy egyáltalán nem erre játszik.
TÚLTOLT HÁJP VAGY EGY TÉNYLEGES SZUPERTEHETSÉG?
Amióta Pogačar berobbant, most először kell majd szembenéznie egy nála sokkal fiatalabb, mérhetetlenül ambiciózus és hasonlóan kivételes képességekkel megáldott ellenféllel.
Ezek a cikkek is érdkelhetnek:
- Pogačar más dimenzióban versenyez - "Amikor az UAE így összeáll, nem tudsz mit kezdeni velük"
- A nagy Seixas-dilemma: Bedobni a mély vízbe Pogačar mellé, vagy kivárni, amíg méltó ellenfél lehet?
Jó esély van arra, hogy amikor majd látjuk őket egymás ellen menni, akkor a rajtnál és a célba érkezés után is jó haverság legyen közöttük. Ne legyen azonban kétségünk afelől, hogy a rajt és a cél között Pogačar kíméletlenül igyekszik majd Seixasban is tudatosítani, hogy ő a legjobb. Nagyjából ezt láthattuk a Stradén is.
A szlovén sokszor elmondta, hogy őt sosem a düh vagy a harag hajtja. Lehet, hogy így van, de most a dominanciájának a megvédése lesz a tét. Annyi mindent nyert mostanában, hogy ha nem húzza be nagyjából az összes versenyt, ahol elindul, az emberek azt kezdik majd mondogatni, hogy ez a vég kezdete.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/28/image-1ff5ded1-d8cc-405b-9df1-9a22a7d61f7b-85-2560-1440.jpeg)
Seixas lerázta Jorgensont és 40 km-es szólóval nyerte a Faun–Ardèche Classicot
Videó forrása: Eurosport
Azt persze korai még kijelenteni, hogy Seixas egy lehetséges Pogačar-ölő. Egyelőre annyi, biztos, hogy a francia egy kivételes tehetség, aki kész arra, hogy felvegye a kesztyűt a szlovénnal. És ez mindenképpen jó a kerékpársportnak.
Jobbkor nem is érkezhetett volna, hisz mostanság eléggé kiszámítható lett, hogy Pogačar a legtöbb versenyen gond nélkül intézi el a riválisait.
A Stradén Seixas is messze volt tőle. De közelebb volt hozzá, mint bárki a többiek közül.
via Velo
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés