Hat óra szenvedés, de mégis egy életre szóló élmény – ilyen volt az utolsó esős Roubaix

De milyen volt a 2002-es Roubaix, amikor a 191 indulóból mindössze 41 jutott el a célig, és a sárnak köszönhetően szinte senkit nem lehetett a mezről vagy arcról felismerni.

A mai napig ez az utolsó olyan verseny, ahol a kifejezetten rossz idő és a hatalmas sár játszotta a főszerepet. Az akkor mindössze 21 éves, és még a belga szurkolók által sem ismert Tom Boonen, a későbbi győztes Johan Museeuw, Matt Hayman, George Hincapie, Lars Michaelsen és a dél-afrikai Robert Hunter segítségével idézzük fel annak a felejthetetlen napnak az eseményeit.

"Április 27-én, bő egy héttel a verseny után volt az esküvőm” – meséli Michaelsen, aki 2002-ben hatodik lett a Roubaix-n.

Kétszázhatvanegy kilométer, Arenberg, Carrefour de l’Arbre, legendás szektorok, kockakövek, szakadó eső, és sár mindenhol. Már a rajt előtt tudni lehetett, hogy ez bizony egy történelmi verseny lesz. Mint az 1994-es kiadás, amikor menet közben (!) havazott. Csak az első órában 33-an szálltak ki. Egyszerűen nem bírták a tempót és a körülményeket. Meg a sok esést. Hisz szinte percenként jött egy bukás.

A Mapeiben tekerő Bodrogi Laci szökésben, a nagy nevek együtt a főmezőnyben.

„Esőben a kockakő olyan, mintha szappannal lenne bekenve. Teljesen más, mint szárazon” – mondta később Tom Boonen, aki a US Postal színeiben állt rajthoz.

„A Michelintől új gumikat kaptunk hét közben” – veszi át a szót Robbie Hunter. “Ezzel nem is lett volna baj, csak hát kizárólag száraz úton teszteltük. Mert a Roubaix előtti napokban még szép volt az idő. Az első kockaköves szektor után nem nagyon hittem abban, hogy el lehet jutni a velodrome-ig.”

„Ott voltam az első csoportban, láttam a támadást, de a lábaim nem tudtak válaszolni” – mesélte Hincapie. “Pedig kezdetben csak 10 méter volt a differencia. De egyszerűen nem ment. Nem tudtam felérni. Nagyon idegesített az egész. Aztán buktam, és úgy voltam vele, nekem itt vége, kész, kiszállok. Hagyni akartam az egészet. De egyszer csak felnéztem az égre és azt láttam, hogy ott van a közelemben egy helikopter. Na, mondom magamban, ezek engem vesznek. Pont mutatnak a tv-ben, szóval menni kell tovább…”

Tényleg kegyetlen nap volt. Vizes kockakövek, sártenger, hatalmas tempó, egy nagyon erős Museeuw. Meg persze a kisérőkocsik és a motorok. Melyek biztos, ami biztos, még fröcsköltek némi sarat a versenyzőkre.

Johan Museeuw három (!) perc előnnyel érkezett meg a velodrome-ba. Azóta sem nyert senki ennyire simán. Amikor átgurult a célvonalon, megcsókolta a jegygyűrűjét.

„Szerintem soha életemben nem szenvedtem annyit, mint azon a versenyen” – mondta George Hincapie, aki pályafutása során 17 Roubaix-n vett részt.

"Nem tudok annál durvább napot elképzelni, mégis azt mondom, óriási élmény volt” – mesélte Matthew Hayman, aki 2002-ben időlimiten túl ért célba.

Forrás: Rouleur