Van der Poel: „Mindig is mondtam, hogy a Roubaix megnyeréséhez nem csak erő, szerencse is kell”

Nem sok mindenki volt képes erre a múltban, még Eddy Merckxnek sem sikerült. Mathieu van der Poelt megelőzően csak Cyrille Van Hauwaert tudott így nyerni két nagy klasszikust, még 1908-ban.

Az Alpecin holland versenyzője vasárnap minden idők legmagasabb átlagsebességű (46,8 km/h) Roubaix-ját húzta be, újra bebizonyítva egy nagyon fontos alapvetést: ezen az egynaposon tényleg nem csak erőre, hanem szerencsére is szükség van.

Mert mi van akkor, ha Laporte nem kap defektet az Arenberg után, vagy Van Aert a hajrában? Esetleg akkor, ha Van der Poel is földre kerül a Degenkolbos bukásban? Nyilván minden teljesen máshogy alakul.

De ennek így kellett lennie, hisz Mathieu van der Poel hátán ott figyelt a 21-es rajtszám. Amivel Strade Bianchét, Visegrádon Giro-szakaszt, és Sanremót is nyert korábban.

Határozottan. A vége biztosan teljesen másként alakul, ha nincs Wout defektje. De a verseny előtt is mondtam: ide nem csak jó lábak kellenek, hanem egy kis szerencse is. Nekem mindkettő megvolt.

Fogalmam sincs, mert még nem láttam a felvételeket. Azt se tudom, hogy egy nézővel ért össze, vagy gödörbe hajtott. Tényleg nem tudom. De ha az én hibám volt, akkor ismét elnézést kérek tőle, mert biztosan nem volt szándékos. Ez egy sima versenybaleset volt.

Hogy őszinte legyek, nem éreztem kockáztatásnak, mert én irányítottam mindent. Ilyenkor pedig nem szoktam megijedni. Nekem inkább akkor vannak necces helyzeteim, ha a mezőnyben megyek és nem tudom mit fog csinálni a mellettem tekerő versenyző. De akkor sem arról van szó, hogy félelem van bennem, csak ilyenkor nem én irányítok. Amikor egyedül, vagy egy kis csoportban tekerek, akkor a saját dolgaimat tudom csinálni.

Tavalyhoz képest a megközelítésünk némileg más lett. Azt kértem a vezetőségtől, hogy hadd induljak kevesebb versenyen, így legalább a fontos egynaposok előtt frissebb lehetek. Kétségtelenül ez eddig a valaha volt legjobb tavaszom. A Flandrián hihetetlenül erősnek éreztem magam, ezért is jöttem meg egyedül Pogačar mögött. Vasárnap az utolsó 15 kilométeren belül teljesen friss voltam, és erre korábban nem volt példa. Határozottan erősebb vagyok, mint az elmúlt években.

Kicsit azért meglepett. Bár ő azon kevés srácok egyike a csapatunkban, aki igazán szeretik a kockaköveket. De őszinte leszek, erre nem számítottam tőle.

Az egész tavasz során biztosan nem, a Roubaix-n viszont határozottan mi voltunk a legerősebb csapat. A fontos pillanatokban hárman voltunk az élcsoportban (Philipsen mellett Gianni Vermeersch - a szerk.). Sokan meglepődnek, meg azt nézik honnan indultunk, de számomra soha nem volt nehéz hinni ebben a projektben. Természetesen időnként csinálhattunk volna jobban is bizonyos dolgokat, de nagyon szép fejlődési ívet jártunk be. És elég gyorsan eljutottunk a csúcsra, ami azért engem is meglepett. Vasárnap mindenki láthatta a sorunk valós erejét.

Hogy őszinte legyek, nem igazán gondolok erre. Szeretem az egynaposokat, ezek fekszenek nekem, itt próbálok meg jól menni. Így ezeken a versenyeken van a fő fókusz, ennyi az egész.

Igen. Nekem most jön egy kis pihenő, aztán megyek magaslatra, majd a Tour de France előtt a Svájci körön indulok.