Hogy lehet egy versenynek két győztese? – érdekes statisztikák a Paris-Roubaix múltjából

Vasárnap Paris-Roubaix, az év egyik legjobban várt klasszikusa. Ennek megfelelően az Eurosport – a Flandriához hasonlóan - most is egész napos közvetítéssel készül. Ezúttal elmerülünk a verseny múltjában, a legkisebb különbségű győzelemtől, a leghosszabb magányos szökésig, minden érdekességről szól lesz.

Mathieu van der Poel - Paris-Roubaix

Fotó: AFP

Mekkora volt a valaha mért legkisebb különbségű győzelem a Roubaix-n, és a leghosszabb magányos szökés? Miért kellett 1962-ben hétfőre tenni a versenyt, és hogy lehetett két győztese a Roubaix-nak hetvennégy évvel ezelőtt?
Melyik versenyzőt tekinthetjük a kockakövek igazi specialistájának, ki volt a legidősebb győztes, és mióta van használatban a híres velodrome?
Megannyira rekord, de az először 1896-ban megrendezett verseny nyilván bővelkedik az érdekességekben. Összegyűjtöttünk pár furcsa és meglepő statisztikát, egy francia cég 2016-ban például azt is kiszámolta, hogy pontosan hány darab kockakő található a verseny útvonalán.
0.9 - Ekkora volt centiméterben a valaha volt legkisebb különbség az első és a második helyezett között. Eddy Planckaert 1990-ben verte ennyivel Steve Bauert. A befutó után a zsűri tíz percig tanakodott, mielőtt meghozta volna a hivatalos döntését.
1 - Egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a Paris-Roubaix-t nem vasárnap rendezték, hanem hétfőn. 1962-ben április 8-án, vasárnap került sor az Algéria függetlenségét kimondó eviani egyezményről szóló szavazásra, ami a rendőrség teljes kapacitását felemésztette. Így aztán a versenyt inkább egy nappal elhalasztották.
2 - Két győztest soroltak hátrébb azok után, hogy valójában elsőként haladt át a célvonalon. Jean Maréchalt 1930-ban nem sokkal a cél előtt szándékosan fellökte a belga Julien Vervaecke-t, míg Roger Lapébie azért zárták ki, mert 1934-ben a defektjét követően egy néző kerékpárját vette kölcsön, és azzal tekert tovább.
2 – Hetvennégy évvel ezelőtt volt egy olyan Roubaix, melynek két győztese lett. 1949-ben a francia François Mahé egy hosszú elmenés végén megelőzte két szökevénytársát, és elsőként haladt át a célvonalon, míg Serse Coppi (a legendás Fausto testvére) negyedik lett, mégis nyert.
Ennek oka, hogy egy csendőr rossz kapun terelte be a szökevényeket a vélodrome-ba, akik ezzel ugyan 200 méterrel többet tekertek, vagyis semmilyen előnyük nem származott a hibából, mégsem a szabályos (előre kijelölt) útvonalon teljesítették a versenyt. Ezért döntött úgy a zsűri, hogy akkor holtversenyes első hely lesz, ami a legenda szerint egyik félt sem boldogította igazán.
6 - Ekkora volt percben a valaha volt legnagyobb különbség (hivatalosan 1903 óta létezik erre vonatkozó statisztika) az első és a második helyezett között. 1922-ben a belga Albert Dejonghe végzett az élen, megelőzve honfitársát, Jean Rossius-t. A második világháború óta Eddie Merckxé a csúcs, 5.21-es előnnyel verte Roger de Vlaemincket 1970-ben.
16 - Pályafutása során tizenhat alkalomból tizenhatszor fejezte be a Roubaix-t Servais Knaven. A 2001-es győzteshez hasonlóan a belga Raymond Impanis (1954-ben nyert is) szintén 16 célba érkezéssel büszkélkedhet, de ő eggyel többször, 17 alkalommal állt rajthoz.
23,1 - Ennyi kilométernyi macskakő szerepelt a „legkevésbé pavés” Paris-Roubaix-n, 1965-ben. Ennek oka, hogy a hatvanas években nagyon sok helyen vette át a macskaköves szakaszok szerepét a makadámút. Ekkor bízta meg Jacques Goddet, a szervezőbizottság vezetője Albert Bouvet-t, hogy keressen fel eldugott, de kockaköves utakat. A feladatot elvégezte, 1968-ban már 56,6 km pavé szerepelt a programban.
picture

Michal Kwiatkowski

Fotó: AFP

38 - Harmincnyolc évesen és 8 hónaposan lett első a Paris-Roubaix történetének eddigi legidősebb győztese, Gilbert Duclos-Lasalle. 1993-ban mindössze 8 centiméterrel előzte meg Franco Ballerinit.
62 – A második világháború óta hatvankét kilométer volt a leghosszabb sikeres és magányos szökés a Roubaix-n, ez a bravúr 1994-ben Andrei Tsmilnek sikerült. Tom Boonen 2012-ben 55 km-rel a cél előtt lépett meg, Fabian Cancellara 2010-ben 50 km-rel a vége előtt „köszönt el” mindenkitől.
222 - Dirk Demol 1988-ban tényleg egy egész napos, 222 km-es szökés végén ért haza, de nem szólóban.
1895 - Ebben az évben nyitotta meg kapuit a híres roubaix-i vélodrome, hivatalos nevén: Vélodrome André-Pétrieux. Az első világháború során lerombolták, csak 1943-ben készült el újra, azóta három évtől eltekintve mindig oda vitték a befutót. A velodrome középső része erre az évre ráadásul új, műfüves borítást kapott.
6.071.040 - Egy francia cég által elvégzett kutatás szerint, pontosan ennyi kockakő szerepelt a 2016-os Roubaix-n.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés