"Egy háromhetes végén vannak ilyen különbségek" - Tadej Pogačar újra egy nagy szóló után lett világbajnok
Tadej Pogačar egy olyan világbajnoki pályán győzött, ahol a tizedik helyezett 9 percet kapott, és a 165 indulóból mindössze 30-an értek célba. Vagyis a mezőny 18%-a fejezte be a versenyt. Hatvanhat kilométert ment egyedül vasárnap, ezzel Pogačaré a világbajnokságok történetének harmadik leghosszabb sikeres szökése.
Brutális pálya, sima Pogačar-győzelem, csak harmincan fejezték be a mezőnyversenyt – összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Ahogy Zürichben, Tadej Pogačar Kigaliban is simán, egy hosszú szóló után lett világbajnok. Nagyjából 30 kilométeren keresztül volt igazán érdekes a verseny, amíg az UAE-s csapattársa, Isaac Del Toro vele tudott menni.
Ahogy a mexikói versenyző leszakadt, Pogačar egyedül maradt. Bár volt még hátra 66 kilométer, az üldözősornak esélye sem volt.
Hiába jött Remco Evenepoel technikai problémája és a lassan végrehajtott második kerékpárcsere, nem ezen múlt az izgalmas befutó és a világbajnoki arany.
"Ebben a szezonban az volt a nagy célom, hogy megtartsam a szivárványszínű trikót. A pálya az egyik legnehezebb volt, amit világbajnokságon valaha tekertem, de szerintem pont erre, egy távoli támadásra tervezték. A körülmények – a magaslat és a nagy meleg – még keményebbé tették az egész napot, de csapatként nagyon jól versenyeztünk" – mondta Pogačar, aki a sportág történetében az első versenyző lett, aki két egymást követő évben nyert Tour de France-t és vb-aranyat.
"Minden tökéletesen alakult, abban bíztam az első támadás után, hogy kialakul egy kisebb csoport velem. Maradt Juan és Del Toro, ami egy tökéletes helyzetet jelentett. Úgy voltam vele, hogy oké, elszakadtunk, elöl vagyunk hárman az UAE-ből, ez lenne az álomforgatókönyv. Jó lett volna tovább együtt menni."
Csakhogy Ayusót kicsinálták a Mur de Kigali kockakövei, Del Toro pedig egyszerűen elfogyott, ezért 30 kilométerrel később leszakadt.

Pogacar.
Fotó: Getty Images
"Ezért elég korán egyedül maradtam, pont úgy, mint tavaly. Onnantól kezdve magammal kellett küzdenem. Az energiatartalékok a végére már kezdtek fogyni, nagyon nehéz volt az utolsó néhány kör. Ilyenkor nyilván kicsit kételkedsz magadban, de át kell esned a holtponton, és reméled a legjobbakat. Ráadásul a rádió hiánya miatt mindig nagyobb a bizonytalanság: sosem tudod pontosan, ki merre lehet, mekkora az előnyöd. Láttam, hogy Remco kétszer is kerékpárt cserélt, szóval ez a második hely is elég lenyűgöző teljesítmény tőle."
- Kapcsolódó: Pogačar: "Nagyon várom a szezon végét, de extra motiváció, hogy Remco utolért az időfutamon"
Tadej Pogačar egy olyan világbajnoki pályán győzött, ahol a tizedik helyezett 9 percet kapott, és a 165 indulóból mindössze 30-an értek célba. Vagyis a mezőny 18%-a fejezte be a versenyt.
Nézzétek meg mennyit kapott a 10. helyezett! Ilyen időkülönbségeket csak szélsőséges időjárási körülmények között látsz, ha egész nap esik az eső vagy havazik. Esetleg három hét után, egy nagy körverseny végén. De itt valaki mindezt egyetlen délután alatt érte el"
– jegyezte meg Michael Mørkøv, a dán válogatott szövetségi kapitánya.
"Vicces, hogy az időfutambeli veresége után mindenki azt találgatta, vajon van-e egy apró rés a pajzson, elfáradt-e a szezon végére, de Pogačar erősebb volt, mint valaha, és mindenkit elsöpört."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/29/image-9e27a499-7748-42ee-aa29-4435c37ed7d5.jpeg)
Pogacar.
Fotó: Getty Images
Kicsit furcsa, de mégis sikeres hetet töltött Pogačar Kigaliban: az időfutamon emlékezetes módon utolérte Evenepoel, majd a mezőnyversenyen nagyon megverte a többieket. De nagyjából erre is számítottunk.
Övé a világbajnokság történetének harmadik leghosszabb sikeres szólója Vittorio Adorni (1968: 90 km) és Georges Ronsse (1928: 70 km) után.
- Brutális pálya, sima Pogačar-győzelem, csak harmincan fejezték be a mezőnyversenyt a vb-n
- Vallieres nem hiszi el, Volleringék önmagukat hibáztatják – reakciók az őrült világbajnokság után
Jöhet a folytatás, mert az újabb vb-arannyal még nincs vége a szezonnak: vasárnap Európa-bajnoki mezőnyverseny, majd október 11-én Lombardia, amit sorozatban ötödször nyerhet meg. Ha ott is győz, vagy a dobogón végez, Pogačar lesz a sportág történetének első versenyzője, aki egy szezonban mind az öt nagy egynaposon a top 3-ban zár.
(Cyclingnews, HLN)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)