Vas Blanka is szépet ment, de a győztes személyére senki nem számított az országúti-vb női mezőnyversenyén

Vas Blanka 37. lett az országúti kerékpáros világbajnokság női mezőnyversenyében, amelyen óriási meglepetést okozva a kanadai Magdeleine Vallieres győzött.

Vas Blanka remekül ment a felejthetetlen világbajnokságon, kanadai bombameglepetés a káoszban

Videó forrása: Eurosport

Szombaton a felnőtt nők - az U23-as férfiakhoz hasonlóan - a Kigaliban kijelölt körpályát 11 alkalommal tekerték le, ezáltal 164,6 kilométeres távot és 3350 méter szintemelkedést teljesítettek. A mezőnyben ott volt a korábbi U23-as világbajnok Vas Blanka, aki négy évvel ezelőtt negyedik lett a világbajnokságon, valamint két korábbi aranyérmes: a Tour de France-on diadalmaskodó francia Pauline Ferrand-Prévot, aki 2014 után lehetett újra világbajnok, valamint a szivárványszínű trikót 2018-ban és 2020-ban elhódító holland Anna van der Breggen, aki sportigazgatóként töltött három év után ebben a szezonban tért vissza. Nem indult viszont az előző két kiírás bajnoka, a belga Lotte Kopecky.
Lassú tempóban indult a viadal, amelyet az útszéli zászlók alapján néhány magyar szurkoló is a helyszínen tekintett meg. A magyar bajnok Vas kiválóan helyezkedett, folyton valamelyik esélyes környékén, majd 86 kilométerrel a cél előtt megindult, ám mivel senki nem tartott vele, hat kilométerrel később visszacsorgott a mezőnybe. 41 kilométer volt vissza, amikor ismét eltekert Vas, a kör végi emelkedő kilencedik megmászása során azonban elhaladt mellette az immár versenytempóban közlekedő mezőny: a jelentős szintemelkedés soknak bizonyult számára, ahogyan Van der Breggen is ekkortájt szakadt le a többi esélyestől. Vas ekkor még vissza tudott zárkózni a lelassult mezőnyre, miközben egy tízfős csoport szakadt el, amelyben nem volt senki az előzetesen a favoritok közé sorolt bringások közül.
Vas az utolsó előtti körben szakadt le végleg egy emelkedőn, az utolsó körnek öt perc feletti hátránnyal vágott neki és végül 11 és fél perc lemaradással a 37. pozícióban tekert be.
picture

Őrült meglepetés, szinte ismeretlen kanadai versenyző lett a női világbajnok!

Videó forrása: Eurosport

A világbajnokot illető szivárványszínű trikót a következő egy évben hatalmas meglepetésre Magdeleine Vallieres viselheti: a 24 éves kanadai bringás az utolsó macskaköves emelkedőn tekert el az élen haladó háromfős bolyból, kiharcolva pályafutása második profi győzelmét. Ezzel 1980 után lett Európán kívüli világbajnoka az elit női mezőnynek, Vallieres pedig jövőre címvédőként hazai közönség előtt állhat rajthoz Montrealban.
Másodikként az új-zélandi Niamh Fisher-Black, harmadikként a 41 esztendős spanyol Mavi García ért célba.
Vasárnap a férfiaknál a szintén olimpiai negyedik helyezett Valter Attila képviseli a magyar színeket.
Eredmény, női mezőnyverseny, 164,6 km:
1. Magdeleine Vallieres (Kanada) 4:34:48 óra
2. Niamh Fisher-Black (Új-Zéland) 23 másodperc hátrány
3. Mavi García (Spanyolország) 27 mp h.
...37. Vas Blanka 11:31 perc hátrány
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés