Annyira extrém a történet, hogy amikor a rajt előtt nem sokkal Bauke Mollema meghallotta az egészet, elsőre azt hitte, hogy szivatják.
Egy másik holland válogatott csapattárs, Dylan Van Baarle az egészről csak a befutó után értesült, és mindössze annyit vett észre a kezdést megelőzően, hogy Van der Poel csendesebb a megszokottnál.
A vb egyik esélyesének kemény estéje volt, az előzetes letartóztatás után mindössze hajnali négykor ért vissza a szállodai szobájába, ami nem is azon a szinten volt, ahol a többiek laktak. Mivel Van der Poel egy picit megfázott, a biztonság kedvéért elkülönítették a csapattársaktól (így a barátnőjével aludt), épp ezért a késő esti incidensről, a legtöbben nem is tudtak.
Kerékpár
Pogačar: „Nagyon jó lenne újra Bernal ellen versenyezni”
25/11/2022 - 17:30
Maga a történet, már a világbajnoki mezőnyverseny közben kiszivárgott, a rendőrség közleményt adott ki, Van der Poel pedig 30 kilométer után feladta a vb-t.
„Nagyjából este 10.40 körül Van der Poel szóbeli vitába keveredett egy 13 és egy 14 éves lánnyal” – mondta a rendőrség szóvivője.„A holland kerékpáros ezt követően meglökte a két lányt, akik közül az egyik a földre esett, a másik pedig neki a falnak, utóbbi a könyökén felszíni sérüléseket szenvedett. A történtek után értesítették a szálloda vezetését, ők pedig hívták a rendőrséget, akik letartóztatták a 27 éves versenyzőt. A vád kétrendbeli testi sértés.”
A rendőrség közleményéből kiderült, hogy azzal a feltétellel engedték szabadlábra a holland kerékpárost, hogy meg kell jelennie a bíróságon, de a szabályok szerint az útlevelét bevonták. Kezdetben - a kötelezőnek számító - hat hetes jogi procedúráról szóltak a hírek, de egy ügyvédi fellebezés után, sokkal hamarabb tárgyalták Van der Poel ügyét.
„Korán lefeküdtem aludni, de sok gyerek a folyosón valamiért úgy érezte, hogy muszáj folyamatosan kopognia az ajtómon. Néhány alkalom után elegem lett a dologból. Megkértem őket, igaz, nem túl szépen, hogy hagyják abba. Ezután kijöttek a rendőrök, engem pedig bevittek”– mesélte még a vb rajta előtt a Sporzának.

Mathieu Van Der Poel

Fotó: AFP

Az Alpecin versenyzőjét végül ezer ausztrál dollárra büntette a bíró, amiért meglökte az egyik lányt, aki a földre esett. Miközben kisebb horzsolást szenvedett a könyökén. A bírósági jelentés szerint Van der Poel a másik lányt a falhoz lökte, amiért külön 500 dolláros pénzbüntetést kapott. Vagyis átszámítva nagyjából 1000 eurót kell fizetnie.
A bíró ítélet szerint Van der Poelnak ahelyett, hogy magától cselekedett, inkább a szálloda biztonsági szolgálatát kellett volna értesítenie, az pedig, hogy profi kerékpárosként másnap fontos versenye volt, nem jelentett enyhítő körülményt. A tárgyalást eredetileg kedden tartották volna, de Van der Poel ügyvédje kérte, hogy ezt hozzák előre egy nappal.
A holland versenyző viszont visszakapta az útlevelét, nem kell hat hetet várnia, így a lehető legkorábban elhagyhatja Ausztráliát.
Mathieu van der Poel - aki a hétfő délelőtt 10 órakor induló géppel repül haza - nem kívánta kommentálni a bírói döntést, az ügyvédje pedig felmentésért fellebezett.
A holland versenyző viszont visszakapta az útlevelét, nem kellett hat hetet várnia, így a lehető legkorábban elhagyhatja Ausztráliát. Ahonnan ráadásul 3 évre kitiltották.
Forrás: nos.nl, wielerflits.nl
Kerékpár
Van der Poel és Van Aert egy vagyonba kerül, de így is megéri megfizetni őket
16/11/2022 - 15:33
Kerékpár
Meleg, nyugi, belga társak és figyelő drónok – ez várja Evenepoelt a spanyol bringás paradicsomban
12/11/2022 - 17:00