Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Minden apa ilyen udvarlót szeretne a lányának - Filippo Ganna, aki aranyig vitte az olasz pályaválogatottat

Bodnár Gergő

Publikálva 05/08/2021 - 20:20 GMT+2

Elképesztő hajrával nyerték meg az olaszok a csapatüldözéses számot, Filippo Ganna egymaga vezette végig az utolsó három kört.

Filippo Ganna

Fotó: AFP

„El sem hiszem, hogy ezeket a győzelmeket én hoztam össze.” Így nyilatkozott még tavaly télen Filippo Ganna, amikor a 2020-as eredményeiről kérdezték. Tényleg óriási szezonja volt, de akkor a járvány miatt az olimpia kimaradt a programjából.
Ugyanakkor GT-újonckét nyert négy szakaszt a Girón (mind a három időfutam az övé lett), két napig viselte a rózsaszín trikót, majd Imolában időfutam világbajnok lett.
Ebben az idényben is folytatta a sorozatát, mindkét girós egyenkéntit behúzta, az egyiket ráadásul újra a nyitónapon, amiért ismét egy rózsaszín trikó lett a jutalma. A folytatásban ráadásul kifejezetten jó fej volt Valter Attilával, hisz kölcsönadott neki egy rózsaszín keretes napszemüveget, mivel az FDJ-nek épp nem volt raktáron.
Tokióba úgy utazott el, hogy előre jelezte, túl nehéz neki az időfutam pálya. Országúton talán nem is várt érmet magától, a pályán annál inkább. Neki és Marco Villa szövetségi kapitánynak ugyanis évek óta a csapatüldözéses szám volt a nagy álma. Amikor egy Giro alatt adott interjúban szóba jött a velodrome szó, Ganna rögtön Tokióról és a 4000 méterről kezdett beszélni.
Tegnap az olasz válogatott (Ganna mellett az amúgy profi csapat nélkül edző Lamon, Milan és Consonni) csodát tett. Mert amit szerdán csináltak a csapatüldözéses szám végén, az tényleg egy kisebb csoda volt. A táv érdemi részében hátrányban voltak a dánok mögött, majd jött Filippo Ganna, és végig vezette az utolsó (!) 800 métert. A záró körben, amikor beelőzték Dániát, 70-es átlagot hozott össze.
picture

Simone Consonni és Filippo Ganna

Fotó: Getty Images

3.42.032, új világcsúcs, teljes őrület, hatalmas öröm, könnyek és aranyérem.
Bradley Wiggins annyit mondott a tegnapi futamról, hogy ilyen durva 4000 métert még soha nem látott. Ő, aki pályán nőtt fel, ott lett igazán ismert, és 8 olimpiai érmet szerzett. „Ganna már egy igazi sztár” - ezzel a kijelentéssel Wiggins egyáltalán nem lőtt mellé.
Az olasz kerékpársport tíz éve, Vincenzo Nibali berobbanása óta várt egy ilyen fiatal sztárra, aki jóképű, szerethető, értelmesen nyilatkozik, nagyon eredményes és nem mellesleg hosszú távon a sportág új arcává válhat. Akiért lehet rajongani, aki tényleg világsztár, és bármikor képes extraklasszis teljesítményre. Főleg az országúton, ami azért az esetek többségében nagyobb figyelmet kap a médiában.
Természetesen az Ineos is hamar meglátta, hogy ezt a 25 éves olasz srácot egyszerűen meg kell tartani, és nyilván a Pinarello sem bánja, hogy pont Gannával kell reklámozniuk magukat. Aki picivel több, mint 1 millió eurót keres a brit csapatnál, tavaly meg (!) 500.000 eurós prémiumot kapott az Imolában szerzett időfutam-világbajnoki címért. De ő most tényleg minden pénzt megér.
Egyéni üldözéses számban négyszeres világbajnok, szerda óta pedig a csapattal is olimpiai bajnok. Az a srác, aki a mai napig gyakran Legózik szabadidejében, imádja a Fortnite-ot, bármikor képes betolni pár kanál Nutellát, és hobbija a kanapén fekvés. Igen, a nagybetűs semmittevés. Amikor csak van, és néz ki a fejéből.
picture

Simone Consonni, Filippo Ganna, Francesco Lamon, Jonathan Milan

Fotó: Getty Images

Persze, ha hazamegy, simán besegít a szülői háznál, például rendszeresen vág fát, hogy legyen a kandallóba. Már-már tökéletes. Minden apa ilyen udvarlót szeretne a lányának. Marco, az édesapja (1984-ben a férfi kajak négyes tagjaként vett részt az olimpián), megtanította a kemény munkára, és kiskorában meggyőzte Filippót arról, hogy minden nagy eredmény alapja az edzés.
Ganna nem az a szereplős fajta, ha kell, természetesen nyilatkozik, de jól elvan címlapok nélkül. Pedig az eredményei alapján egyre többet találkozni vele a médiában.
Ha valamilyen jó ügyet kell támogatni, én vagyok az első, aki segít, de show-műsorokban meg valóságshow-ban nem fogok feltűnni. Ahhoz én túl lusta vagyok. Amikor nincs versenyem, tökéletesen elvagyok a kanapémon. El sem tudom képzelni magam egy lakatlan szigeten, vagy egy táncos műsorban. Kiválóan érzem magam otthon, vagy egyedül, edzésen.
Az olasz sajtóban már jó ideje csak Top Ganna néven fut („őszinte leszek, soha nem láttam filmet”), Viviani szerint simán egy állat. Persze jó értelemben. De mit lehet mondani arra a srácra, aki egymaga vezeti végig az utolsó 800 métert a csapatüldözésesben, és egy szerény 13.1 másodperces utolsó körrel megfordítja a versenyt?
„Higgy az álmaidban, ameddig meg nem valósulnak, aztán tedd még magasabbra a lécet”- írta Ganna Twitteren az olimpiai arany után.
Bele se merünk gondolni, mi lesz a következő dobása, ha pár órával a csapatüldözéses megnyerése után már új célokat tűzött ki magának.
Bár az is lehet, hogy most nem vágyik másra, csak a családjára meg a kedvenc kanapéjára.
Forrás: Gazzetta
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés