Naesen: „Az élsport az eredményekről szól, nekem meg nem voltak jó eredményeim”
Publikálva 15/12/2023 - 11:01 GMT+1
Az AG2R belga versenyzője kevés kimagaslóan jó eredményt hozott az egynapos versenyeken, épp ezért a szerződéshosszabbítás után a fizetése is csökkent. Oliver Naesen arra készül, hogy a következő idényben egy picit átalakul a szerepe, sok versenyen már segítőként számolnának vele, de a vezetőség is úgy tekint rá, mint aki a rutinjából kifolyólag képes lehet hatni a fiatalokra.
Történelmet láttunk a Vueltán, és ennek Valter Attila is a részese volt - ESB podcast
Videó forrása: Eurosport
Oliver Naesen kifejezetten régen, a 2017-es szezon kezdete óta az AG2R versenyzője. A belga egynapos menő 33 évesen Larry Warbasse mellett a keret legtapasztaltabb tagja, de már nem a legjobbja. Az elmúlt évek során ugyanis adós maradt a kiugróan jó eredményekkel, ez pedig a fizetésén is meglátszik.
Naesen a Tour de France előtt szerződést hosszabbított, pedig voltak érdeklődői, csak későn jelentkeztek.
„A kerékpáros világ nem egy stabil környezet, én pedig szerettem volna bebiztosítani magam. Van egy kislányom, február elején születik meg a második gyerekünk. A döntésnél ezt is figyelembe kellett vennem. Teljesen jól érzem magam a csapatnál, de azért megkértem a menedzseremet, hogy nézzen körül a piacon” – mesélte Naesen, aki 2025 végéig írt alá a Decathlon AG2R La Mondiale-hoz.
„Mivel a Tour rajtjáig dönteni szerettem volna, a Lotto ajánlata egyszerűen későn érkezett. Állítólag Arnaud De Lie szeretett volna maga mellé, ami szép tőle, de addigra már aláírtam. Az Intermarché részéről is volt megkeresés, egy belső hang viszont azt súgta, hogy itt vagyok a legjobb helyen.”
Mondja ezt annak ellenére, hogy nem tudott olyan összegért aláírni, mint legutóbb.
„Az élsport az eredményekről szól, nekem pedig ebben a szezonban nem voltak kiugró eredményeim. Nem mentem feltűnően rosszul, de nem nyertem. Kevesebbért írtam alá, de a jövőben a szerepem is változik, segítőként számolnak velem a többnapos versenyeken. Lehet, hogy csökkent egy keveset a fizetésem, de szerintem nem panaszkodhatok. Ha most kellene elhelyezkednem a privát szférában, ilyen fizura valószínűleg nem lenne esélyem. Akkor csapna arcba a valóság.”
Naesen számára nem csak a csapat neve és saját szerepe jelent újdonságot jövőre, hanem a tény, hogy nem lesz ott mellett az egyik legjobb barátja, Greg Van Avermaet.
„A nagy közös sikerek sajnos elmaradtak, de nagyon jó volt vele tekerni. Mindenképpen hiányozni fog a tisztánlátása és a vezetői stílusa, Greget az egész mezőny nagyon tisztelte. De attól, hogy visszavonult, nem látom kevesebbet. Nemrég jött vissza Peruból, ahol a GCN-nek forgatott egy dokumentumfilmet, és hiába a jet-lag, a hazaérkezése után egyből eljött velünk edzeni.”
Naesen jövőre a nyolcadik évét kezdi a francia csapatnál, így egyre nélkülözhetetlenebbé válik a vezetőség számára.
„Tökéletesen ismerem a csapatot, régóta itt vagyok, így sokszor megkérnek arra a sportigazgatók, hogy beszéljek a srácokkal, vagy ha kell, emeljem fel a hangom. Némileg a vezetőség meghosszabbított keze lettem, de a kor meg a tapasztalat ilyen feladatokat hoz magával. Tényleg megdöbbentő, hogy vannak csapattársaim, akik 2001-es meg 2002-es születésűek. Remélem türelmesek tudnak maradni, mert nem lehet mindenkiből azonnal Pogačar vagy Evenepoel.”
Nemrég egy fontos klasszikus előtt még ott volt a nagy esélyesek között, de mivel az AG2R-es évek alatt kevés versenyt nyert, lassan Naesen szerepe is megváltozik.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/12/15/3844729.jpg)
Naesen: „Az élsport az eredményekről szól, nekem meg nem voltak jó eredményeim”
Fotó: AFP
„Három-négy éve még én is szívesen lettem volna az új Boonen, vagy Van Aert, de nem így alakult a pályafutásom. Idén sem voltam rossz, de a helyezések meg a győzelmek között óriási a különbség. Egyre idősebb leszek, így más feladatok elvégzésére leszek alkalmas. A tavalyi Touron például marha jól éreztem magam, pedig nem egyéni célokért mentem. Jó, nem arról van szó, hogy mostantól csak kulacsokat hordok, de az idő múlását el kell fogadni. Abban kell hasznosnak lenne, amiben tényleg jó vagy.”
Mivel az AG2R a Decathlon személyében talált egy új főszponzort, a csapat kerékpárbeszállítója is változik. Naesenék jövőre BMC helyett a saját márkás Van Rysel kerékpárokat használják.
„Ez egy olyan terület, amit nem lehet megkerülni. Ha manapság nem figyelsz oda a bicót illető összes részletre, elvesztél. Ez a váltás nekünk nyilván egy komoly lépés az ismeretlenbe, de a júniusi tesztek után őszintén szólva meg voltam lepve. Nem hittem volna, hogy ilyen szuperkönnyű vázakat kapunk. A prototípus nagyon el lett találva, nekünk azt mondták, hogy a szériamodell is ugyanilyen jó lesz.”
forrás: HLN.be
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés