Botrányos döntés: 90 fős mezőny indulhat az olimpián, Stuyven és Poels kiakadt
Publikálva 04/01/2024 - 18:15 GMT+1
Hiába tartanák sokan az egyik legfontosabb idei céljuknak a párizsi olimpia mezőnyversenyét, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) érthetetlen határozata teljesen átírja a terveket. Hivatalossá vált ugyanis, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is mindössze 90 versenyző indulhat, így a nagyobb nemzeteknél elképesztően nehéz lesz bekerülni a keretbe.
Tokyo 2020 : Pure Emotions
Videó forrása: Eurosport
Az UCI és a NOB még októberben jelentette be, hogy nemenként 90-en állhatnak rajthoz. Ez a szám a férfiaknál 38 versenyzővel kevesebb, mint a tokiói olimpián, és 105-tel (!), mint a 2023-as glasgow-i világbajnokság mezőnyversenyében. A 90 helyből 80-at az alábbiak szerint osztanak szét:
A maradék tíz helyet a 2023-as vb, valamint az afrikai, ázsiai és amerikai kontinensbajnokságok eredménye alapján osztják ki – főként azoknak a nemzeteknek, amelyek a világranglista alapján korábban nem jutottak kvótához.
A nemzeti szövetségeknek december 15-ig kellett megerősíteniük az UCI felé, hogy fel kívánják-e használni a kvótás helyek mindegyikét. Ezek után a helyzet a következő a férfiaknál: a belgák, a dánok, a szlovénok, a britek és a franciák indíthatnak négy-négy versenyzőt a mezőnyversenyen, a spanyolok, a hollandok, az olaszok, az ausztrálok és az amerikaiak hármat, a svájciak, a portugálok, a kolumbiaiak, a norvégok, a németek, az osztrákok, az írek, a kanadaiak, a kazahok és az új-zélandiak kettőt, míg a többi nemzet – így a magyar is – egyet.
Mondani sem kell, mekkora lesz a harc a helyekért a nagyobb nemzeteknél. A belgáknál például szinte betonbiztos Remco Evenepoel és Wout van Aert kerettagsága, a maradék két helyért viszont rengeteg a jelentkező. A Lidl-Trek versenyzője, Jasper Stuyven is tudja ezt, és eléggé kiakadt a GCN-nek.
„Ezzel a döntéssel az olimpia sokat veszít az értékéből számunkra, mert valójában ez így már nem nevezhető kerékpárversenynek. 273 kilométert kell megtenni, ez 90 versenyzővel totális hülyeség. Nem csak arra kellett volna gondolni, hogy ugyanannyi versenyző indulhasson a férfiaknál, mint a nőknél” – utalt arra, hogy az egyenlőség jegyében a nőknél a tokiói 67 helyet növelték 90-re.
Stuyven még sosem volt olimpián, áprilisban pedig már a 32-t tölti, így elképzelhető, hogy élete utolsó lehetősége lenne az idei.
„Lehetetlen lesz kontrollálni a versenyt, és simán benne van, hogy tíz perc után eldőlnek az érdemi dolgok. Ha mondjuk tíz kilométer után elszakadnak a belga és a holland versenyzők, vagy egy olyan sor, amiben a legnagyobb esélyesek vannak, ki fogja üldözni őket? Lehet, hogy már a verseny elején egyértelművé válik, hogy nyolc ember fog menni a győzelemért. Két opció van: a mezőny megőrül, vagy elképesztően unalmas lesz az egész.
Sajnálom, hogy ez a döntés született, de valahogy meg kell birkóznunk vele. Reálisnak kell lenni: nekünk, belgáknak Remco és Wout miatt csak két helyünk van. Sosem voltam olimpián, most nagyon szeretnék menni.”
A hollandoknál sem jobb a helyzet, hiszen csak három kvótájuk van, amiből az egyik gyakorlatilag garantáltan Mathieu van der Poelé. Wout Poels is ott akar lenni Párizsban, de elég pesszimistán látja a helyzetét.
"Szerintem nevetséges és szégyenteljes a döntés, pláne úgy, hogy például a breaktánc is szerepel az olimpián... Volt egy olyan érzésem, hogy az elmúlt években a kerékpárosok tényleg elkezdték egyre inkább megcélozni az olimpiát, tényleg fontossá vált a verseny. Erre mi történik? Nem állhat rajthoz az összes jó versenyző.”
Poels szerint nem csak a létszámmal, hanem a kvóták kiosztásával is van gond.
„Azok az országok, amelyeknek nincs kerékpáros múltjuk, olyan versenyzőket indítanak, akik még tíz kilométeren keresztül sem tudják tartani a tempót. Ez az egész egy szép olimpiai gondolat, de nem igazán működik. A verseny elveszíti a varázsát. Három versenyzővel egyébként nem is tudod irányítani a versenyt, más országokkal kell alkut kötnöd. Ennek ellenére még mindig indulni szeretnék, csak nagyon nehéz dolgom lesz.”
A párizsi olimpia férfi mezőnyversenyét augusztus 3-án rendezik.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés