Nyertem! Bakker, mégsem… – komikus és kínos korai ünneplések a sportvilágból

Van Aert kapcsán mindenkinek a 2020-as Liége-Bastogne-Liége és Julian Alaphilippe jut eszébe, hiszen a világbajnok francia azt hitte, jól végezte a dolgát a sprintben és megnyerte a versenyt, így a nyeregből felülve ünnepelni kezdett.

Duplán tévedett: egyrészt az utolsó métereken Primoz Roglic beérte őt és a célfotó megállapította, hogy a szlovén kereke előrébb volt, másrészt utólag hátrasorolták ötödiknek, miután szabálytalan irányváltással akadályozta Tadej Pogacar és Marc Hirschi sprintjét. Alaphilippe ezzel csatlakozott Erik Zabelhez (2004, Milánó-Sanremo), Caleb Ewanhez (2017, abu dhabi kör) vagy épp a körpályán egy körrel hamarabb ünneplő Eloy Teruelhez (2014, kaliforniai kör) – bár valószínűleg egyikük sem akart felkerülni erre a listára.

Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes orosz egyéniben soha nem nyert versenyt, pedig 2013 januárjában, a La Clusaz-i világkupa-állomáson nagyon-nagyon közel járt hozzá. A 15 kilométeres tömegrajtoson végig jól mozgott, aztán a sprintben akkora előnye volt, hogy maximum egy meteorbecsapódás vehette el a győzelmét. Vagy egy túl korai ünneplés.

Előbbire vajmi kevés esély nyílt, utóbbit viszont olyan tökéletesen (?) alkalmazta Bessmertnykh, hogy Alexey Poltoranin betolta elé a lécet. A célfotó megállapította, hogy néhány ezredmásodperccel a kazah nyert – Bessmertnykh pedig a verseny után csak ennyit mondott: „Ez az első világkupa-dobogóm, úgyhogy boldog vagyok.” Persze.

A 2013-as brazíliai 70.3-as Ironman célegyenesében a francia Jérémy Jurkiewicz élete egyik legnagyobb sikeréből majdnem élete egyik legnagyobb kudarca lett. Az egyébként is kegyetlen táv végén persze megengedheti magának az ember, hogy mosolyogva integessen a szurkolóknak és pacsizgasson velük, de csak akkor, ha mögötte megnyugtató távolsággal érkezik a következő versenyző.

Állítása szerint nem vette észre, hogy teljes gázzal érkezik mögötte a hazaiak kedvence, Igor Amorelli, és majdnem odalett a siker. Azért csak majdnem, mert Amorelli elképesztően szimpatikus és sportszerű módon lelassított, amikor észlelte Jurkiewicz hibáját és direkt nem előzte meg őt. Tegyük hozzá, hogy a hirtelen kétségbeeső Jurkiewicz Amorelli felé tett akadályozó mozdulata akár kizárást is jelenthetett volna, ha eléri a brazil felsőtestét…

Azt gondolná az ember, hogy a legnagyobb sztárok, akik a karrierjük alatt számtalan nagy versenyt megnyernek, képtelenek olyan amatőr hibát elkövetni, hogy túl korán ünnepeljenek. A fenti példák is mutatják, hogy ez nem így van, és a történelem egyik legjobb biatlonosa, Emil Hegle Svendsen is tudna mesélni.

A négyszeres olimpiai bajnok norvég a 2014-es szocsi játékokon úgy nyerte meg a tömegrajtost, hogy a célvonal előtt elkezdett lassítani és ünnepelni, csakhogy a szakadó hóesésben a nagy rivális Martin Fourcade megérezte az esélyt és óriási sebességgel rúgta be a léceit. Svendsenben megállt az ütő, de a célfotó őt hozta ki győztesen – aztán önmagát nyugtatva így nyilatkozott: „Az utolsó néhány száz méteren tudtam, hogy meg fogom szerezni az aranyat. A vége közelebbinek tűnt kívülről, mint amilyen valójában volt."

A 2015-ös pekingi atlétikai világbajnokság női 10000 méterének végén nem az volt a kérdés, hogy a kenyai Vivian Cheruiyot győz és az etióp Gelete Burka lesz a második, hanem az, hogy az amerikai Molly Huddle-nek sikerül-e megőriznie a harmadik helyét, így megszereznie élete első, egyben egyetlen vb-érmét. Nem sikerült, és ezért csak saját magát okolhatja.

Történt ugyanis, hogy hiába bírta jobban a hajrát a honfitárs Emily Infeldnél, 9995 méternél lelassított és örömében a levegőbe emelte a kezeit, Infield pedig köszönte szépen, bedobta magát elé. Huddle a verseny után elárulta, a végén csak arra fókuszált, hogy ne rontson és mégis pontosan ezt csinálta.

+1: Aleix Espargaró múlt hétvégi történetét is érdemes megnézni a MotoGP-ből – részletek ide kattintva olvashatók!