Kasia Niewiadoma egyike azoknak a versenyzőknek, akik mindig tűzközelben vannak, ám a győzelmek valahogy kicsúsznak a kezei közül – a lengyelek kiválósága több mint két éve vár az újabb nagy sikerre, most pedig arról mesél, hogyan birkózik meg az elszalasztott lehetőségekkel és hogyan merít motivációt a kudarcokból. Tényleg minden fejben dől el?

„Olyan régóta készültem erre a versenyre. Minden nap úgy ébredtem fel, hogy ’mit is tehetnék ma annak érdekében, hogy jobb legyek?’ Minden gondolatom ekörül az egy verseny körül forgott.”
„Amikor nagyon sok energiát fordítasz valamire, várod, hogy eljöjjön a nap, majd hirtelen megtörténik és nem úgy sül el, ahogy eltervezted… Rengeteg érzés és gondolat kavarog ilyenkor benned, ami magával sodor, aztán másnap reggel felébredsz egyedül az ágyadban és beléd nyilall a kérdés, ’Tényleg ennyi volt? Vége van?’ Annyira furcsa, már-már bizarr érzés ez, ami teljesen összezavart és hatalmas űrt hagyott bennem.”
European Championships
A csütörtöki ezüst után szombaton aranyat nyert Hollandiának Van Dijk
11/09/2021 16:48
„Talán ez csak szenvedély, a sportág iránti szeretet. Nehéz elmagyarázni, és nem azért, mert nem ez az anyanyelvem – egyszerűen bizonyos érzésekre nincsenek megfelelő szavak. Mélyről jövő érzések ezek. Olyasmi, mint a szerelem: tudjátok, amikor nagyon szerelmesek vagytok és kimondjátok ezt a szót, szeretlek, de ez nem igazán fejezi ki azt, amit éreztek, ugye?”
2021. augusztus 26. Az olimpiai mezőnyverseny másnapja. Öt év telt el Rio óta, így akiknek, akik akkor lemaradtak az éremről, a szokásosnál is többet kellett várniuk az újabb lehetőségre. Végül a tokiói lett minden idők egyik legemlékezetesebb egynapos versenye, amit az ismeretlenségből érkező Anna Kiesenhofer nyert meg egy brutális szólóval – ezzel a forgatókönyvvel feltehetően senki sem számolt. Sokak álma tört össze.
https://i.eurosport.com/2021/12/06/3267329.jpg
A nagy nap másnapja, ami nem az önfeledt ünneplés és a megkönnyebbülés jegyében telik. Ez a verseny ugyanis sokakban csak csalódottságot és kiábrándultságot hagyott maga után. Mint amikor vége a karácsonyi időszaknak és jönnek a szürke januári hétköznapok.
„Hasonlítsuk össze a kerékpárosokat mondjuk az előadóművészekkel” – mondja Niewiadoma. „Az előadók felmennek a színpadra, lenyomják a koncertet és utána mindig megkapják a tapsot. De sok olyan kerékpáros van, akik hiába mennek jól, nem kapnak elismerést. Csend van körülöttük.”
Ilyenkor nagyon magányos tud lenni egy hotelszoba. A verseny zajait felváltja a minibár és a klíma halk búgása, a mezőny kavalkádjához szokott versenyző egyedül marad a gondolataival.
„A kerékpározás érdekes sport, hiszen amikor készülődsz egy versenyre, rengeteg ember sürög-forog körülötted, mindenki a kívánságaidat lesi és figyel rád. De a befutó után már javarészt egyedül kell megbirkóznod az érzéseiddel.”
A profi kerékpárosok persze nincsenek egyedül ezzel a problémával, de kétségtelenül van bennük egy rendkívül erős elszántság arra, hogy újra és újra felálljanak a padlóról. Kasia Niewiadomának pedig az elmúlt három szezon során sokszor kellett felállnia a padlóról. Azóta, hogy 2019-ben megnyerte az Amstel Gold Race-t és behúzott egy szakaszt a brit körversenyen, 39 alkalommal (!) végzett a legjobb 10 között – anélkül, hogy egyszer is győzött volna. A kudarcok feldolgozása tehát rutinfeladattá vált nála. 2021-ben a tokiói mezőnyverseny volt számára az a kudarc, amin a legnehezebben tette túl magát.

Niewiadoma a 2019-es Fleche Wallonne győztese

Fotó: AFP

„Minden egyes vereség, elszalasztott lehetőség után egy kicsit összetörök legbelül, és azon gondolkodom, merre tart az életem” – írta a lengyel az Instagramon. „Tudom, hogy keményen edzek… mégis kikapok. Csalódott leszek, de a kerékpársport iránt érzett szeretetem csak tovább nő, amit néha nehezen tudok hova tenni.”
Az idei Flèche Wallonne, ahol második lett, szintén egy ilyen elszalasztott lehetőség volt. De a világbajnoki mezőnyverseny is a mai napig kísérti, ahol bronzérmet szerzett – épp Vas Blanka előtt.
„Amikor második lettem a Muurön, valamilyen szinten boldog voltam, mert a csapat nagyszerűen dolgozott, jó volt a hangulat, mindenki elégedett volt az eredménnyel” – mondja. „Viszont a vb miatt szomorúság tölt el. Olyan jó formában voltam! Életem formájában. De nem sikerült mindent kiadnom magamból. Bárcsak lett volna még egy kör, vagy hamarabb támadtam volna!”

Niewiadoma bronzérmet szerzett a 2021-es vb-n

Fotó: AFP

De hogyan emészti meg mindezt egy versenyző? Hogyan lép tovább? Nos, Niewiadoma az olvasásba menekül. A Roubaix-n elszenvedett bukása a tervezettnél hamarabb vetett véget a szezonjának, a térdsérülése pedig szigorú pihenésre kényszerítette. Míg párja, a 2019-ben visszavonult Taylor Phinney barkácsolásba fekteti kreatív energiáit – mostanában például asztalosmunkákkal foglalkozik –, Niewiadoma újabban pszichológiai szakkönyveket bújik.
„Minden sportolónak jót tesz, ha valamivel le tudja kötni magát és eltereli a gondolatait, ami nem a telefonnyomogatás, hanem egy olyan hasznos tevékenység, amit akár akkor is el tud képzelni magának, amikor befejezi a pályafutását. Fontos, hogy ne érezzük azt, hogy a visszavonulásunk után összedől a világ és fogalmunk sincs, mihez kezdjünk” – magyarázza.
„Az, hogy Taylor már két éve visszavonult, megkönnyíti az én dolgomat is, mert látom, hogy most is boldog azzal, amit csinál. Megmutatja nekem, hogy van élet az élsport után is, és más módokon is kifejezheted önmagad. Ezért próbálok belemerülni azokba a témákba, amik érdekelnek.”
„Kifejezetten érdekel például, hogy mi zajlik a fejünkben. Hogyan működik a tudatalattink, és a gondolataink hogyan befolyásolják a valóságunkat” – teszi hozzá. „Ez nagyon izgalmas dolog. De az agyunk elképesztően összetett, és nem gondolom, hogy valaha is teljesen megértjük, hogyan működik.”

Niewiadoma és Phinney

Fotó: Instagram

A pszichológiai olvasmányoknak praktikus haszna is van. Niewiadoma egy makacs hátsérülés kapcsán, ami már három éve kínozza, magán is tapasztalja a tudatos jelenlét (mindfullness) jótékony hatásait. Ő a konstans fájdalmat a természetes fáradtság számlájára írta, de az edzője világított rá, hogy talán az elméje is közrejátszik ebben.
„Valami olyasmit mondott, hogy ’nem is a testeddel van a probléma, csak rá kell hangolódnod fejben, hagynod kell ellazulni az izmaidat, és el kell hinned, hogy minden rendben van’” – magyarázza. „Talán őrültségnek hangzik, de ma már nincsenek hátfájdalmaim. Igyekszem gyakorolni a tudatos jelenlétet, és mielőtt lefekszem, mindig azt mondogatom magamnak, hogy minden oké, egészséges vagyok, nincs semmi problémám. Valami megmagyarázhatatlanul varázslatos okból azt gondolom, hogy amíg valóban elhiszed, hogy nincs gond, nem is fogod érezni.”
Niewiadoma elemző típus. Persze nem afféle rögeszmés, kényszeres módon, de próbálja mindig a nagy képet nézni. Még csak 27 éves, de nyolc éve versenyez az elit mezőnyben. Kritikusan áll hozzá a teljesítményéhez és minden máshoz, ami ezzel összefügg. Már a saját tapasztalataira támaszkodik, nem követi vakon a kerékpársport sokszor értelmetlennek tűnő dogmáit. Például nagyon szeret enni, és ma már szeretné élvezni is az ételeket. Meg úgy általánosságban, az életét is. Azt mondja, kell valamifajta egészséges egyensúly.
Amikor már hosszú évek óta ezt csinálod, rájössz, hogy egyre kevésbé vagy boldog, és elveszíted a szenvedélyt a sport iránt, mert olyan dolgokat csinálsz, amiket nem akarsz, amikben nem hiszel, de mégis azt gondolod róluk, hogy helyes.
Nehéz ebből kiszakadni, pláne, hogy a profi kerékpársport egyre fiatalodik, és nagyobb megszállottságot követel a versenyzőktől, mint bármikor korábban, ami pedig egyenes út a korai kiégéshez. Nemrég Luke Durbridge, a BikeExchange versenyzője beszélt arról egy podcastben, hogy a férfi mezőny egy olyan hellyé vált, ahol alig beszélgetnek egymással a riválisok. Ahol a fiatal tehetségek egyre kevesebb tiszteletet mutatnak a régi nagyokkal szemben. Niewiadoma hasonló mintákat vett észre a nők mezőnyében is. Az egészségtelen mértékű maximalizmus és csillapíthatatlan többre vágyás extrém helyzeteket teremt.
„Nehéz elmagyarázni, mert nem akarok közben egy zsémbes öregasszonynak tűnni, de van egy olyan érzésem, hogy az új generáció hozza magával ezt a… profizmust, vagy túlzott stresszt, ahol mindenki olyan dolgokon pörög, amiken nem kéne, vagy olyan dolgok megszállottjává válik, amiknek nem kéne, és ez elkeserít” – fejti ki.
Rákanyarodva a közelgő 2022-es szezonra, Niewiadoma első számú célja a Strade Bianche megnyerése, ahol hatszor indult és háromszor állt dobogón, ráadásul sosem végzett még hátrébb a kilencedik helynél a Piazza del Campóra érve. Persze, ott van a női Tour de France és a világbajnokság is, amik szintén piszkálják a fantáziáját. Azonban a céljai messzebbre mutatnak annál, minthogy meg akarja nyerni ezt vagy azt a versenyt, még úgy is, ha egy 30 hónapja tartó nyeretlenségi szériát szakítana meg vele. Úgy érzi, a győzelem előbb-utóbb össze fog jönni, de ezen felül szeretne csapata, a Canyon-SRAM segítségére lenni a mentális felkészülés és jóllét terén.

Niewiadoma 2019-ben 3. lett kedvenc versenyén, a Strade Bianchén (Fotó: Jojo Harper)

Fotó: Other Agency

„Jövőre először szeretnék igazi vezető figura lenni a csapaton belül, nem csak egy kapitány, akiért a többieknek dolgoznia kell, hanem egy vezető, aki segít a lányokban abban, hogy jól érezzék magukat a bőrükben” – mondja. „Rengeteg időt töltünk együtt, de még mindig sokan elnyomják az érzéseiket.”
„Talán csak nem akarnak ezekkel a negatív dolgokkal terhelni másokat, de ha sokáig elfojtod az érzéseidet, egyszer úgyis a felszínre törnek. Én csak szeretnék mindenkivel kommunikálni, a tudtukra adni, hogy csapatként támogatnunk kell egymást minden szinten, és egy őszinte, bizalmas légkört kell teremtenünk. Szeretném, ha az lenne a normális, hogy senkinek nem kell magába fojtania semmit.”
Ezek a magányosan töltött órák, amikor a saját kudarcaival nézett szembe, arra sarkallták Niewiadomát, hogy még jobban küzdjön, és elvezették őt a lényeghez, miért is csinálja ezt az egészet.
https://i.eurosport.com/2021/06/26/3161294.jpg
„Idén, életemben először azt éreztem, hogy még jobban akarom a versenyzést. Ott volt bennem ez a hatalmas éhség. Az, hogy ennyire meg akartam nyerni a vb-t és ennyire közel is kerültem hozzá, azt váltotta ki belőlem, hogy még jobban akarjam. Ez különös érzés. De nyolc év profi versenyzés után jó azt érezni, hogy még mindig megvan bennem ez az erős motiváció.”
„Úgy érzem, végre talán felnőttem, és most már teljesen átlátom, mit miért csinálok és élvezem is csinálni, és nem hagyom, hogy bármi úgy kizökkentsen, mint régebben.”
A kerékpározás egy törékeny sport, ahol ha fejben nem vagy ott százszázalékig, könnyen olyan emberré válhatsz, aki állandóan csak panaszkodik és elégedetlen az életével. Pedig ez egy gyönyörű sport.
via Rouleur
Kerékpár
Karbonsemlegesség karbonvázon?
6 ÓRÁJA
Kerékpár
Valverde a 20. szezonjának futott neki, mégsem ő a „leghűségesebb”
11 ÓRÁJA