A kerékpársport legváratlanabb olimpiai bajnoka matekból doktorált, példaképei pedig amatőrök

A magát perfekcionistának valló, 30 éves osztrák hölgy élete július 25-e óta fenekestül felfordult, mindenki szeretné megismerni a titokzatos bajnokot, aki a bonyolult egyenletektől nem riad vissza, ellenben retteg attól, ha mezőnyben kell tekernie.

Hirtelen szakadt a nyakába a népszerűség. Az osztrákok összesen hét érmet gyűjtöttek Tokióban, de 2004 és Athén óta Kiesenhoferé volt az első arany a nyári olimpiákról. Érthető, hogy felkapják egy alpesi országban, mely rendszerint a téli ötkarikás játékokon tarol.

„Így, lassan két hónap elteltével már csitulnak a dolgok, de az első néhány nap maga volt az őrület” – mondja. „Nem volt időm feldolgozni, mi is történt. Mindenkinek ugyanazt a történetet ismételgettem, de ennél mélyebbre nem ástam a gondolataimban. Később, amikor már volt időm visszagondolni, nem volt meg ez a heuréka-pillanat, ami azt jelzi, hogy felfogtam volna ezt az egészet. De az idő megteszi a hatását.”

Ez a már-már fullasztó médiafigyelem ijesztő lehet olyasvalaki számára, mint Kiesenhofer: egy csendes, szerény teremtés, aki a világraszóló siker ellenére is két lábbal áll a földön.

„Volt egy hivatalos ünnepség Ausztriában, ahol ott volt a kancellár és vezető politikusok” – meséli. „Én alapvetően introvertált ember vagyok, de megtanultam kezelni a rám irányuló figyelmet és már nem leszek ideges emiatt. Úgy tűnik, van pozitív hozadéka is annak, ha introvertáltként nyersz olimpiai aranyat” – teszi hozzá mosolyogva.

Hiába nem ismertük eddig a nevét, Kiesenhofer tündérmeséje nem előzmények nélküli. Azoknak a versenyzőknek a táborát erősíti, akik viszonylag későn kezdtek el tekerni, előtte pedig különböző állóképességi sportokban remekeltek – az ő esetében, hasonlóan például Michael Woods-hoz, a futás volt az ugródeszka a kerékpározás világába.

„Futással kezdtem, de csakúgy, mint sok megszállott futó, egy sérülés miatt fedeztem fel a kerékpározást” – magyarázza. „A kerékpár számomra mindig is az első számú közlekedési eszköz volt, így jártam egyetemre is, szóval nekem természetes volt, hogy amikor már nem tudtam futni, átültem a bringára. Aztán puszta közlekedési eszközből lassan a versenycélok elérésének eszközévé vált.”

Kiesenhofer fizikát és matematikát hallgatott a Bécsi Műszaki Egyetemen, majd parciális differenciálegyenletekből doktorált, melyekről mi, halandó emberek még csak nem is hallunk diákéveink során. A PhD megszerzése természetesen sok-sok év kemény munkát követel, ám számára nem is lehet kérdés, mi élete eddigi legnagyobb eredménye.

„Ez az olimpiai arany sokkal többet ér, mint a PhD-m” – jelenti ki. „Mert ezt nehezebb volt elérni. Ha összeszámolod, hány embernek van PhD-je a világon, és azt is, hánynak van olimpiai aranya…”

Az érem és a mögötte megbújó történet szinte azonnal sztárstátuszba emelte Kiesenhofert a kerékpársportban, de akadémiai körökben is ünneplik, melynek immár több mint egy évtizede tagja. A közösségi médiában megrohamozták az új rajongók.

„Sok embernek jelentek inspirációt és ez nagyon hízelgő számomra” – mondja. „Sok-sok egyetemi hallgató, kutató, sőt még professzorok is küldtek nekem üzeneteket, amiben leírták, hogy én mutattam meg nekik, hogy akadémiai karrier mellett is lehet valaki sikeres sportoló, és ez motiválja őket arra, hogy fussanak vagy tekerjenek.”

A tudomány mindig fontos része volt az életének. Azért választotta a matek-fizika szakot, mert szerette volna megismerni a körülötte lévő világot. Minden verseny, ahol elindul, beleértve az olimpiai küldetését is, a tudománnyal kezdődik.

„A tudomány eszközeit ötvözöm azzal, hogy hallgatok a testemre” – fejti ki. „Mindig analitikus megközelítést alkalmazok. Összeállítok egy edzéstervet, mielőtt kimegyek, és persze elolvasom a szakirodalmat, de a sportban kísérletezéssel, és főleg a hibákból tanul az ember. Most már tíz éve űzök különböző állóképességi sportokat, a kerékpározás előtt futottam és indultam triatlonversenyeken is, úgyhogy tudom, mi az, ami működik nálam.”

De menjünk vissza az időben július 25-éig. Azon a vasárnap reggelen Anna Kiesenhofer egyike volt annak a 67 hölgynek, aki felsorakozott a 137 kilométeres tokiói mezőnyverseny rajtjánál. Három órával és 45 perccel később ő lett az olimpiai bajnok, megelőzve (és összezavarva) a világ egyik legjobbját, Annemiek van Vleutent. De mégis, hogyan csinálta?

„Nem éreztem úgy, hogy ez egy különleges nap lesz” – idézi fel. „Jól aludtam, ami nálam nem szokványos verseny előtt. Fizikális szempontból ott voltam, ahol lenni szerettem volna. Felkészültem. Tanulmányoztam az útvonalat. Tudtam, hogy mindent megtettem, amit lehetett, szóval ha valami balul sül el, nem rajtam fog múlni. Magabiztos voltam, nyugodt és erősnek éreztem magam. Tudtam, hogy minden összetevő megvan ahhoz, hogy egy jó versenyt fussak.”

Kiesenhofer elsődleges terve az volt, hogy ott legyen a nap eleji szökésben, hiszen kényelmetlenül érzi magát, ha mezőnyben kell tekernie. Ez az egyik oka annak, hogy nem látjuk majd jövőre WorldTour-csapatban versenyezni.

„Az A terv az volt, hogy rögtön az elején támadok, a B terv pedig az, hogy később” – mondja nevetve. „Tényleg minden tervem a támadás köré épült. Három kilométert jelöltem ki a támadásra. Volt egy 0 km-nél, 35-nél és 70 kilométernél.”

Végül a nullkilométeres terv valósult meg. Kiesenhofer négy másik versenyző társaságában találta magát, akikkel karöltve csakhamar több mint 10 perces előnyre tettek szert, ami meglehetősen szokatlan a női versenyeken. Kiesenhofer mégsem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget, elvégre mindössze 11 UCI-versenyen vett eddig részt az országos bajnokságokon kívül.

„Összességében kevés tapasztalatom van a profi női mezőnnyel kapcsolatban” – ismeri el. „Láttam, hogy előző nap a férfiak mezőnyversenyében is messzire elengedték a szökést, szóval nekem akkor ez nem tűnt szokatlannak. Pedig utólag belegondolva tényleg ritkaságnak számít a nőknél, főleg, hogy a mi versenyünk sokkal rövidebb.”

A többi pedig már történelem. Plichta, Shapira és Kiesenhofer remekül dolgozott össze, miközben a főmezőnyben nem volt meg az egyetértés. Mindenki a hollandokra várt, akik négy potenciális olimpiai bajnokkal érkeztek Tokióba, és akiktől arra lehetett számítani, hogy végig kontrollálják majd a versenyt. De nem tették. Vagy nem tudták.

Kiesenhofer nem várt senkire, a céltól 41 kilométerre, az egyik emelkedőn robbantott, lerázva szökevénytársait.

Egy hosszú, szenvedéssel teli óra következett a nyeregben, teljesen egyedül. Egy óra versenyzés, ahol minden csak arról szólt, hogyan tudja menedzselni a fájdalmat.

„Az első lépés a fájdalomtűréshez, hogy felkészíted magad arra, hogy fájni fog” – magyarázza. „Mentálisan felkészültem a szenvedésre. Előre elképzeled, hogyan fogsz viselkedni akkor, amikor beüt a fájdalom, mert be fog, előbb vagy utóbb. Ez a módszer ugyanolyan hasznos tud lenni, mint egy kemény edzés. Sportolóként állandóan a fájdalom ellen küzdesz.”

Noha Kiesenhofer filmbe illő története világszerte sokakat inspirál, és élete egy csapásra gyökeresen megváltozott, az osztrák hölgy még kivár a jövőjét illetően. Hogyan tovább?

„Ez a győzelem sok lehetőséget nyitott meg előttem, és nem fogom mindegyiket visszautasítani” – mondja. „Kevesebb órát fogok az egyetemen tölteni, mert ezelőtt teljes munkaidős állásom volt. A verseny következményeképp viszont sok időt kell szánnom a médiára, szponzorokra. Időre van szükségem, és nem akarom elsietni a jövőmmel kapcsolatos döntéseket. Így több időm marad kerékpározni, legyen az versenyszerű vagy hobbi.”

Az országúti világbajnokság lesz Kiesenhofer utolsó versenye 2021-ben, ahol mind az időfutamban, mint a mezőnyversenyen indul, de ezután sem fog unatkozni, bőven lesz még mit átgondolnia idén.

„A jövőben szeretnék majd a kerékpársportban elhelyezkedni, elvégre nem akarok egész életemben matekozni” – mondja. „Talán kipróbálom magam edzőként, de érdekelnek az innovációk is. Sosem akarom abbahagyni a tanulást. Az a tekintély, ami az olimpiai bajnoki címmel jár, még a javamra válhat. Korábban, amikor online fórumokon szólaltam fel, a kutya se figyelt oda, most pedig azt mondják: ’Ő az olimpiai bajnok, szóval biztos igaza van’” – fűzi hozzá széles mosollyal.

És vajon hol őrzi az aranyérmet, ami minden sportoló legnagyobb álma? Nos, Kiesenhofer nem az a típus, aki külön szekrényt csináltat az ereklyéinek. Ha egy újságíró látni szeretné, készséggel előveszi a medált, de nincs kitüntetett helye a lakásában.

„Számtalan kisebb versenyt teljesítettem már, ezekre is alaposan felkészültem és ezek miatt is közel annyi áldozatot hoztam meg, mint az olimpia miatt” – szögezi le. „Noha ezekért nem kapsz aranyérmet, de ugyanolyan keményen dolgozol érte. Sok amatőrt ismerek, akik ugyanilyen keményen dolgoznak és ugyanennyi áldozatot hoznak, mint én, épp ezért furcsa, hogy gyakorlatilag senki sem látta ezeket a kis versenyeket, melyek nekem, személyesen a világot jelentették.”

via CyclingTips